Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Épül a Budapest – Balaton kerékpárút

Gazdasági rovat > Biatorbágy

2020-09-25

A beruházás alapját a 2014-ben elkészült megvalósíthatósági tanulmány képezte Budapest – Balaton kerékpáros útvonal fejlesztéséről. 2017-2019. között elkészültek a részletes tervek és beszerezték az építési engedélyeket. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. 2019--ben nyílt közbeszerzési eljárást írt ki, amit a KM Építő Kft. nyert.



A Magyar Falu Program Herceghalomban

Közélet > Herceghalom

2020-09-25

magyar_falu_program.jpgA Magyar Falu Programjában az önkormányzat 30 millió forintot nyert a Füzes utca aszfaltozására és 31,3 millió forintot a Kulturális Egyházi Központ korszerűsítésére. Még el nem bírált pályázataikkal az óvoda és az orvosi rendelő korszerűsítésére, valamint a játszóterek felújítására, építésére igényeltek támogatást.


Elhunyt Balassa László

Közélet > Biatorbágy

2020-09-24

07_Bia_BalassaLaszlo.jpgAugusztus 2-án, életének 64. évében elhunyt Balassa János építész, a Biatorbágy Város Értéktár Bizottságának tagja, a Kávéházi esték szervezője, szenvedélyes városvédő. Augusztus 15-én vörösberényi temetőben helyezték örök nyugalomra. Közéleti tevékenységének elismerése és megbecsülése jeléül Biatorbágy önkormányzata saját halottjának tekinti.


Bővül a bölcsőde

Közélet > Biatorbágy

2020-09-24

07_bia_bolcsode.jpgA Gólyafészek bölcsőde két csoportszobával bővül, miután 159 millió forint támogatást nyert Biatorbágy a Pénzügyminisztériumtól, melyet az önkormányzat 72 millió forint önrésszel egészít ki. Így a 231 millió forintos beruházás 104 gyermek befogadását teszi lehetővé. A csoportok külön játszóteretis  kapnak homokozóval, rugós játékokkal, fixen telepített fajátékokkal és időszakos pancsolókkal.


Nem lehet póráz nélkül

Közélet > Budakeszi

2020-09-23

kutyatamadas.jpgKét farkaskutyára emlékeztető, póráz nélküli kutya támadott meg néhány napja egy 18 éves budakeszi lányt a Normafánál. A combját érték a harapások - adta hírül az origo.hu. A kutyák gazdája, egy nő, szó nélkül magára hagyta a lányt, pedig a segítségnyújtás mellett azt is igazolnia kellett volna, hogy a kutyáit beoltatta. Így a fiatal nő a veszettség elleni védőoltást sem úszhatta meg.


Könyvelőt keresnek

Gazdasági rovat > Budakeszi

2020-09-23

allas.jpgBudakeszi könyvelőiroda felvételt hirdet könyvelő munkatársak alkalmazására, teljes és részmunkaidőben egyaránt. A meghirdetett állásra jelentkezőktől azt kéri a munkáltató, hogy az önéletrajzaikat a fizetési igény megjelölésével az alábbi elektronikus levélcímre juttassák el:


Pest megye ízei

Könyvajánló > Pest megye

2020-09-22

pest_megye_izei_elolap.jpgSokakat meglephet, hogy vannak kifejezetten Pest megyei ételek, készítési módok, termékek – kezdte a kötet bemutatását Ambrus András felelős szerkesztő. A földrajzilag és hagyományaiban is változatos Pest megye gasztronómiai különlegességeiről, kézműves termékeiről készített pillanatfelvételt a most megjelent kiadvány.


Koronavírus: új kampányt indít a vérellátó szolgálat

Életmód > Pest megye

2020-09-22

Az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese szeptember 19-én úgy nyilatkozott az M1 tvcsatornán, hogy nyáron több száz egység vérplazma-készítményt állítottak elő koronavírus-fertőzésen átesettek véréből. A jövő héten induló kampányukkal nemcsak azokat szólítják meg, akik a fertőzés súlyosabb formáján estek át és kórházban voltak, hanem mindenkit, aki fertőzött volt.


katonahoseink.militaria.hu

Múltunk tanúi > Pest megye

2020-09-21

Már kutatható az I. világháború hősi halált halt, megsebesült és hadifogoly magyarországi katonáinak adatbázisa. A katonahoseink.militaria.hu-t szeptember 14-én mutatta be a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeumban Németh Szilárd, a HM parlamenti államtitkára, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.


Indul a Páty-kártya

Közélet > Páty

2020-09-21

PatyKartya.jpgJúlius 1-jétől indul a Páty-kártya, mellyel a felhívás szerint országosan több mint ezer elfogadóhelyen kaphatók kedvezmények. Kártyát igényelni egy kitöltött és aláírt kérdőívvel lehet a pátyi polgármesteri hivatalban: postán a 2071 Páty, Kossuth Lajos u. 83., elektronikusan az ugyfelszolgalat@paty.hu címen, személyesen ügyfélfogadási időben.


Jegyzőt keres Herceghalom

Gazdasági rovat > Herceghalom

2020-09-18

Augusztus 7-től Cszizmadia Zsuzsa, Herceghalom polgármestere felmentette a munkavégzés alól dr. Kovács Judit jegyzőt. Az önkormányzat szeptember 7-én pályázati felhívást tett közzé a jegyzői munkakör betöltésére határozatlan idejű jogviszonyban, teljes munkaidőben. A pályázat benyújtásának határideje 2020. szeptember 25.