Kitüntették a pátyi életmentőt
Közélet > Páty
2023-03-21
Alkotni és gyarapodni csak békében és biztonságban lehet - jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára március 13-án. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter elismeréseket adott át. Életmentő Emlékéremmel tüntette ki Wiederman Máté Ferenc pátyi lakost, valamint Bátorságért Érdemjelet adományozott három rendőrnek és két tűzoltónak.
Rétvári Bence beszédében azt hangsúlyozta, hogy a magyar történelem folyamatos küzdelem az önálló döntés lehetőségéért. Annak megőrzéséét mindig küzdeni kell, mindig lesznek olyan birodalmi törekvések, amelyek azt veszélyeztetik. Az államtitkár megfogalmazása szerint "a legjobb elkerülni a viharokat", és síkra szállni a magyar nemzeti érdek mellett. A forradalom és szabadságharc évfordulójára utalva Rétvári Bence azt közölte, hogy ennek az 1848-asok is "így indultak neki". "Mi magyarok a béke szigete kívánunk lenni Európában" - hangoztatta, kiemelve, hogy alkotni és gyarapodni csak békében és biztonságban lehet.
Rétvári Bence felidézte Széchenyi István szavait, miszerint "akit magyarnak teremtett az Úristen, és nem fogja pártját nemzetének - nem derék ember". Az államtitkár felidézte Kossuth Lajos azon gondolatát is, amely szerint a szabadság megerősítéséhez békés körülményekre van szükség. A 1848-es forradalom követelései kapcsán arról beszélt, hogy 175 évvel a történelmi események után sem kívánhatunk mást, mint "békét, szabadságot és egyetértést". Emlékeztetett arra is: a 12 pont azt is követelte, hogy a magyar katonákat ne vigyék külföldre és a külföldieket vigyék el tőlünk. A kitüntetetteket megszólítva azt mondta, hogy a nemzetünk nagyjainak ünnepén a jelenkor nagyjait is ünnepeljük. "Legyünk büszkék arra mindannyian, hogy ilyen tehetséges emberek országa vagyunk" - fogalmazott. Rétvéri Bence kiemelte, hogy az elismerésben részesülők hivatásukkal többet tettek hozzá a nemzetükhöz, többet hoztak létre és alkottak, mint kortársaik, kollégáik.
Az eseményen Pintér Sándor rendőr vezérőrnaggyá léptette elő Ruszó Gyula dandártábornokot, a BM miniszteri titkárságvezetőjét, tűzoltó vezérőrnaggyá Erdélyi Krisztián dandártábornokot, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettesét, valamint rendőr dandártábornokká léptette elő Gyebnár Imre rendőr ezredest, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) főigazgató-helyettesét. Az eseményen elhangzott, hogy a tábornoki előléptetések és kinevezés átadására kedden kerül sor a Sándor-palotában.
A belügyminiszter a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozatát adományozta három kitüntetettnek, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát tizenketten, annak katonai tagozatát hárman vehették át. Pintér Sándor a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával tüntetett ki 29 díjazottat, az elismerés katonai tagozatát heten vehették át. A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozatával 29 embert, annak katonai tagozatával hét díjazottat tüntetett ki a miniszter, aki a bronz érdemkeresztet összesen hét díjazottnak adományozta. A belügyminiszter Életmentő Emlékéremmel tüntette ki Wiederman Máté Ferenc pátyi lakost, valamint Bátorságért Érdemjelet adományozott három rendőrnek és két tűzoltónak. (MTI)