A hazaszeretet lángjai
Múltunk tanúi > Budakeszi
2009-05-01
Megfejthetetlenek annak a budakeszi központú hazaszeretetnek a mozgató rugói, ami a Gondelsheimben élő Müller Jánosban közel a nyolcvanhoz is még mindig csillapíthatatlanul munkálkodnak. Hogy maradhatott örökre égve a hazaszeretet lángja Müller Jánosban, amikor minden ez ellen dolgozott? Ugyan megtanult magyarul, amit a mai napig megtartott, de az anyanyelve német. Még fiatal fiúként, egyéves távollét után nem akarták visszaengedni Magyarországra, aztán amikor végre sikerült, minden tulajdonukat elkobozták és kitelepítették őket onnan. Új hazájában tisztes egzisztenciát teremtett, ma büszke négyszeres nagyapa. De nagyon előreszaladtam, lássuk sorjában mi is történt.
Nagyapja Zsámbékról jött át Budakeszire, apja már Budakeszin született, ahogy ő maga is. A falu alsó felében, a Széchenyi utca 202-ben laktak, a Gmajäger vendéglős, Frankhäuser József mellett. Müllerék nem voltak tehetősek, de az éhség fogalma ismeretlen volt számára. Szívesen gondol vissza a szép vasárnap reggeli istentiszteletekre és a diákéveire. Jó tanuló volt. Kedvenc tanárnője Klanicai Margit néni.
1944 októberében 14 éves, amikor rábeszélik szüleit, hogy 60-80 társával és Dr. Follath Ferenc tanár úrral Németországba menjen továbbtanulni. A diákcsoport útja Prágán és Reichenbergen keresztül Grombachba vezet. A diákokat elkíséri néhány budakeszi asszony is. Az asszonyok tőlük telhetően mindent megtesznek a gyerekek ellátására, de a háború utolsó szakaszában már nehéz élelmiszert szerezni, így az éhség állandó társa marad a diákoknak. 
A novemberi hidegben fűtetlen szálláson kénytelenek meghúzni magukat. Tisztálkodásra csak az udvaron, a hóban nyílik alkalom. A helybéliek biztatják őket, hogy a német fiúknak olyan keményeknek kell lenniük, mint a Krupp-acél. A „vendéglátók” odáig mennek, hogy a gyerekeket éjszakai kiképzésre is viszik arra az esetre, ha katonai helyzet súlyosbodna és be kellene őket is vetni az ellenség ellen.
Heten elhatározzák, titokban elhagyják a tábort és hazaindulnak. De nem jutnak messzire. Breslauban (Wroclaw) a rendőrök még aznap elfogják és visszaviszik őket a táborba. Kikérdezik őket, miért tették. A válasz: az éhezés és a csillapíthatatlan honvágy miatt.
A front közeledik, már hallani az ágyúdübörgést. Vagonokba rakják a diákokat és az osztrák Lofer melletti kis Weißbachba viszik őket. Az ellátásuk talán még rosszabb, mint volt, teljesen magukra és budakeszi kísérőikre vannak hagyatva. Itt éri őket a Húsvét. Szokásuk szerint megünneplik a Feltámadást. Müller Jánost úgy elfogja a honvágy, hogy elsírja magát. Ott és akkor megérzi, hogy szeretett apját már nem fogja többé viszontlátni. 
A rádióból hallják a gyerekek, hogy a háborúnak vége. Müller János két társával újból elhatározza, hogy hazaszökik.
Valahol egy állomáson szerencséjükre egy tehervonat érkezik, tele hazafelé tartó magyar katonákkal. Így sikerül minden nehézség nélkül átlépniük a linzi francia és szovjet megszállási övezet határát, majd 1945. október 9-én Hegyeshalomig jutnak. Boldogságuk hamar lelohad, mert itt éri őket a legkellemetlenebb meglepetés: „Svábok kiszállni, vissza Németországba!”- kiabálnak az új magyar hadsereg tagjai. Mintegy 80 fogságból szabadult és Ausztrián sikeresen túljutott személyt leszállítanak a vonatról és egy csarnokba zárják. Müller Jánost és két társát felteszik a visszafelé induló vonatra, de sikerül megszökniük és a földeken elrejtőzniük. 
A Jóisten küldött angyalokat a segítségükre két budaörsi férfi személyében, akiket Hegyeshalomra internáltak. Õk vettek három jegyet a három budakeszi fiúnak, hogy hazajuthassanak. Így érkeznek meg Budaörsre. Onnan már szinte szállnak haza Budakeszire. Boldogan látják már messziről a József szanatórium fényeit. Beérve Budakeszire részeg szovjet katonákkal találkoznak, de azok nem törődnek velük. A fiúk elválnak egymástól és csaknem pontosan egy éves hányattatás után Müller Jánost zokogó édesanyja végre magához szoríthatja.
Távollétében édesapja meghalt. Budaörs határában a szovjetek lőtték le. Hat hétig feküdt ott temetetlenül, mire rátaláltak. Évekkel később Müller János Gondelsheimben a II. világháborúban elesett hősök emlékművére bevésette édesapja nevét.
Nem sokáig élvezhette Müller János Budakeszin az otthon melegét. Fél év múlva kitelepítették sokadmagával abba a Németországba, ahonnan semmivel sem törődve nemrég hazaszökött.
Németországban igen nehéz volt a kitelepítettek számára az indulás. A helyi vállalkozók az építkezésekhez a férfiak izomzatát vizsgálgatták, mint egy rabszolgapiacon, hogy alkalmasak-e a nehéz fizikai munkára. Müller János először egy gazdánál talált munkát, majd 16 évesen az erdőgazdaságban fakitermelésre fogták. Később belenyugodva a megváltoztathatatlanba, barátokra lelt, családot alapított. Felesége Irmgard, aki a Bretten melletti Gölshausenben 1929-ben született, hű társa a mai napig. Ha az egyre népesebb családjuk, egzisztenciájuk nem tartaná őket Gondelsheiben, Irmgard is szívesen költözött volna Budakeszire, annyira átvette férje olthatatlan szeretetét a kis magyar falu iránt.
Szívet melengető Müller Jánosnak minden németországi kötödése mellett ez a rendkívüli Budakeszi szeretete. A gondelsheimi háza, az udvara egy budakeszi és magyar emlékhely. A saját maga által készített tárgyakat előszeretettel festi piros-fehér-zöld színnel, vagy díszíti magyar koronás címerrel. Háza bejáratán Bort-Búzát-Békét felirat búcsúztatja a szívesen látott vendégeket.
Megbecsült polgár, de Gondelsheim vezetőségével nemrégiben némi problémája akadt, mert az emléktáblát a kitelepítettekről nem a községháza, hanem a Krone fogadó falára tették, ahol a kitelepített budakesziek először kaptak szállást, pedig Gondelsheim háború utáni fejlődésében jelentős szerepet vállaltak a volt budakesziek is.
Azt azonban büszkén mondta a Müller házaspár, hogy Pék Lajos nagyméretű panorámafelvétele Budakesziről 2002 óta a községháza házasságkötő termében látható. Nagy a valószínűsége, hogy az újonnan házasulókról készült felvételek legtöbbjén éppen Budakeszi látható a háttérben. Ez Müller Jánosnak köszönhető, aki a költségeket saját maga fedezte.
Albrecht György, Karlsruhe, Németország
