Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Hasznosnak maradni

Ki-kicsoda > Budakeszi

2005-05-01


Keresztesy Mihály az alapítója annak a Prohászka Gimnázium diákjait támogató alapítványnak, melyet édesanyja, Keresztesyné Keledy – Pláner Lívia emlékére hozott létre.



A nagyapa, Keledy Tibor 1936-39-ig kabinetvezetője volt dr. Szendy Károly kolozsvári polgármesternek, majd 1940-43 között ő lett Kolozsvár polgármestere, 1944. november 11-ig pedig Budapest polgármestere. 1945-ben kivándorolt Venezuelába, majd Grenada szigetén telepedett le. Az emigrációba lánya és annak orr-fül-gégész szakorvos férje is elkísérte. Keledy Lívia egy szemorvos mellett dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Azt vallotta, hogy addig érdemes élni, amíg az ember hasznos tud maradni.

Magyar motívumok festésébe, hímzésébe kezdett, festmények, terítők, gobelinek kerültek ki a keze alól. Az évek során óriásira nőtt gyűjteményt halála után fia, Keresztesy Mihály édesanyja használati tárgyaival, emlékeivel egészítette ki. 1995-ben Magyarországra szállíttatta és az édesanyja nevét viselő alapítvánnyal a Prohászka Gimnáziumnak adományozta, ezzel téve örökre hasznossá édesanyját, aki ezentúl évente 500 „unokáról” gondoskodhat az alapítványon keresztül.

Az alapítvány jelenleg a Székesfehérvári Egyházmegye felügyelete alatt működik, ahol Filó Kristóf plébános urat jelölték ki a pályázatok elbírálására. A hagyományos, tanév eleji értékelésen 2004 szeptemberében tizenhárom szociális támogatást, hat tanulmányi, két művészeti és egy sport ösztöndíjat osztottak ki a pályamunkák és az osztályfőnökök javaslatai alapján. Az egyik művészeti ösztöndíjas ikonfestést tanul iskolai tanulmányai mellett, a másik 8 éve klarinétozik kölcsön klarinéttal. A sportösztöndíjjal egy öttusázó prohászkás diáklányt jutalmaztak. A megítélt ösztöndíjat négy részletben, negyedévenként folyósítják. A kizárólag prohászkás diákok számára nyitott pályázati lehetőség határideje minden évben a tanév vége.

Koós Hutás Katalin


Vissza