Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Zeusz Itala – négylábon járó egészségmegőrző program

> Páty

2005-09-01


Pátyról Telki felé baktatunk a gumiúton, a falu mögöttünk maradt pár kilométerrel. Az út mentén kék tábla jelzi: KECSKETEJ. Ismerősöm ajánlására indultam útnak: „Ha egészséges szeretnél lenni, nem kell vagyonokért konditerembe járnod! – mondta. Az aszfaltútról balra kanyarodsz és azonnal érdekes világba csöppensz!” Valóban egész állatkert vesz körül Lékai Krisztina és Juhász András farmján, ahol a fiatal házaspár négy gyereke mellett látja el az állatokat. 1999-ben vásárolták a területet a lakóépülettel, hogy gazdálkodhassanak és állatokat tenyésszenek. Azóta sikerült jól működő farmot kiépíteniük és bizakodva néznek a jövőbe!



- Mennyi kecske van a farmon és milyen fajták?

Kilencvenöt, ha jól számolom. Fajtájuk szerint, a mindenki számára jól ismert fehér színű saanentali és a kevésbé ismert vagy elterjedt kávébarna színű, széles, hosszan lelógó fülű anglo-núbiai. Mindkét fajta nagyon jól tejelő és a tej kiváló minőségű. A tejet 400 liternyi mennyiség tárolására alkalmas, svéd hűtőberendezésünkben gyűjtjük. A tej kezelése maximálisan gépesített, minden zárt rendszerben történik, teljesen steril, csíramentes környezetben. A gépi fejés után a tejet leszűrjük, majd azonnal hűtőtartályba öntjük, mely 15 perc alatt a 400 litert 3-4 fokra lehűti és ugyan ezen fokon tartja.

- Miért olyan egészséges a kecsketej? Azt mondják, hogy ásványi anyagokban egyenértékű az anyatejjel. Valóban így van?

- Egyre többen fedezik fel, hogy a kecsketej valóban egészséges. Először is beszéljünk a színéről. A tej fehér, nem pedig sárgás, ez annak köszönhető, hogy a takarmányból nyert karotint a kecske A-vitaminná alakítja, mely a tejben is A-vitaminként található. A kecsketejben ebből a vitaminból 400-500 %-kal több van, mint a tehéntejben. A tejnek éppen emiatt igen magas a baktériumölő hatása is. Kiválóan alkalmas az A-vitamin pótlására, hatékonyabb, mint tabletta formájában szedett vitamin, ugyanis így - folyékonyan - nem fordul elő a túladagolás veszélye. A kecsketej fogyasztás számtalan kedvező hatása közé tartozik a vesekőképződés megakadályozása, ivarmirigyek működési zavarának megszüntetése és a terhesség korai szakaszában is rendkívül javallt a tej fogyasztása.

A kecsketej íze telt. Állaga más állat tejétől sűrűbb. Kazeinben szegény, mivel a kazein kisebb pelyhekben van jelen ebben a tejben, emiatt könnyen emészthető. Tejallergiások is fogyaszthatják. Zsírrészecskéi olyan apró zsírgolyócskákból állnak, mint az anyatejé, ezért jól emészthető kisbabák számára is. Az anyatej így kiváltható a kecsketejjel abban az esetben, ha az édesanya nem tudja táplálni gyermekét.

A kecsketej jótékony hatása már az ősidőkben ismert volt. A mitológia szerint Zeusz is kecsketejen nevelkedett. Hippokratész is alkalmazta „praxisában” a tejet, mint gyógyszert és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy kiváló szépségápolószer volt már az ókorban is. A kozmetikai cégek termékeik előállításánál ma is alapanyagként használják.

A XV. században élt Paracelsus francia orvos nagy jelentőséget tulajdonított a kecsketej szerepének az ember életében. Magyarországon 1645-ben említik először, mint gyógyító hatású készítményt. A gyulladáscsökkentő antibiotikumok felfedezése előtt kizárólag a kecske tejével gyógyítottak. Tüdőszanatóriumok mellett mindig kecsketenyészet működött. A XIX. század végéig a felsőbajorországi Német Királyi Fürdőben reggel fogyasztott kecsketejsavó-kúra általános gyógymódnak számított.

A századelőn ez a mondás járta: „A kecske a szegények tehene!” Mára ez a szemlélet megváltozott: sajnos egyre több a szegény, de kecskéjük nincs. A szegénységet fel kellene számolni, a kecsketenyészetet pedig támogatni, „szaporítani”! Főleg ahol kisgyermekek vannak, hogy életük a legfontosabb, a testi fejlődés szakaszában hozzájusson a tejhez. Tapasztalatom szerint ez sokszor nem a pénzen múlik, hanem az ismeretek hiányán.

A pátyi tenyészetben ihatunk, ehetünk kecsketejet, sajtot és más finom bio-tejtermékeket is. Megnézhetjük az emukat, amiket nem a tejükért, hanem a tojásaikért tartanak. Az akolok közelébe is mehetünk, simogathatunk rózsaszín orrú kicsi gidákat. Jázmina, a kávébarna lánygida is arra vár, hogy vakargassuk tenyerünkben is elférő piciny fejecskéjét. ...h...


Vissza