.

2017. október 22. vasárnap, Előd napja van. Tizenháromezer példányos, ingyenes regionális havi lap, heti hírlevél és napi frissítésű honlap
Kereső
 
Iránytű Heti Hírek

Galéria


Belépés a fórumba


A legnagyobb érték, amit egy tanító kaphat, az emberi szívben van

Páty > Ki-kicsoda
2011-03-30
1498 olvasás

Beszélgetés Soós Búzás Erzsébettel, akinek több évtizedes munkáját dr. Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás minisztere Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel ismerte el. A kitüntetést Székely László, Páty polgármestere március 15-én adta át a Zsámbékon élő és Pátyon tanító pedagógusnak.

-   Gratulálok a több évtizedes pedagógusi pálya elismeréséhez. Mesélne azokról a műhelytitkokról, amelyek miatt a diákjai rajongva szeretik, a szülők pedig oly nagy tisztelettel emlegetik?
-   Nincs nekem semmi különös titkom. Talán csak annyi, amit minden munkatársamnak is ajánlok: szeretetre és ebből fakadó szakmai sikerre is csak akkor tehetünk szert, ha közel vagyunk a tanítványainkhoz, ha minél több időt töltünk velük.

-   Egy autóbusznyi gyerekkel most érkezett vissza Budapestről, ahol a Jégszínházban a Csipkerózsikát nézték meg. Hétfőnként Bicskére úszni tanulni viszi a diákokat. Hol a Repülőmúzeumba szervez kirándulást, hol a tatai Öreg-tó lehalászását mutatja meg a tanulóknak. Egyszer a zsámbéki Rakétabázishoz, máskor a budakeszi Vadasparkhoz kirándulnak, de jártak már működő malomban is, ahol az „életet” őrlik finom, illatos kenyérlisztté. Mindig ilyen örökmozgó volt?
-   Harminchét évnyi pedagógiai munka áll mögöttem, s ha az ikreim nevelésével töltött gyes időszakát is hozzászámolom, akkor négy évtizede foglalkozom gyermekekkel. Ez idő alatt bizony sok száz nyári tábor, tanulmányi kirándulás, erdei iskola, múzeum- és színházlátogatás élményei segítettek közel kerülni az én kicsi munkatársaimhoz.

-   Hogyan kezdte a pályáját?
-   Képesítés nélküli nevelőként, Tökön kezdtem az 1972/73-as tanévet, hogy aztán előbb Szegeden, majd Baján folytassam tanulmányaimat. A Csongrád megyei Deszk iskolája után 1981-ben hazajöttem, hogy Zsámbékon tanítsak kicsiket és tanítóképzőbe járó hallgatókat, akiknek 19 éven át szakvezető tanára is voltam. Ebből a korszakból valók azok a kedves emlékek, amikor több hallgató is azzal értékelte munkámat, hogy „én olyan tanító akarok lenni, mint amilyen a tanárnő.”

  Nem tart attól, hogy e magas hőfokon izzó szakma- és gyermekszeretettől esetleg kiég?
-   A szív sosem ég ki, csak a test. Igaz, a fáradtság azért valamennyire visszahat az ember lelkesedésére is. Bevallom, így az ötödik évtizeden túl bizony már nem tudok százszor lehajolni, hogy újra meg újra megkössem egy kisgyerek cipőfűzőjét.

-   Az elmúlt évtizedek alatt a társadalom alaposan átalakult, sokan azt mondják, a mai szülők és gyerekek nem éppen előnyükre változtak…
-   Kétségtelen, hogy korábban a szülők lelkesebben vettek részt az iskolai munka támogatásában, és a kicsikben is talán több volt a kötelességtudat, a közösségi érzés és a szorgalom. Sokan nem tudják, mi a tiltás, mire jó a szabály, a tisztességes életcél, mert talán már a szüleiknek is csak homályos elképzeléseik van minderről. Csakhogy e baj oka mélyebben van, mint maga a jelenség. Talán azok a döntéshozó politikusok az igazi „hunyók”, akik – hogy József Attila szavaival éljek – mindnyájunkat „e szörnyű társadalom öntőformáiba” löttyintettek… Ugyanakkor az emberi értékek mentése, fölmutatása vagy védelme nem csak egy költőnek, hanem egy ihletett nevelőnek is feladata.

-   Mi mindezért a fizetség?
-   Hát nem az a havi juttatás, amiből a pedagógustársadalom legfeljebb csak vegetálni tud. De hát a tanítónak mindig is az volt a feladata, hogy a jövő emberi tőkéjét gyarapítsa. Még akkor is, ha neki magának szűken szoktak mérni a mindenkori kormányzatok. Ez mindjárt a pálya választásánál tudni és vállalni kell. De azért az pénzzel nem mérhető örömöt okoz, ha az utcán járva-kelve innét is, meg onnét is rám köszönnek egykori tanítványaim, akik bizony több ezres lélekszámban élnek mindenfelé az országban.

-   Lélekszámot mondott?
-   Igen, mert a legtöbbjük gazdagabb lélekkel került ki a kezem alól, ezt pedig sem a szülők, sem ők maguk nem felejtik el. A múltkor például a zsámbéki romszínháznál tartott előadás közben így szólt ki a közönséghez a talán már vonóval együtt született, azóta már országos hírességgé lett zenész, Sándor Dezső: „A következő zeneszámot itt lévő, kedvenc tanítónénimnek, Soós Erzsébetnek ajánlom.”  Hát ez az a legnagyobb érték, amit egy tanító kaphat, mert egy ilyen szívből jövő vallomás helye a legfőbb kincstárban, az emberi szívben van… 

Téglásy Imre

 

Nyomtatható verzió

Vissza | A lap tetejére

     
     

www.budakornyekiiranytu.hu 

Made by EG-LOGIC