Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Buda-környéki történetek I. - A Bátori-barlang

Múltunk tanúi

2008-05-16


A XV. században a fénykorát élő budaszentlőrinci pálos kolostor lakója volt Báthory László, aki fényes katonai pályát hagyott ott, hogy belépjen a szerzetesek közé. A pálosok ekkor már több mint egy évszázada éltek a János-hegy és a Nagy-Hárs-hegy közötti nyeregben.

Az egyetlen magyarországi alapítású rendet Bertalan pécsi püspök kezdte szervezni 1215-ben egy általa épített egyszerű zárda falai között, Patacson. Három évtizeddel később Özséb esztergomi kanonok lemondott minden vagyonáról, és a Pilisszántó környéki Hármas-barlangba vonult remetének. Õ volt a kezdeményezője, hogy a pálos rend építsen monostort a mai Kesztölc falu közelében lévő Klastrompusztán, amelyet a Szent Keresztről neveztek el. Azonban a rend legnagyobb és leghíresebb kolostora a budai hegyekben működött a XIV-XVI. században, a későbbi Budaszentlőrinc falu helyén, mely nevét a kolostort építtető szerzetesről, Lőrinczről kapta. Az 1301-ben elkészült épületegyüttes méreteiben messze felülmúlta az addig épült rendi kolostorokat. Falai között ötszáz szerzetes élt, de százötven vendégnek is helyet tudtak biztosítani. A rendtagok egyszerű cellákban laktak, azonban a királyi és főúri vendégeket a legnagyobb pompával berendezett vendégszobák fogadták. 1304-ben már itt tartották a pilisi Szentkereszt helyett a pálos rend pünkösdi közgyűlését, a nagykáptalant.

700 éves a magyar pálos rend
A Szentszék 700 éve, 1308-ban nyilvánította pápai jogú renddé a Pálosokat.
A rendház zajos élete zavarni kezdte a jogi és filozófiai tanulmányokat folytató és a természet csendjére vágyó Báthory Lászlót, ezért a monostor perjelének engedélyével húsz esztendőre felköltözött a szomszédos hegy oldalában levő barlangba, a mai Bátori-barlangba. Ennek a két évtizednek a gyümölcse a remete Biblia-fordítása, a hozzá írt szövegmagyarázatokkal, valamint a szintén magyar nyelvű, a szentek életéről szóló munkája. Sajnos ez alatt az idő alatt a szerzetes egészsége nagyon leromlott, így amikor 1457-ben visszatért a kolostorba, az egyik szentmise közben összeesett és meghalt.

A barlang termeinek többsége üstszerű gömbfülke, amelyeket a forró hévíz vájt ki a mészkőből. Mélyebb járatait bámulatos szépségű, különböző színű kristályok, ún. borsókő díszíti. A legenda szerint földalatti járat kötötte össze a közeli pálos kolostorral, de az alagutat nem találták meg.
Veszélyessége miatt jelenleg nem látogatható, csak engedéllyel, gyakorlott barlangászok számára. Megközelíthető a Gyermekvasút Szépjuhászné és Hárs-hegy állomásaitól rövid erdei sétával a sárga sáv turistajelzésen.
A Báthory Lászlóról elnevezett barlang a mai Nagy-Hárs-hegy északkeleti oldalában található, kb. 440 méteres tengerszint feletti magasságban. Egy pest-budai kereskedő, Tomola Nándor fedezte fel újra 1830-ban, amikor is kis mécsesével egyedül térképezte fel a barlang minden szegletét. A felfedező négy év múlva felkereste a kor híres geológusát, Szabó Józsefet, akinek megmutatta a saját maga által készített térképeket is. Mikor a szakember lehatolt a mélybe, arról számolt be, hogy a barlang feltételezhető folytatását egy mesterséges fal zárja el, mely valószínűleg a hegy alatti „Szt. Lőrinc kolostorral” állhat kapcsolatban. A Magyar Hírlap 1850. júliusi száma ismét felhívta a figyelmet a rejtélyes természeti képződményre, melynek „nyílása egy terebélyes fenyőfa odúja alatt van, s e fának kövesült gyökér szálai képezik a lépcsőt a barlang mélyébe, amelynek boltozatán és oldalfalain cseppkő csoportosulások látszanak.” A barlangot a város vezetése – a balesetek elkerülése végett – a 19. század második felében törmelékkel elzáratta, és majd csak a 20. század első évtizedében tisztítják meg a barlangot Eperjessy István, a zugligeti iskola akkori igazgatója és Sigray Pál, a Budapest-Zugligeti Egyesület elnöke kezdeményezésére. Az ismét látogatható barlangot 1911. augusztus 6-án nyitották meg ünnepélyes keretek között, a barlang bejárata fölé pedig egy olajmásolat került, melyet Báthory László képéről készítettek. 1970-ben kezdődött meg a barlang részletesebb feltárása, melynek munkálatait Vajna György irányította. A törmelékek közt róka-, ló-, vadmacska- és juhcsontokra, kígyó, gímszarvas és gyapjas orrszarvú maradványaira bukkantak a kutatók. A barlang felső szakaszát már a kőkor és a vaskor emberei is használták, hiszen őskori kerámiatöredéket, rézkori gyermekjátékot, kelta nyakláncot és üveggyöngyöt, farkasfogból készített nyakéket, de még Zsigmond korabeli ezüst érméket és Mária Terézia korabeli bronzpénzt is találtak.

Az alapos kutatómunka fényt derített arra is, hogy a barlangban már a XV. században ércbányászat folyt. A bányászattal kapcsolatban egy nagyon érdekes dokumentum került napvilágra akkoriban a selmeci irattárból. Eszerint 1766. január 14-én Jozef Herberturt jezsuita szerzetes két ércmintát küldött elemzés végett Selmecre, melyek közül az egyik a Lindenbergről (Hárshegyről) származott. A szakvéleményt az a Jäger Henrik kőfaragó mester nyújtotta be, akinek a kezei között felépült 1760-ban a Makkosmáriai templom. Vajna György így ír e felfedezés öröméről A rejtélyes Bátori-barlang című, 1973-ban megjelent könyvében: „A levéltári bogarászás második napján az egyik vaskos iratcsomóból két címerpecséttel ellátott papírzacskó hullott az asztalra. A [...] zacskón ott halványodott az 1766-os dátum, s a topográfiai megjelölés: Klein St. Paulus – azaz Kispálos-völgy vagy Kis Szent Pál-völgy. A zacskóban pedig immár két évszázada háborítatlan békében lapultak az ércminták kékes, feketés és vöröses rögöcskéi, mintha csak most kerültek volna ki a Bátori-barlangból.”

Miklós Gábor

Vissza