Gálaműsort tartott a Bojtár
Ki-kicsoda > Budakeszi
A Bojtár Népzenei Egyesület hagyományos éves gálaműsorát a nagy érdeklődésre való tekintettel már tavaly is, ugyanúgy, mint az idén, március 26-án a Marczibányi téri Művelődési Központban tartotta. A jelenleg több mint nyolcvan fiatalt néptáncra és énekre oktató közösséget közel két évtizede létrehozó és ott mind a mai napig karitatív módon oktató Menczinger-házaspár munkáját ma már közel tíz tánctanár segíti.

A műsorban a legkisebbek, az óvodások az aprók táncát adták elő Bokor Ildikó óvónő vezetésével. A kiscsoport törpés mondókákat és gyerekjátékokat, majd palóc lakodalmas játékokat mutatott be Tótth Réka betanításában. A középső csoport rábaközi (koreográfus Tóth Beatrix, betanította Tótth Réka és Menczinger Tibor), majd szatmári (betanította Menczinger Tibor), végül ugrós-botos táncokat adott elő.

A nagyok jobbágytelki forgatóst (betanította Fehér Noémi és Jánosi Attila), kalotaszegi román táncokat Hortobágyi Gyöngyvér, Végső Miklós és Menczinger Tibor betanításában, keménytelki táncokat (betanította Menczinger Tibor), széki táncrendet és kalotaszegi magyar táncokat Pataki Lili és Menczinger Mihály,

a Bihari Táncegyüttes táncosai betanításában mutattak be. A legnagyobbak Tranzit váró címmel előadott performansza meglepetést hozott a hagyományos néptánc előadásokhoz szokott nézők számára. Az előadást a budakeszi Mezei Mária Művészeti Iskolából Kulánda Nikolett, Móser Zoltán és Babus Tamás állította össze.

Az idei felkészülésben az együttes segítségére volt a Menczinger-házaspár fiatalkori oktatója, a Kossuth-díjas Foltin Jolán koreográfus-rendező is.
Az előadáson mindvégig a Rojtos-együttes három tagja, Nyitrai Tamás, Danhauser Lilla és Máté zenélt. Szólót énekeltek Kiss Dávid, Czifra Cecília és Hencz Rita.
A műsort megtekintette az átutazóban éppen Budakeszin tartózkodó Salamon József, Gyimesbükk plébánosa is.
Koós Hutás Katalin
A gálaműsor további képei ide kattintva megtekinthetők!

Vissza