Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Folytatódik a fásítási program

Gazdasági rovat > Pest megye

2023-01-10


Folytatódik a rendkívül sikeres Településfásítási program, amelynek előző két ütemében több mint 1350 településen összesen 36 000 sorfát ültettek el. Most, a harmadik ütemben, 2023 tavaszán és őszén további tízezer sorfát ültethetnek el a 10 ezer főnél kisebb, előre regiszrált, akár a korábbi programokban már részt vett települések is az ország legnagyobb belterületi fásítási programjában. A regisztrációs felület 2023. január 10-20. között érhető el.



Az Agrárminisztérium által életre hívott Településfásítási program fontos része az Országfásítási Programnak, amely lehetőséget nyújt a kistelepülések zöldítésére, népszerűsíti az erdőtelepítési támogatásokat, mindezzel pedig hozzájárul a kormány céljához, hogy 2030-ra 27 százalékra nőjön Magyarország fával borított területeinek aránya. A program sikerét jelzi, hogy az Országfásítási program meghirdetése óta már 47 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák. A települések zöldítéséhez a Vidékfejlesztési program Irányító Hatósága eddig 1,5 milliárd forint támogatást biztosított. A Településfásítási program így a rendszerváltozás óta a legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés.

A program harmadik ütemében is csak az előre regisztrált települések igényelhetnek fát, viszont a korábbi programokban résztvevők is újra jelentkezhetnek.

A regisztrációs felület 2023. január 10. és január 20-a között érhető el.

Ezt követően, 2023. január 23-án indul az online igénylés, amely egészen január 31-ig tart. Idén 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amelyből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki. A települések a klímaváltozást és az eltérő helyi viszonyokat is jól tűrő 13 fafajból, minimum 10 maximum 30 sorfát választhatnak a készlet erejéig. A fák konténeresek vagy földlabdások, 10-14 centiméter törzskörméretűek, földlabdával együtt 2-5 méter magasak. A sikeres igénylők számára a sorfákat a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. szállítja, a tavaszi időszak ültetéseihez 2023. február-áprilisa között, míg az őszi időszak ültetéseihez augusztus-november között. A szakszerű ültetéshez minden fához jár: támasztókaró, takarómulcs, védőrács. A fák növelik a településen található élőhelyek változatosságát, és más élőlények otthonául is szolgálnak majd, ennek támogatására minden igénylő ajándékba kap egy madárodút is. A program koordinálást az Országos Erdészeti Egyesület segíti, aki a szakszerű ültetéshez az állami erdőgazdaságokkal együttműködve egy helyi erdész szakember jelenlétét is biztosítja.

forrás: Országos Erdészeti Egyesület


Vissza