.

2019. November 12. Tuesday, Jónás,Renátó napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria

Belépés a fórumba


Cikkek "Közélet" rovatban: 2312 találat

A félreszövegezett HÉSZ és a 24 milliós kedvezmény esete
Budakeszi > Közélet
2007-05-10
A történet eddig nyilvánosságra került része 2004. október 5-én kezdődött, amikor aznapi ülésén Budakeszi képviselő-testülete elfogadta a település Helyi Építési Szabályzatát (HÉSZ). A 2004. december 20-án a jegyző által életbe léptetett rendelet szövege azonban több ponton mást tartalmazott, mint amit a képviselők október 5-én megszavaztak.

A zsíros-hegyi csatorna kanyargói
Nagykovácsi > Közélet
2007-05-09
A Nagykovácsiban fekvő Zsíros-hegy korábban zárt kerti övezet volt. Az itteni telkeket még az 1960-as évek táján többnyire üdülőkkel építették be a tulajdonosok. A közművek eleinte hiányoztak, majd később fokozatosan épült meg a villany-, víz- és gázvezeték. A csatorna megépítését akkor határozta el a helyi önkormányzat, amikor 2001-től belterületbe vonta az érintett részt.  

Nyugdíjas ház épül Pátyon
Páty > Közélet
2007-05-09

Az emelt szintű idősek otthonának meghirdetett, meghökkentő látványt nyújtó épületegyüttes a Füzes patak nyugati oldalán.

Perelt és vesztett
Budakeszi > Közélet
2007-05-09
Lendvay Endre személyiségi jogi pert indított lapunk főszerkesztője, kiadója és Bechtold Gábor képviselő ellen amiatt, hogy 2005. októberi számunk 17-18. oldalán tudósítást közöltünk a képviselő „Üzleti összefonódások a Szőlőskertben. Lendvay Endre az ingatlanforgalmazó rt. felügyelő bizottságában” címmel elhangzott napirend előtti felszólalásáról.

Helyreigazítás
Budakeszi > Közélet
2007-05-09

Önkormányzati döntések
Budajenő > Közélet
2007-05-07
Új Közbeszerzési Szabályzat - Bérleti díj a tanácskozó teremért - Új címen a polgármesteri hivatal - Újabb előre lépés a tornaterem építése felé

Családok tavasza
Budajenő > Közélet
2007-05-07
Budajenő első - a közösségi összefogást célzó programja a „Családok tavasza” - március 31.-én sikeresen lezajlott. Hat helyszínen a település ápoltságáért tenni akaró családok apraja és nagyja gyűlt össze, hogy ragyogó napsütésben, jó hangulatban szépítsék lakóhelyüket, játékos, szórakoztató módon előmozdítva azt a „nevelési” szándékot is, hogy ne csak egy kitűzött napon legyen fontos számunkra a tiszta, élhető környezet.

Átépíti nagykovácsi fiókját a pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet
Nagykovácsi > Közélet
2007-05-05
A Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet az év elején megkezdte a régi szoc. reál stílusban épült meglehetősen szűkös körülmények között működő fiókját felváltó új, modern, az ügyfelek kényelmesebb kiszolgálását biztosító pénzintézet építését.

Lángba borult egy sorházi lakás Nagykovácsiban
Nagykovácsi > Közélet
2007-05-04
Kigyulladt lakásából az erkélyre menekült egy idős nő csütörtökre virradó éjjel Nagykovácsiban. A lakás teljesen kiégett, de a  tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz a szomszédos lakásokra is átterjedjen.

Tűz a zsámbéki idősek otthonában
Közélet
2007-05-03
Tűz miatt ürítették ki az idősek otthonát Zsámbékon kedden késő este. A lángok egy garázsban csaptak fel a szomszédban található körzeti megbízotti iroda udvarán 23 óra körül, és innen terjedtek át az otthon tetejére. A tűzben senki nem sérült meg.

<< <  1  2  3  4  5  6  7  8  9  10  11  12  13  14  15  16  17  18  19  20  21  22  23  24  25  26  27  28  29  30  31  32  33  34  35  36  37  38  39  40  41  42  43  44  45  46  47  48  49  50  51  52  53  54  55  56  57  58  59  60  61  62  63  64  65  66  67  68  69  70  71  72  73  74  75  76  77  78  79  80  81  82  83  84  85  86  87  88  89  90  91  92  93  94  95  96  97  98  99  100  101  102  103  104  105  106  107  108  109  110  111  112  113  114  115  116  117  118  119  120  121  122  123  124  125  126  127  128  129  130  131  132  133  134  135  136  137  138  139  140  141  142  143  144  145  146  147  148  149  150  151  152  153  154  155  156  157  158  159  160  161  162  163  164  165  166  167  168  169  170  171  172  173  174  175  176  177  178  179  180  181  182  183  184  185  186  187  188  189  190  191  192  193  194  195  196  197  198  199  200  201  202  203  204  205  206  207  208  209  210  211  212  213  214  215  216  217  218  219  220  221  222  223  224  225  226  227  228  229  230  231  232  > >>

További cikkek | Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC