Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Nagykovácsi, avagy „a hely, ahol jó nekünk…” - a gyermekek szemével

Életmód > Nagykovácsi

2007-06-01

Szép környezet, jó hely. Tetszik, hogy hegyek veszik körül. Jó élethely, kevés az autó. Sok a madár. Újabban esténként egy sassal szoktam beszélgetni. Leszáll a szemközti fára és vijjog. Visszaszólok neki és így beszélgetünk, majd elmegy. (Áron)

Tanítsunk toleranciát!

Kultúra > Nagykovácsi

2007-05-12

Tanítsunk toleranciát az angol nyelv segítségével elnevezésű program keretében csütörtökön és pénteken Szerbiából és Romániából érkezett 12-14 éves diákok tartanak színielőadást Better Together (Jobb együtt) címmel angol nyelven Nagykovácsiban és Budapesten - tájékoztatta a STOP szerkesztőségét az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének sajtóosztálya.

Nagykovácsi, avagy „a hely, ahol jó nekünk…”

Panoráma > Nagykovácsi

2007-05-09

Van egy kedvenc madarunk, ami (aki?) minden este alkonyatkor felszáll a kertünk legmagasabb fenyőfájának csúcsára, és mindig ugyanazt a „takarodót” fújja el. Amíg énekel, az addig hangos madárkórus furcsamód teljesen elhallgat, mintha ők is gyönyörködnének a másik énekében. Mi is ezt tesszük, nyitott ablaknál hallgatjuk végig a nap végét jelző éneket.

A zsíros-hegyi csatorna kanyargói

Közélet > Nagykovácsi

2007-05-09

A Nagykovácsiban fekvő Zsíros-hegy korábban zárt kerti övezet volt. Az itteni telkeket még az 1960-as évek táján többnyire üdülőkkel építették be a tulajdonosok. A közművek eleinte hiányoztak, majd később fokozatosan épült meg a villany-, víz- és gázvezeték. A csatorna megépítését akkor határozta el a helyi önkormányzat, amikor 2001-től belterületbe vonta az érintett részt.  

Átépíti nagykovácsi fiókját a pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet

Közélet > Nagykovácsi

2007-05-05

A Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet az év elején megkezdte a régi szoc. reál stílusban épült meglehetősen szűkös körülmények között működő fiókját felváltó új, modern, az ügyfelek kényelmesebb kiszolgálását biztosító pénzintézet építését.

Lángba borult egy sorházi lakás Nagykovácsiban

Közélet > Nagykovácsi

2007-05-04

Kigyulladt lakásából az erkélyre menekült egy idős nő csütörtökre virradó éjjel Nagykovácsiban. A lakás teljesen kiégett, de a  tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz a szomszédos lakásokra is átterjedjen.

Nagykovácsi temploma közadakozásból épül

Kultúra > Nagykovácsi

2007-04-28

Ma helyezik el a 70 millió forintba kerülő református templom alapkövét.

Nagykovácsi szűkös éve - avagy a költségvetés rejtelmei

Közélet > Nagykovácsi

2007-04-03

Nagykovácsi ez évi költségvetése mintegy 900 millió tesz ki. A tervezés nehézségeit jól szemlélteti, hogy az irányelvek között szereplő forráshiány „A” verziója 25, „B” verziója pedig 10 millió Ft-ot irányoz elő, ugyanakkor az elfogadott változat 21 millió Ft-os hiánnyal számol. Köszönhető mindez a központi megszorító intézkedéseket magában foglaló „konvergencia-program”-nak, illetve annak, hogy az önkormányzat központi költségvetéstől való pénzügyi függősége a továbbra is meghatározó jelentőségű.

Dienes Gábor Liszt Ferenc-díjas

Kultúra > Nagykovácsi

2007-04-03

 

 

 

Dienes Gábor oboaművészt március 15.-én Liszt  Ferenc- díjjal tüntették ki.

Sportközpont Nagykovácsiban

Sporthírek > Nagykovácsi

2007-04-03



Vissza a főoldalra