Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Budaörs segít a bajba jutott lakáshiteleseknek

Gazdasági rovat > Budaörs

2009-11-17


Kamatmentes hitelt kaphatnak megemelkedett törlesztő-részleteikhez azok a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező budaörsiek, akik nem jogosultak az állam által nyújtott hasonló, úgynevezett áthidaló kölcsönre. 

Az önkormányzat visszatérítendő kölcsönt nyújt a rászorultak számára, legfeljebb egy millió forint erejéig, két évre, mégpedig oly módon, hogy a 2008. szeptember 30-a után megnövekedett törlesztés megemelkedett részét egyenesen a banknak utalja.
A támogatást két év múlva kell elkezdeni törleszteni az önkormányzat felé, öt év alatt.
Az igénybevétel feltételeinek meghatározása során az önkormányzat figyelembe vette a törlesztés mértékét is. Eszerint a kérelmező háztartásában élő személyek egy főre jutó havi nettó jövedelme, a hitelszerződés megkötésekor rögzített havi törlesztő részlet levonását követően nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét, ami jelenleg 71 250 forint. Az elbírálás során vizsgálják azt is, hogy van-e a kérelmezőnek vagyona. Legfeljebb egy, hárommillió forintot meg nem haladó forgalmi értékű gépkocsi lehet például a kérelmező háztartásában, amit a munkavégzéshez használ, ahhoz, hogy még megkaphassa a támogatást. 


Vissza