Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Védekezzünk a kullancsok ellen!

Életmód

2012-04-14


A Budai-hegység és a Pilis Magyarország kullancsoktól legfertőzöttebb területe. Az agyvelő- és agyhártya-gyulladás (FSME) ellen kapható védőoltás, de a Lyme-kór (Lyme-borreliosis) ellen nem. Ez utóbbi betegség kórokozóinak kiáramlása a kullancsból csak a szívás kezdete után két órával kezdődik és a tetőpontját 72 órával később éri el. Igen hasznos lehet ezért a Kapiller-féle kullancs-eltávolító kanál és a kullancsteszt is, melynek fontosságáról Kapiller Zoltán állatorvos, a Magyar Kullancsszövetség elnöke tájékoztat.

A kullancsok Európa-szerte, így hazánkban is már egész éven át sok betegség kórokozóival fertőzik az embereket és a kutyáikat. A kullancsok családjának 42 faja honos Magyarországon, melyek közül a legnagyobb egyedszámban, a legtöbb betegséget terjesztő Közönséges kullancs a legelterjedtebb, s őt követi másodikként a Kutyakullancs.

A kullancsok támadására két irányból számíthatunk

A szemnélküli, kullancsok tájékozódásának fő szerve az elülső lábaikon lévő Haller-szerv, mely egy biológiai-kémiai-fizikai radarként üzemel és képes felderíteni, bemérni a kullancsok számára a susnyásban bóklászó potenciális áldozatot. Ehhez azonban magasra, másfél méterre kell mászniuk a cserjék, vagy facsemeték leveleinek árnyékot adó fonákjára, ahonnan a tapadókorongos, karomban végződő lábaikkal kapaszkodó kullancsok áldozatukra fentről vetik rá magukat. E támadási mód jellemzi a Közönséges kullancsot (Ixodes ricinus).

A szemmel rendelkező, látó kullancsok a gyepi növénytársulásokat lakják és a fűszálak árnyékos fonákján megkapaszkodva, lesből várják áldozatukat, akire alulról kapaszkodnak fel, mint a Kutyakullancs (Dermacentor reticulatus), mely őshonos a somogyi legelőkön és a Hortobágyon is. A gyepen bóklászó emberre, vagy kutyára mászva előszeretettel bújik a zokniba vagy a lábvég szőrébe, és a lábujjközök, vagy a hajlatok bőrébe fúrja magát, s tud egy ideig észrevétlen maradni.        

A Budai régió veszélye

Kullancsveszély tekintetében egy fertőző gócban élünk. Tudott, hogy a budai hegyvidéken és az agglomeráció településein a kullancsok terjesztik a kirándulókra az agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusát. Az egészségtudatos magatartás terjedése okán e betegség ellen már a kirándulók, és a természetben dolgozók többsége beoltatta magát és gyermekeit.

Kevésbé tudott azonban az, hogy az OEK Járványügyi Osztályának statisztikái szerint pl. 2005-ben a Lyme-kórban megbetegedett emberek többsége, 18,6%-a budapesti, míg 8%-a fővárosi agglomeráció településeinek lakója. Az országban háromféle borrelia baktérium (B. afzelii, B. garinii, B. sensu stricto) okozza e betegséget. Közülük az első általában bőr- és mozgásszervi-, a második idegrendszeri- és a harmadik elsősorban izületi- mozgásszervi kórképeket alakít ki kutyáinkban is. Egy 2005-ben végzett vizsgálat a negyedik borrelia fajt (B. spielmanii-t) mutatta ki a budai hegyekben gyűjtött kullancsokból.

Fontos tudni, hogy a Lyme borreliosisból (régi nevén: Lyme-kórból) történő felgyógyulás után nem alakul ki tartós immunológiai védettség, ezért egy év alatt akár kétszer is megfertőződhet, megbetegedhet.

Mit tegyünk?

Kullancscsípés esetén két fontos dologra kell összpontosítani:

Az egyik, hogy az élősködőt mielőbb távolítsuk el, a másik, hogy az eltávolításhoz szakszerű eszközt (például a gyógyszertárakban is kapható Kullancs-eltávolító kanalat) használjunk. Kutatási eredmények kimutatták, hogyha a kullancsot valamely népi regula szerint (pl.: zsírral történő bekenés), vagy nem megfelelő eszközzel (pl. csipesz) távolítják el, akkor az állat haláltusájában a bőrben rögzült szájszervén át fertőző, azaz kórokozókkal teli nyálat öklendez a bőrsebbe.

Szintén tudományos tény, hogy a kullancs minél hosszabb időt tölt el az áldozatában, annál nagyobb a fertőződés esélye. Ezért fontos, hogy lehetőség szerint minél gyakrabban végezzünk magunkon vagy társállatunkon kullancsvizitet.

Amennyiben kullancscsípést szenvedtünk és ezt nem észleltük időben, érdemes minél több információt kideríteni az élősdiről. A Lyme borreliosist (régi nevén: Lyme-kórt) okozó borreliákat (Borrelia garinii, B. afzelii és B. burgdorferi sensu stricto) a kullancsból egyértelműen ki tudjuk mutatni e teszt segítségével.

A borreliák a kullancs középbelében találhatók. A borreliák a kullancs szívóaktusa közben terjednek és csak néhány óra után jutnak át a nyálmirigyen keresztül az áldozatba. Így a szúrás időpontja utáni első órákban még nem feltétlenül áll fenn a borrelia-fertőzés komoly veszélye. Ezért rendkívül fontos a mielőbbi, gyors és szakszerű kullancseltávolítás, hiszen a borreliák a kullancsból csak a kullancs szívásának kezdete után kb. 2 órával kezdenek kiáramlani és a kiáramlás a tetőpontját kb. 72 órával utána éri el!

A Lyme-borreliosis megbetegedés képe sokféle lehet. Így a Lymeborreliosis betegségképének világos körülhatárolása ma még nem teljesen lehetséges. Ha egy kullancs teleszívta magát vérrel, nem zárható ki, mint potenciális borrelia-terjesztő és a kullancsot meg kell vizsgálni az esetleges borrelia-fertőzöttségre.

E kutyák számára is súlyos betegség, a Lyme-kór ellen van védőoltás, ezért javasolt a védőoltás beadatása állatorvosukkal. Az oltás nem védi négylábú kedvencüket a másik súlyos kutyabetegség, a babesiosis ellen, ezért állatorvosuk ajánlására egész éven át rendszeresen alkalmazzanak kullancs ellen ható készítményeket. A csípő, vérrel szívott kullancsokat a patikában kapható kullancs-eltávolító kanállal távolítsák el. A kullancsok ellen védjék kertjeiket. Számolják fel a kullancsbehurcoló erdei állatok búvóhelyeit (bozótosokat, farakásokat stb.), s gyakorta kaszáljanak. A természetbe induláskor könnyen ellenőrizhető öltözetet vegyenek fel, melyet a kirándulás előtt fújjanak le kullancsriasztó szerrel. Gyermekeiket- és kutyáikat ne engedjék a vadak által látogatott susnyós-bozótosokba.

Kullancs-eltávolító kanál és a Kullancs-teszt kapható országszerte a gyógyszertárakban, állatpatikákban és a benzinkutakon. Használata filmen megtekinthető a www.bio-herb.hu oldalon.


Vissza