A kitörők között voltam... - 7. rész
Múltunk tanúi > Budakeszi
2015-02-19

A válságos helyzetben emberfeletti ösztönnel szinte öntudatlanul és gépiesen tudtam tölteni, lőni, sőt még célozni is. Az átélt izgalmak utóhatása azonban most jelentkezik. Egyszer csak olyan nehezen járok, mintha ólomból lenne mindkét lábam. Egyszerűen nem működnek a végtagjaim, karom is mintha megbénult volna.
Leereszkedem a hóba és hanyatt fekszem. Gyorsan húzódnak el mellettem most már az utolsók is. A felkötött karú, bottal járó sebesültnek szólok.
- Megsebesültél? - kérdi tőlem.
- Nem érzek semmit, csak nem tudok menni - válaszoltam.
Letérdepel és kinyitja a zubbonyomat, ingemet és egy marék hóval mellemet dörzsöli. Érdekes, nem érzem a hideget és egészen különös állapotban érzem magam. Ápolóm aztán fogja botját és sántikálva a többi után szalad.
Rövid hanyattfekvés után megfordulok és a távozók után nézek, de még egész közel vannak, amikor térdre emelkedem és minden különös nehézség nélkül talpra is tudok állni. Az előbbi, szinte bénult állapotnak már semmi nyoma és gyors léptekkel haladok a távozók után.
Egy léckerítésen ütött résen keresztül egy nagy kiterjedésű kertben haladunk. A tereppel jól ismerős haladhat az élen, mert a legkedvezőbben és a legjobb irányban haladunk. Se testi, se lelki erőm nincs, hogy újra az élre menjek, mert ahhoz le kellene térnem a kitaposott nyomokból és a magas hóban gyors iramban haladni, erre pedig képtelen vagyok. A nagy park közepén egy villa áll. Az épülettől 30 méterre halad a csoportunk. Már jóval túl vagyunk rajta, az eleje a túlsó végén kint van az utcán, mikor a villából ránk lőnek. Szerencsére nem sok eredménnyel, még könnyű sebesültünk sincsen. Bennünket azonban itt a végén kellemetlenül érint a tüzelés. Az egyik golyószórósunk egy vastag fa mögé fekszik, és teljes hevedert zúdít az épület felé. Mire a tüzelést befejezi, már én is kint vagyok a kertből egy keskeny utcában.
Csak rövid távolságot teszünk meg ezen az úton és újból egy nagy kertbe kanyarodunk. Ismét csend van körülöttünk, a városból a lövöldözés már csak egész tompán hallatszik. A nagy kertből kiérve egy széles útra térünk. Itt ismét felzárkózik az egész menet és szinte egy csoportban haladnak az emberek.
Motorzaj közeledik, de olyan gyorsan, hogy a nagy tömeg szét sem tud ugrani. Az élen máris elhangzik egy pár lövés, de utána mindjárt csend van. Öt orosz tehergépkocsi szaladt belénk, a vezetők még idejében kiugrottak és elszaladtak, az utolsó kocsi rakománya dombóvári vaj. Egyesek vesznek is belőle, én nem nyúlok hozzá. Még egy pár villa mellett haladunk el, aztán beérünk a csendes erdőbe.
Már virradni kezd. Itt az erdőben már nyugodtabban megyünk, mint a házak közt, itt már valóban minden fát ismerek. És különös meglepetések talán már nem nagyon érnek. Hogy a várost végképp magunk mögött tudjuk, újra reménykedünk, hátha mégis át tudjuk magunkat verekedni. Zsámbékig kellene csak eljutnunk, hosszú az út még odáig - húsz és egynéhány kilométer - addig még sok minden történhet.
Hátha mégis szerencsénk van, hátha mi lennénk azok, akiknek a lehetetlenség is lehetséges lenne. Hiszen hogy eddig jutottunk, ez már maga is egy fél csoda. Hátha ennek a csodának a másik fele is teljesülőbe menne.
Fejezet Cs. A., volt budakeszi katona visszaemlékezéséből. Buda, 1944. február 11.
Megjelent a magyarországi kiutasítottak szemléjében, a volt budakeszi dr. Gödrössy Béla szerkesztette Értesítőben 1950. január és július között, melynek példányait dr. Máté (Math) Istvan és felesége (született Pfendtner) budakeszi kitelepítettek családja őrzött meg az utókornak.
Digitalizálta Albrecht György, Karlsruhe
http://kemma-auf-wudigess.de/kitores.html
(folytatjuk)
Kapcsolódó cikkeink:
A kitörők között voltam... - 6. rész - 2015-02-18
A kitörők között voltam... - 5. rész - 2015-02-17
A kitörők között voltam... - 4. rész - 2015-02-
A kitörők között voltam... - 3. rész - 2015-02-13
A kitörők között voltam... - 2. rész - 2015-02-12
A kitörők között voltam... - 1. rész - 2015-02-11
Értesítő 1950 - 28. rész - 2013-03-23