Budakeszi > Közélet
Budakeszi repülők

2013-06-04 21:38:45
1729 olvasás

Május 26-án a Hősök Napja alkalmából emléktáblát avattak a budapesti Szent Gellért plébániatemplomban Szabó Sándor emlékőrző kezdeményezésére. A táblán több Budakeszihez köthető név is szerepel, így Michna Györgyé, aki a második világháború legendás Puma-osztályának 2012-ben, kilencven évesen Budakeszin elhunyt vadászrepülője volt. Michna György hét igazolt légi győzelemmel fejezte be a világháborút, amikor ezredével együtt megadta magát az amerikaiaknak.

Michna György és Heppes Aladár leszármazottjai
A táblán szerepel Heppes Aladár alezredes, a Puma-osztály parancsnok-helyettesének neve, akinek a magyar katonai repülés hőstörténetébe kitörölhetetlenül bevésődött Puma-osztály a nevét köszönheti. Unokája Budakeszin él.

Helyet kapott még a budakeszi Németh Zsigmond óceánrepülő is, aki navigátorként a zirci Krug László pilóta mellett 1981-ben, az ötvenedik évfordulón megismételte azt a teljesítményt, amit 1931 nyarán Endresz György, első világháborús hadipilóta és Magyar Sándor navigátor hajtott végre, amikor magyarként elsőnek repülték át az Atlanti-óceánt gépükön a felirattal: Justice for Hungary!, s amelynek emlékműve a szerencsés kényszerleszállás helyén, Bicske határában áll.

Koós Hutás Katalin


Forgách Alajos plébános és Németh Zsigmond

A hajdani budakeszi osztálytársak: Pfendtner József, Németh Zsigmond és Bechtold Béla

Kapcsolódó cikkeink:
Az utolsó ász Puma-vadászpilóta - 2012-02-11
Elhunyt az utolsó ász Puma-vadászpilóta - 2012-09-01
Az utolsó bevetés - 2012-10-11
Óceánrepülők - 2013-06-01

Nyomtatás :: Bezárás