.

2018. július 20. péntek, Illés napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


Megújul a Széna tér

Pest megye > Gazdasági rovat
2018-03-21
347 olvasás

A tervek szerint 2019 végére teljesen megújul a II. kerületi Széna tér. Tarlós István főpolgármester március 21-én sajtótájékoztatón közölte: a felújított Széll Kálmán térhez méltó, megnövelt zöldterülettel rendelkező Széna tér jön létre. Várhatóan a buszpályaudvar más helyre kerül majd, erről még folynak az egyeztetések.

Megszűnik továbbá az Ostrom utca és a Hattyú utca közötti parkoló, valamint a beruházás során a két utca térhez kapcsolódó szakaszát is felújítják – tette hozzá.

A főpolgármester hangsúlyozta, mindenkinek el kell gondolkoznia azon, hogy mi a választás fő tétje. „Nem rólunk van szó, hanem a gyerekeinkről, az unokáinkról és az utánunk jövőkről” – fogalmazott.

Tarlós István azt mondta, ha valaki készít egy tárgyilagos „minősítést”, akkor nem tud mást megállapítani, csak azt, hogy ez a kormány és a városvezetés együtt, a viták ellenére, „hét és fél év alatt sokkal többet produkált ebben a városban”, mint mások két évtizeden át.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány átvállalta a főváros 2010 előtt felhalmozott, 251 milliárd forintos adósságállományát, és ez megadta azon fejlesztések elindításának lehetőségét, amelyeknek már korábban meg kellett volna kezdődniük.

A főpolgármester kitért arra is, hogy a Széna tér és a Széll Kálmán tér integrált egység, így döntöttek az előbbi tér megújításáról is.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, aki egyéni jelöltként indul az országgyűlési választáson a budapesti 3-as számú – a XII. kerületet és a II. kerület egy részét magában foglaló – választókerületben, elmondta: a rekonstrukciós munkálatok 2019 májusában kezdődhetnek meg, a teljes körű felújítás nagyjából bő fél évet vesz majd igénybe.

A teljesen felújított Széna tér egy olyan egységet alkot majd a Széll Kálmán térrel, hogy arra minden fővárosi büszke lehet majd – jelentette ki.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) II. kerületi polgármester közölte: a Széna tér megújítása a Blaha Lujza tér rekonstrukciójával együtt bekerült a főváros idei költségvetésébe. Mint az MTI-nek elmondta, a tér 2,5 milliárd forintból újulhat meg.

Szólt arról, hogy 2010-ben adták át a többi között a felújított Lövőház utcát, amelynek egy részét sétálóutcává alakították, megújult a Marczibányi Téri Művelődési Központ és a Központi Statisztikai Hivatal könyvtára. A Millenáris parkot 17 milliárd forintból fejlesztik, lesz egy 2,5 hektáros közpark és alatta egy ötszáz férőhelyes mélygarázs.

Láng Zsolt elmondta, Bel-Buda központjában 25 milliárd forintos fejlesztés valósult meg az elmúlt tíz évben. (MTI)

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC