Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Kilenc megyei sportolót segít a MOL

Sporthírek > Pest megye

2021-07-22


77 tehetséges fiatal sportolót összesen 25 millió forinttal díjazott a MOL Alapítvány idén. Pest megyéből Kriszt Sarolta, a GEAC többpróbása, Szabó Vilmos gödi kajakos, Antal Panni gyömrői RG-versenyző, Görbe Soma vecsési autóversenyző, Fleischer Dóra karatés, Molnár Kitti teniszező, Fedor Zoltán dunaharaszti karatés, Szeleczki Szabina ceglédi dzsudós és ifj. Gombócz Ferenc pályi sakkozó nyert támogatást.



A 15 éves Kriszt Sarolta a MASZ versenyrendszerébe újonc (U14) korosztályban kapcsolódott be, 2020-2021-ben pedig már a serdülők (U16) között indult. Mindvégig több szakágban versenyzett. Célja, hogy élsportoló legyen. 2019: U14 (újonc) korosztály tagja, ahol fedettpályán 4 országos bajnoki címet szerzett, távolugrás, gátfutás, váltófutás és többpróba számokban. A négypróbában minden idők legmagasabb pontszámával lett első. Lengyelországban a gyermek válogatott tagjaként szerepelt és ezüstérmet nyert távolugrásban. A 2019. évi ranglistán év végén első helyen végzett 100m-es síkfutásban, 300 méteres síkfutásban és távolugrásban, másodikként 80 m gáton és 80 m síkfutásban, harmadik helyen végzett 60m-en és gerelyhajításban. 2020-21: U16 (serdülő) korosztály tagja, ahol első évesként mind fedettpályán, mind szabadtéren megnyerte az összetett országos bajnokságot, úgy, hogy ötpróbában mind az öt számban a legjobb eredményt érte el. Szeretne kijutni az U16-os válogatott viadalra, mind egyéniben, mind váltóban. A pályázati időszak végére szeretnék kiválasztani edzőjével, mely számban célozzák meg a korosztályos európai és világversenyekre történő kijutást.

A 14 éves Szabó Vilmos 2016-ban kezdett versenyszerűen kajakozni. Már az első vízre szállások alkalmával tudta, hogy ez lesz a sportja, stabilan megülte a mini kajakot és nem sokkal maradt le az edzéseken azoktól, akik már hosszabb ideje sportoltak. 2017-ben bekerült a Göd SE U10-es fiú-váltó csapatába és megszerezte az első Magyar bajnoki címét. A legbüszkébb mégis a 2020-as évre, amikor megvédte Maraton Országos bajnoki címét, illetve K2 2000 m-en harmadszor is elnyerték a bajnoki címet a párjával, Maszárovits Lászlóval. Nagyon büszke rá, hogy sport eredményei miatt 2020-ban elnyerte Göd város legrangosabb díját, a Kóczán Mór díjat. A Sport kategória díját Kammerer Zoltán, Göd háromszoros olimpiai bajnoka adta át. Jelenleg is aktívan készül – heti 8 edzéssel – az idei versenyszezonra. E mellett a középiskolai felvételi időszakon is túl van, és felvételt nyert a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Élsportoló osztályába. A 2021-es versenyszezonban már az U14-es korosztályban versenyzik, és mivel megjelenik az olimpiai 1000 m-es versenytávban, így főleg erre fog összpontosítani, K1 egyéni kajakban. A támogatást egy új kajak megvásárlásához szeretné felhasználni.

A 13 éves Antal Panni a ritmikus gimnasztikát 6 évesen a Monori Sportegyesületnél kezdte. Szinte minden szabadidős szintű versenyen az első helyen végzett, ezért felkerült a versenysport kategóriába, ahol szintén dobogós helyeket hozott el. Negyedikes korában Deutsch Lazsányi Erika a válogatott kerettel meglátogatott egy edzést Monoron. A munkája alapján azt tanácsolta, hogy váltson egyesületet, mert a tehetségét érdemes kibontakoztatni. Így átkerült az MTK Budapest Ritmikus Gimnasztika Szakosztályába. Az edzői lelkiismeretes munkájának és a sok edzésnek köszönhetően szép eredményeket ért el, és sokat fejlődött. 2020-ban meghívást kapott egy válogató táborba, ahol beválogatták az utánpótlás keretbe, így hamarosan a junior csapat válogatott keret tagja lehet. 2021-ben a tavaszi szezonban egyéni versenyzőként indul az Országos Bajnokságon. Ősztől várhatóan már a junior válogatott csapatban fog versenyezni. A támogatásból sportfelszereléseket szeretne vásárolni.

A 16 éves Görbe Soma öt és fél éves kora óta motorozik versenyszerűen. Végigjárta a ranglétrát. Kezdetben hazai, majd a cseh bajnokságban, azt követően az olasz, illetve a spanyol bajnokágban, végül pedig az észak, középkelet-európai bajnokságokon indult. Minden sorozatban állt dobogón, ahol elindult. Próbálták a szintet folyamatosan emelni, hogy fokozatosan tudjon fejlődni. Csak akkor léptek tovább,ha eredményt tudtak produkálni az adott kategóriában vagy az adott sorozatban. A Northern Talent Cup bajnoki címe után – ami Talmácsi Gábor 2007-es világbajnoki címe után a legjelentősebb eredmény a magyar gyorsasági motorversenyzésben – a Magyar Motorosport Szövetség Somát az év utánpótlás versenyzőjének választotta 2020-ban. 2007 óta nem volt magyar résztvevője a világbajnoki sorozatnak. 2023-tól Magyarország is része lesz a MotoGP-nek, ami nagyobb népszerűségnek örvend ma már, mint a Forma1. Azzal, hogy Soma a Red Bull Rookies Cup-ban versenyezhet potenciális esélye van, hogy tovább tudjon lépni. Szeretne stabil eredményeket, és folyamatos fejlődést mutatni a szezon során, hogy meggyőzzék a szakembereket, hogy Somának helye van a világ legjobbjai között.

A 16 éves Fleischer Dóra a Wado-kai Karate Stílus Szakág versenyzője. Tehetsége mellett kitartása és szorgalma segíti sportolói pályafutásában. Edzője Fischer Mihály, aki a Magyar Korosztályos Karate Válogatott Szövetségi edzője. 2019-ben kijutott a CHILE-ben megrendezett WKF Világbajnokságra is, ő képviseli hazánkat a +54kg-os kadet kategóriában. Jelenleg 30.helyen áll a WKF Kadet +54kg-os Világranglistán. Wado-kai Karate Stílus Szakág: 8-szoros Magyar Bajnok; 4-szeres Wado Stílus Európa-Bajnok; 2-szeres Wado Stílus Európa-Bajnoki 2.helyezett; 3-szoros Wado Stílus Európa-Bajnoki 3.helyezett. Tervei a pályázati időszakban: célja idén a WKF EB győzelem, illetve a Világranglistán bekerülni a lejobb 5-be! (Jelenleg Dóri 13.). A támogatásból versenyek utazási, szállás, étkezési és nevezési díját szeretné finanszírozni.

A 15 éves Molnár Kitti négy és fél évesen kezdett el teniszezni. 10 évesen válogatott kerettag lett, és azóta is az. 12 évesen Csapat Európa Bajnokság 4.helyezettje. 11-14 éves koráig a magyar korosztályos ranglista 1.helyezettje. 16 évesek között jelenleg a 2.helyezett. A tavalyi évben minden hazai kiemelt verseny győztese volt. 2018-ban a Veresegyház Év Sportolója Dijat érdemelte ki, az Európa Bajnokság 4.helyezettje (csapatban). 2021-ben bekerülhet a nemzetközi ranglista legjobbjai közé, ami lehetővé teszi számára, hogy magasabb kategóriájú versenyeken is játszhasson, és a Junior Grand Slam versenyeken is részt vehessen. Ezeken a versenyeken a fő cél az elődöntők, döntők és tornagyőzelmek is. Magyar versenyeken a felnőtt magyar bajnoki cím elnyerése a cél. A támogatásból versenyek utazási, szállás, étkezési és nevezési díját szeretné finanszírozni.

A 16 éves Fedor Zoltán 5 éves kora óta karatézik. Sporttagozatos általános iskolába járt, sokszor képviselte iskoláját a sporteseményeken. Gyorsan megszerette ezt a sportot, ahogy lehetősége volt, kipróbálta a versenyzést is. Céljai, tervei a pályázati időszakban: szeretné megőrizni a válogatott kerettagságot. A hazai versenyeken dobogós helyezéseket szeretne elérni, bajnoki címeket, magyar bajnoki helyezést. Célja, a sikeres kvalifikáció a 2021. évi és a 2022. évi korosztályos Európa-Bajnokságra. Sikeres kvalifikáció esetén szeretne sikeresen szerepelni az Európa-Bajnokságokon. Fontos célja, hogy a világranglistán minél előkelőbb helyre küzdje fel magát, ami feltétele a további nemzetközi szerepléseknek. 3 év múlva, ha bekerül a felnőtt korcsoportba, a ranglista alapján tudja folytatni a magas szintű versenyzést. A felnőtt korosztályban is szeretné folytatni versenyzői pályafutását.

Az ugyancsak 16 éves Szeleczki Szabina 9 évesen 2014-ben kezdett cselgáncsozni Cegléden. Alkatának, kitartásának, edzőinek köszönhetően hamar kiderült, hogy a küzdősport számára hosszútávú cél lehet. Jó tanulmányi eredménye mellett sportbéli sikeressége még nagyobb kitartásra ösztönözte. A versenyek és az elszántság meghozta eredményét. Szabina 15 évesen számos hazai versenyen szerzett ezüst- és bronzérmet, mellette ötszörös magyar bajnok és Héraklész kerettag is. Mindez ma már számára nemcsak pusztán feladat, de óriási elkötelezettség és felelősség is. Tervei és céljai a pályázati időszakban: a 2020/21-es tanévben ifjúsági junior és U23-as korosztályban versenyzik Szabina. Az országos bajnokságok és az Európa-Kupák mellett az év legfontosabb versenyei lesznek az ifjúsági Európa- és Világbajnokság. Szabina az elmúlt évben a vírushelyzetre tekintettel nem vehetett részt az Európa-kupákon, így a legtöbb kihívást jelentő év elé néz, mely meghatározó a jövőbeni pályafutása szempontjából. A támogatásból versenyek és a keretedzések utazási költségeit szeretné finanszírozni.

paty_sakkozo.jpgA 16 éves ifj. Gombócz Ferenc hat évesen kezdett el sakkozni. 2014-ben felvételt nyert a Maróczy Géza Központi Sakkiskolába, amelynek 4 éven keresztül volt a hallgatója. Jelenleg a Pátyi SE igazolt versenyzője, emellett a többszörös magyar felnőtt csapatbajnok, Nagykanizsai Tungsram Aquaprofit csapatának vendégjátékosa. Még nem volt 13 éves, amikor megszerezte a FIDE-mesteri címet. A 2004-2006 között születettek között a legfiatalabbként sikerült 2300 feletti Élő pontszámot szereznie Magyarországon. 2018-ban és 2019-ben is képviselte hazánkat az U16 Sakk Olimpián a magyar válogatott csapat tagjaként. Élő-pontszáma a közeljövőben ismét 2300 fölé fog emelkedni és várhatóan 1 éven belül fogja teljesíteni a nemzetközi normát is. A Korcsoportos Világbajnokságon, Romániában a minél jobb helyezés megszerzése a cél, szeretne az első 15 helyezett között végezni. A megszerzett tudás birtokában és a nemzetközi versenyeken való részvétellel a nemzetközi mesteri cím megszerzése a kitűzött cél. A támogatásból számítógépet szeretne vásárolni.

„A koronavírus nem kímélte a sport világát és a sportolókat sem: a járvány megnehezítette a versenyek előkészítését és a tehetségek felkészülését is. Az elmúlt időszak komoly akaraterőt és rugalmasságot igényelt a sportolóktól, és ezt mindenképpen díjaznunk kell, de az elismerés nem csak a járvány alatti  kitartásuknak szól. A MOL mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségekre: Alapítványunk pályázati programjain keresztül eddig is évente 100 millió forintot fordított a fiatal sportolók, a művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ez a hagyomány a MOL-Új Európa Alapítvány elindulásával tovább erősödik: olyan széleskörű és átfogó támogatási rendszert hozunk létre, amellyel a korábbinál is nagyobb szerepet tudunk vállalni  a közérdekű feladatok ellátásában” - mondta el Szollár Domokos, a MOL-csoport kabinetfőnöke, a MOL Alapítvány kurátora.

A támogatottak 35%-a budapesti, 65%-a vidéki sportegyesületnél sportol és 42 különböző sportágat képviselnek. A nyertes pályázók több mint egynegyede a 10-14 éves korosztályból kerül ki. A nyertesek a támogatást előfinanszírozásként kapják meg, és a 2020-21-es nyári- és téli versenyszezonban használhatják azt fel.

A Sport 2021 nyertesei között találjuk többek között a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmesterét, Gaál Zsókát, Görbe Somát, akit a magyar gyorsasági motorversenyzés sportágában 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott a Magyar Motorosport Szövetség. A 16-23 év közöttiek Klasszis kategóriájában beérkezett 46 pályázó közül a kuratórium 10 főt tudott támogatni az atlétika, cselgáncs, kajak,  öttusa, falmászás, szertorna, triatlon és vívás sportágakban összesen 5 millió forinttal. Ezek közül a sportolók közül többen hazánkat is képviselik majd a Tokiói Olimpián. Az olimpiai játékokon Kovács Zsófia tornász - aki összesen négy szeren versenyez -, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi dzsudoka - aki júniusban  felnőtt világbajnokságon elért helyezésével kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra - is részt vesz.

A pályázatok három körös elbíráláson mentek keresztül, a végső döntést a MOL Alapítvány kuratóriuma hozta meg egy szakértői zsűri segítségével. A pályázatra bármilyen sportág versenyzői nevezhettek, amennyiben magyarországi sportegyesületnél leigazolt versenyzők, és országos vagy nemzetközi versenyeken kiemelkedő eredményeket értek el.

A MOL-Új Európa Alapítványról
A MOL és a Magyar Állam MOL-Új Európa Alapítvány néven új közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre, melynek célja közérdekű célok megvalósítása lesz kiemelten a sport, kultúra, egészségügy, gazdaságfejlesztés és környezetvédelem területén. A különböző támogatási tevékenységek a vállalatcsoporton belül eddig szétszórtan, különböző szervezetekben működtek, ezért az új alapítvánnyal egyrészt az a cél, hogy a MOL egy szervezetbe csoportosítsa az összes ilyen irányú tevékenységét, másrészt, hogy kibővítse a támogatások körét olyan területekkel, amelyek a MOL-csoport frissített stratégiájával összhangban a jelenleginél nagyobb figyelmet érdemelnek, így például a kutatás-fejlesztési, innovációs projektek támogatása, elsősorban a körkörös gazdaság kapcsán.   A MOL-Új Európa Alapítvány átveszi a MOL korábban végzett társadalmi felelősségvállalási tevékenységeinek, pályázatainak és tehetséggondozási programjainak jelentős részét, továbbá rendkívül széleskörű és átfogó támogatási rendszert hoz létre a környezetvédelmi és fenntarthatósági célok, a nemzetközi tudásmegosztás, az oktatás és kutatás-fejlesztés, a karitatív tevékenységek, a kultúra és a sport támogatása érdekében.

A MOL társadalmi felelősségvállalásáról
A MOL mint Magyarország legnagyobb vállalata 2020-ban több mint 2,2 milliárd forintot adományozott a különböző társadalmi kezdeményezések számára. A támogatási portfólióban a kultúra, az egészségügy, az oktatás, a közlekedésbiztonság, a környezetvédelem és a szociális ügyek jelennek meg. A vállalat társadalmi felelősségvállalásának jegyében hozta létre 2006-ban az Új Európa Alapítványt, amely 2018-tól MOL Alapítvány néven folytatja tevékenységét. Az Alapítvány pályázati programjain keresztül évente 100 millió forintot fordít a fiatal sportolók, művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ennek eredményeképpen az elmúlt években több mint 5000 fiatal sportolót, tudós- és művészpalántát és csapataikat részesítette a MOL Tehetségtámogató Program támogatásban. A MOL Gyermekgyógyító Program keretében 500 projekt nyert el támogatást 2006 óta, akik több mint 120.000 gyermek gyógyulásában közreműködtek. A MOL Alapítvány a helyi közösségek támogatását és az önkéntesség népszerűsítését 2014-2017 között a KÖSZ! Program, 2018-tól a Helyi Érték Program keretében végzi.


Vissza