Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Fiatalon Budakeszin

Közélet

2005-05-01


2005. április 1-jére a Fiatalok Budakesziért Egyesület ifjúságpolitikai konferenciát hirdetett meg az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A kötetlen beszélgetésen, melyre a helyi egyházak, pártok és civilszervezetek képviselői kaptak meghívást, a szervezőkön és az önkormányzat képviselőin kívül mindössze hat fő vett részt.

Az oktatási intézmények közül a Széchenyi István Általános Iskola és a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium képviseltette magát.

Az önkormányzat 2003-ban egy ifjúságkutatási pályázaton nyert pénzből tanulmányt készíttetett budakeszi fiataljainak helyzetéről. E tanulmány leporolására volt hivatott e szűk körű beszélgetés, ahol Lendvay Endre főállású alpolgármester az ifjúságot nevezte a legveszélyeztetettebbnek az agglomerációban, ahol a településeken a nagyfokú bevándorlás miatt a hagyományőrző és identitásmélyítő hatás igen csekély. A tanulmány szerint a 12-18 év közötti fiatalok 8%-a kipróbálta a drogot, pedig a vallásosak aránya az országos átlag feletti az agglomerációban. Sumiczky Balázs, a Fiatalok Budakesziért Egyesület alelnöke kifejtette, olyan Budakeszit szeretne, amely ad a fiataloknak, erősíti kötődésüket a településhez. Negatívan értékelte, hogy a fiatalok nem alkotnak közösségeket és nem lépnek be a helyi civilszervezetekbe. A sokat idézett tanulmány szerint a fiatalok arra a kérdésre, hogy miért laknak szívesen Budakeszin, első helyen a szép környezetet, majd a főváros közelségét, végül a barátok közelségét tartották a legfontosabbnak. S hogy mi tenné jobbá az itteni életet? A két legfontosabb szempontnak a közlekedés és az utak, valamint a szórakozási lehetőségek javítását fogalmazták meg igényként a budakeszi fiatalok.

 

Koós Hutás Katalin


Vissza

iranytu-cimlap-2021-3.jpg