A hitelesség a beszéd és a cselekedet összhangján múlik
> Nagykovácsi
2006-02-01
Jeles eseménnyel kezdte az évet a Nagykovácsi református gyülekezet. 2006. január 8-án a vasárnapi istentiszteleten a testvérek nagy örömére Takaró Tamás, a Budapest-Déli Egyházmegye esperese ünnepélyes keretek között beiktatta az első alkalommal megválasztott presbitériumot, ezzel a gyülekezet egyházjogi értelemben is életre kelt.
– „Az Istennek csodálatos ajándéka ez, mivel hosszú várakozás után egy régi igény teljesült.” - vallja Kálmán Csaba, a gyülekezet lelkésze. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy 1942-től egészen mostanáig a közösség a Pesthidegkúti Református Egyházközség szórvány gyülekezeteként működött. Az önállósulás gondolata először 1997-ben vetődött fel, de akkor ez hamar feledésbe merült. A hívek többször kezdeményezték, hogy a közösség saját lelkipásztort kapjon. A hivatalos döntés végül 2004-ben született meg, mely szerint lelkészt kell rendelni Nagykovácsiba, még pedig azzal a konkrét feladattal, hogy a missziós gyülekezetet megszervezze.
– Ezzel vette kezdetét a lelki építkezés?
– Igen, már rögtön az első istentiszteleten óriási érdeklődéssel és várakozással szembesültem. A szívélyes fogadtatás és az emberek sokasága felejthetetlen emlék marad számomra. Szolgálatomat augusztusban kezdtem, de az 1949-ben sváb parasztházból átalakított templom már októberre kicsinek bizonyult. Ekkor egy bővítést végeztünk, aminek eredményeként a templom alkalmassá vált száztíz fő befogadására.
A tendenciákat figyelembe véve, úgy tűnik, a jövőben még így sem fogunk elférni.
– Egy új templom építésének gondolata is felvetődött.
– Miért fontos a templomépítés és a gyülekezet lelki épülése? Legfőképpen azért, mert egy ilyen gyülekezet alkalmas az élő bizonyságtételre arról, hogy Isten ma is ugyanazzal a hatalommal bír és rendelkezik, mint 2000 évvel ezelőtt, amikor a kereszténység története elkezdődött. Itt Nagykovácsiban ezt most különösen is átéljük: Isten az, aki életre hívta ezt a gyülekezetet azért, hogy felépítse. Legfőbb reménységünk a gondviselés teológiájának legnagyobb és legcsodálatosabb igazsága, vagyis a gondviselés a teremtés folytatása. Ebben a reménységben indulunk neki egy új templom építésének, amely a közösség immár megnövekedett igényeit kielégítené. Sajnos az egyházak ma nincsenek abban a helyzetben, hogy saját erőből egy templomot fel tudjanak építeni, de nem is baj, mert egy ilyen jellegű templomépítés egyben a hitbeli építkezést is magában hordozza.
– Milyen a gyülekezet összetétele?
– Sok a fiatal. Ez főként annak köszönhető, hogy az utóbbi időben nagyon sok családos költözött Nagykovácsiba, akik gyermekeikkel együtt nagy számban vesznek részt a vasárnapi istentiszteleten. Õket azonban baráti szálak kötik össze a hétköznapokban is. Talán éppen ez alkotja gyülekezetünk igazi „erősségét”. Nemcsak vasárnap találkozunk, hanem tudunk egymás dolgairól, a hétköznapi gondokról és örömökről egyaránt. Sokan mondják: családias a légkör, a fiatalok sokasága és a gyermekek felszabadultsága fogta meg őket. Azonban nem szabad elfeledkezni a középkorúakról sem, akik komoly anyagi és szellemi munkát vállalnak a gyülekezet napi gondjainak megoldásában. Az idősebb testvérek sem szigetelődnek el, hiszen a hétköznapi bibliaórán és imaközösségen ők is rendszeresen részt vesznek.
E rövid idő alatt háromszor is tartottunk evangélizációs hetet, amely komolyan meghatározta a gyülekezet lelki fejlődését. Jelenleg száznyolcvannégy gyülekezeti tagunk van, 2005-ben tizenkilencen keresztelkedtek, és az eddigi két-három fővel szemben tizenöten konfirmáltak.
– Ön szerint mi a korszerű igehirdetés titka, hogyan lehet megszólítani a mai embert?
– A református egyházban mindig mindenben Jézus a példa. Róla még az ellenségei is azt mondták: „úgy tanít, mint akinek hatalma van”. Jézus igehirdetésének az volt az egyik titka, hogy Õ elsősorban az életnek beszédét mondta. Az életnek beszéde tudjuk, nem más, mint az Isten igéje. Másodsorban Jézus az emberekhez szólt és aktuális problémákról beszélt.
A harmadik pedig az, hogy a prédikációja azért volt hiteles, mert a szavai és a cselekedetei fedték egymást. A mai embernek legfőképpen azért van szüksége az Isten igéjére, mert minden alapvető olyan evidenciát, ami régen értékként meghatározta az életét, a korszellem, a XXI. század kihúzta a lába alól. A mai ember megújulását - és ezt vonatkoztathatjuk népre, nemzetre is - nem a politikai pártokkal kellene kezdeni, hanem az Isten népével és az Isten igéjével, mert megújulás nem lehet másként, csak úgy, ha Isten igéje újból alapvető evidencia lesz egy nép életében. A magyar nép egyébként is nyitott az Isten igéjére és van a lelkében egy olyan rezonancia, ami hajlandó ezt az életnek beszédét újra magáévá tenni. A prédikáció korszerűsége pontosan azon múlik, hogy ezt az életnek beszédét tudom-e olyan hitelesen a mai ember elé tárni, ami magába foglalja a beszéd és a cselekedet összhangját. Ha újra igaz lesz, hogy az életnek beszéde, vagyis Jézus igehirdetése és az Õ beszéde meghatározó alapvető tényező lesz, és az Ige újra az őt megillető helyre kerül, akkor lesz újból korszerű és hiteles igehirdetés. Nem akkori módon kell szólni és beszélni, de hiszem, amit Jézus mondott: „az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim megmaradnak”. Meggyőződésem, hogy az Evangélium a maga korszerűtlenségével a legkorszerűbb üzenetté fog válni.
Dr. Antalóczy Péter
