Budakörnyéki iránytű

A kitörők között voltam... - 9. rész

Múltunk tanúi > Budakeszi

2015-02-23

Túl közel mentünk a faluhoz, de az ellenség nem vett észre bennünket. Messze elkerültük most már a házakat. Oktalan gondatlanság volt ilyen közel jönni és ezt akarom jóvátenni, mikor magasan a hegyoldalba vezettem vissza a kis csoportot. Harminc-negyven méteres távközzel haladunk és igen nagy óvatossággal. Az utolsó katonát nem is nagyon látom, tehát jól rejtőzve megyünk.

Egy-egy jobb kilátó ponton a fák mögött meglapulva szemléltem a falut. Nagy lehetett ott a rémület, mert eddig csak szaladó oroszokat láttam. Polgári lakost csak kettőt tudtam eddig megfigyelni. Egy idősebb asszonyt és egy kicsi gyermeket. A gyerek egészen egyedül ballag az utcán, már hosszabb ideje figyelem a csöppséget. El-el tűnik egy ház mögött, majd újra előbukkan. Most egy futó orosz csoporttal találkozik a kicsi, telesen elvész a csizmák közt, majd újra egyedül halad a kerítések mellett.

Már több mint két kilométert mehettünk a nagy csoportunktól, mire elértünk egy olyan pontot, melyről az egész falut végig látni, sőt azon túl is. A páty-zsámbéki országút egy részét is szépen látni innen. A forgalom ezen is igen élénk, még harckocsit is látok. Az első benyomásom az, arrafelé nem mehetünk. Intek a hozzám legközelebbi katonának, hogy vissza. Félhangon szólok, hogy az előbbi nyomokban vissza, csak a falu elején most már ne olyan közel a házakhoz menjen az utolsó, aki a hátra arc révén az első lett.

Rövid ideig még egy fához támaszkodom, míg a bajtársaim már visszafelé mennek. Nehéz pillanatok és ezeknek a végén még nehezebb hátat fordítani a falunak, ahová pedig olyan nagyon szeretnék bemenni. Nehéz szívvel megyek a bajtársaim után, közben meg-megállok és visszanézek a falura. Nem akarom elhinni a történteket körülöttem. Mintha csak lidércnyomásos nehéz álom volna mindez, ami most körülöttem lejátszódik.

Visszafelé már lényegesen gyorsabban haladunk a kitaposott nyomokban. Az Erzsébet szanatóriumot jól elkerülve megyünk a célunk felé. Nem messze vagyunk a szanatóriumtól, mikor hátam mögött egyszer csak lármát hallok. Megfordulok és látom, amint három orosz katona úgy 150 méterre mögöttem utánunk igyekszik. Közben kiabálnak. Azzal, hogy megfordulok, integetnek is felém, majd az egyik csak úgy menetközben géppisztolyával felénk lő. A lövés felveri az erdő csendjét. Mikor ismét csend lesz, tisztán hallom kiáltásukat "huri, huri, huri", ez az ő hajrájuk. Most aztán mi is elkezdünk futni. Az oroszok azonban nem tágítanak, és valahányszor megfordulok, mindig az az érzésem, hogy ismét közelebb vannak hozzám.

A helyzet mind kellemetlenebb számomra, mert akármelyik pillanatban hátulról lelőhetnek. Egy villástörzsű fa, amelynek egyik törzse le van vágva, nagyszerű kilövő helyet kínál számomra, mögéje ugrom. Letérdepelek, a tuskóra helyezem géppisztolyom és pár nagyot és mélyet lélegzem és célzok. De még nem lövök, mert erősen dobog a szívem a megerőltető futástól. Nagyon kifulladtam, nem tudnék már szaladni, ezért meg kell állítanom az oroszokat. Ezek közben állandó "huri, huri" kiáltással veszedelmesen közelednek.

Most célzok és lövök, azt hittem biztos a találatom, de az oroszok csak jönnek, mintha mi sem történt volna. Még csak védelmet sem keresnek a fák mögött, csak ordítva felém közelednek. Látom rajtuk, hogy részegek, úgy gesztikulálnak karjukkal, no meg józanul így nem is közlekedik ember.

Minden erőmet összeszedem, hogy úrrá legyek idegeimen, de a következő lövés sem talál. Mintha meg volna átkozva a fegyverem, kezem és szemem is, nem találom el az összhangot. Már jó közel van a három orosz mikor újra és most már sorozatot lövök feléjük. Ezzel végre megállásra kényszerülnek és valamennyien lefeküdnek.

Fejezet Cs. A., volt budakeszi katona visszaemlékezéséből. Buda, 1944. február 11.
Megjelent a magyarországi kiutasítottak szemléjében, a volt budakeszi dr. Gödrössy Béla szerkesztette Értesítőben 1950. január és július között, melynek példányait dr. Máté (Math) Istvan és felesége (született Pfendtner) budakeszi kitelepítettek családja őrzött meg az utókornak.
Digitalizálta Albrecht György, Karlsruhe
http://kemma-auf-wudigess.de/kitores.html

(folytatjuk)

ÉRDEKESSÉG:

Esterle J. a faluból nézve jegyezte fel ezt a tűzpárbajt... Értesítő, IV. évf. 2. szám 1951. jan. 15. Egy nagyfalu lakosságának sorsa (Budakeszi) VI. rész. Részlet:

"...Érzem, hogy valami rendkívüli esemény lehet az oroszok készültségének oka. Találgatom, mi lehet ez az ok. Talán csak nem indult meg a várva várt német-magyar ellentámadás? Ha ez igaz lenne, akkor rövidesen megszabadulhatunk a megszállóktól!

Végre úgy tíz óra felé futótűzként terjed a faluban a hír, hogy Buda védőserege kitört az ostromgyűrűből. Ezért áll tehát készenlétben az orosz katonaság! Röviddel a hír elterjedése után a falu északi végén húzódó erdő felől heves tűzharc zaja hallatszik. Oroszaink idegessége szemlátomást növekszik. Bennünk meg a halvány reménysugár ébred. A harci zaj mintegy negyedóráig tart, majd ismét csend borul a vidékre. Végre az oroszok is beismerik, hogy nagyobb támadást várnak és emiatt helyezték őket készültségbe. Most már mi is izgatottan várjuk azt a percet, amikor saját katonáink feltűnnek falunk határában."

Értesítő, IV. évf. 4. szám. 1951. febr. 15.

"Már dél is elmúlott. Messziről hallható kisebb lövöldözésen kívül más harci zajt nem hallunk. Ez is egyre ritkábban vehető ki. Késő délután utolsó reménységünk is semmivé válik. Az orosz készültséget megszüntették. Az utcákon ismét nyüzsög a sok katona. A házamban elszállásolt oroszok is beismerik, hogy mennyire féltek. Most aztán a feszültség megszűntével megszállóink féktelensége még az eddiginél is magasabb fokra hág.
Még nappali világosságnál több csoport hadifoglyot hajtanak falunkon át az oroszok. Újabb különítmény érkezik. Csupa fiatal katona, Buda védőinek egy csoportja. A falu szélén álló épületek egyikébe terelik őket. Nem sokkal később gépfegyversorozat hallható abból az irányból. Valamennyit agyonlőtték."....

Vissza