Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


A SzívTér Kastélya

Kultúra > Nagykovácsi

2015-09-11


A kastély nevet viselő, valójában egy kis udvarral rendelkező, kétszáz négyzetméteres épület kocsmaként működött kilencven évig.  Nagykovácsiban a Kossuth u. 16. szám alatti, közel kétszáz éves ház, négy méteres belmagassága és homlokzata miatt falu egyik egyedülálló épülete.

Szeptember 11-én Breznay Pál festőművész és Névai András fotóművész együttes kiállításával nyílik a kulturális központ és galéria, ahol egy több mint hetven négyzetméteres nagyterem és egy kisterem áll rendelkezésre kiállítások, kulturális események és műhelyfoglalkozások megrendezéséhez. Vetítések, koncertek idejére 60-80 fős nézőteret is ki tudnak alakítani.

Az új kulturális intézmény működtetője a SzívTér Kastélya Egyesület, melynek alapítója az amerikai kulturális életben már gyakorlatot szerzett Névai András. Az épületet is ő bocsátotta az egyesület rendelkezésére. Nyilatkozata szerint „a név mögött olyan hely, olyan gondolat rejlik, ami a mai világban ritkaságnak számít. Egyszerűen őszinte megnevezés. Nincs mögötte szerep, nincsenek áttételek, üres marketingelemek, hanem direkt kommunikáció, ami ugyanakkor metaforaként hat. Szívből-lélekből készült alkotásoknak teret adó épület, mely a hivalkodó pompájú uradalmi épületek mögött megbúvó, u.n. „kiskastélyok” hangulatát árasztja. Világunkban kevés helynek van őszinte és egyenes, jól megfogalmazott célja és üzenete. A SzívTér Kastélya csak olyan produktumnak lehet otthona, amelyet szívből készítettek, jó szívvel mutatnak be, és mi is szívesen látjuk. A műnek nem a rangja, márkaneve, gazdasági potenciálja a meghatározó, ami alapján itt megjelenhet, hanem az a minőség, amit csak a szív adhat meg és ebben mindvégig következetesek leszünk. Mindez azért is fontos, hogy a műalkotás mindenkiben felélessze a lelkében lakó „művészt”, és az csak a szívcsakrán át, a lélek által lehetséges. A mai alacsony rezgésű produktumok világában , amelyek sokak számára túl elvontnak tűnnek, az emberek napról-napra távolodnak a művészet világától, így a bennük lakó művésztől is. Ebbe a szürkeségbe hoz újra életet és színeket a szívből-lélekből alkotott mű, átfestve a mindennapokat, újra érzéseket, életet, mosolyt varázsolva. Ez a missziónk a SzívTér Kastélya kiállításaival és rendezvényeivel. És az eszköztár is bőséges, lehet festmény, szobor, grafika, mozgás és tánc, vagy akár a kimondott szavak irodalmi varázsa.

Ruba Szilvia programszervező lapunknak elmondta, szívesen várják a Buda környéki régió művészeinek érdeklődését is a SzívTér Kastélyban, amelyről a www.szivterkastelya.com, egyelőre még kidolgozás alatt álló hpnlapon többet is megtudhatnak majd.

Koós Hutás Katalin


Vissza