Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


In memoriam Laczik József (1873-1916)

Múltunk tanúi > Tök

2018-06-13


Családunk, a Laczik-família az írott források szerint már a XVII. században Tök lakója volt. A születések, házasságkötések és halálozások szűkszavú anyakönyvi bejegyzései, s a temetőben dülöngélő sírkövek megkopott betűi mellett legfőképpen a levéltári dokumentumok segítenek a múlt kutatásában.

A megsárgult papirosok szerint felmenőink között volt, aki házat, tehenet vásárolt, és akadt, aki éppenséggel a szomszéd tehene elől kaszálta el a legelőt. Némely ősünk házat, rétet adott el, vagy vásárolt, más az örökségként remélt házért, legelőért évtizedekig perlekedett. Írások tanúsítják, hogy dédapáink népfelkelőként, honvédként harcoltak 1848-49 dicsőséges csatáiban, majd tíz év múlva, immár a császár katonáiként véreztek a solferinói csatában. Volt, aki bíróként szolgálta a közrendet, és más, akit az igazságot szolgáltató hatalom pince feltörésén, szűrlopáson érvén megpálcáztatott, kalodába tétetett. Bizony, akadtak mindenféle emberek és asszonyok a mi famíliánkban – akárcsak bármely más nemzetségekben. Erős háromszáz éven át a család legtöbb tagja a faluban jött a világra, házasodott, és végül ott is halt meg.

Laczik József 1873-ban született, katonaidejét 1896-1899 között rendesen kiszolgálta, majd leszerelése után, az évszázados paraszti regula szerint megházasodott.  Öt gyermeke  született, két fiú és három leány.

Ükapám - a falubeliek többségéhez hasonlóan - a budapesti 1. honvéd gyalogezredhez vonult be, és a sorállomány számára elérhető legmagasabb, három csontcsillagos szakaszvezetői rendfokozatban vetette le a mundért. Az első világháború kitörése, majd az új, és még újabb csataterek a hadra fogható állomány mind szélesebb körű mozgósítását követelte. A lövészárkok dögletes sarából indult, lángszórókkal, gázlövésekkel támogatott, szögesdrót akadályokon elvérzett szuronyrohamok ezrek és ezrek életét követelték. A fiatal, éppen sorköteles korosztályok mellett egyre több, katonaidejét korábban már kiszolgált tartalékos kapta meg a behívó parancsot. Az 1916-ban, immár élete ötödik évtizedében járó, öt kiskorú gyermekét nevelő Laczik Józsefre is szüksége támadt a hazájának és az ő királyának.

Ükapám az eredeti alakulatához vonult be. Az ezred kiképző tiszteseként a Monarchia különböző területeiről érkező újoncok összegyűjtése és kísérése is feladata volt.

A családi legendárium szerint a - valahonnan a messze Felvidékről indult - katonavonat lassan zötyögött a főváros felé. Ükapám – amint fiai, fiú unokái, déd-, és ükunokáinak is szinte mindegyike! – erős dohányos volt. A történet szerint éppenséggel a pipa (vagy cigaretta?) füst kapcsán támadt vitája az államvasút egy szolgálattevő, ifjú, cseh kalauzával. A disputa hamar súlyosan elfajult; a kemény töki Zugführer egy csattanós pofonnal zárta le a nézeteltérést.

A szolgálati beosztása, életkora és nációja okán egyaránt durván sértett kalauz azonban a következő vasúti állomáson feljelentést tett. A könyörtelenül működő kincstári apparátus nem kegyelmezett: súlyosan vétkezett ükapámat büntetésül a következő, induló menetszázadba osztották, és az olasz frontra vezényelték.

1916 őszén a Monarchia hadvezetése egyre nagyobb, kétségbeesett erőfeszítésekkel próbálta a hadi helyzetet a maga érdekébe fordítani. Ezrek és tízezrek véreztek el néhány százméternyi terület birtokbavétele, vagy visszafoglalása reményében; tömegek haltak meg, szereztek súlyos sebesülést a teljességgel értelmetlen harcokban.

Ükapám 1916 őszének sokadik, isonzói csatájában esett el. Utolsó, elküldetlen, általam féltve őrzött tábori levelező lapját halála után a bajtársai továbbították ükanyámnak. A megsárgult fotográfiáról a lábszártekercses, öreg katona komoran néz a fényképezőgép lencséjébe. A hátoldal tintaceruzával rótt, megfakult sorai a soron következő, nehéz harcokról, és a hajdanvolt, közös, kedves családi múltról szólnak.
A legendárium szerint ő császári és királyi apostoli fensége, I. Ferencz Józsefnek, valamint Laczik József, az 1. honvéd gyalogezred szakaszvezetőjének halálhíre egyszerre érkezett a faluba. És a töki református templom harangja egyszerre siratta a Laczik, meg a Ferencz Jóskát…

Ükapámat - a kutatási eredményeim alapján - fejlövés következtében a dutovljei 11/2-es tábori kórházba szállították és kezelték, ahol nem sokkal később belehalt sérüléseibe, majd ugyanitt – a község katonatemetőjében – helyezték örök nyugalomra a 306-os sírban. 

Szabiányin Benjamin


Vissza