Értékeink - Az emlékkereszt története
Építészet > Telki
2007-03-01

Az emlékkereszt története
Telkiben 1198 előtt emeltek bencés apátságot Szent István király tiszteletére. 1224-ben oklevél tudósít arról, hogy III. Honorius pápa felhatalmazza a veszprémi püspököt, hogy a pusztulófélben lévő telki Benedek-rendi monostort népesítse be cisztercitákkal Micha ispán kérésére. Ennek ellenére a monostor végig a Benedek-rendieké maradt. Az apátsági templomot 1543-ban pusztították el a törökök, az apátságot 1541 körül hagyhatták el előtte a szerzetesek. A községet 1690-95-ben már elpusztult helyként említik. A kéttornyú lerombolt templom romjairól az 1725. évi összeírás számol be. Mivel a török időkben az apátságnak még a helye is feledésbe merült, több kísérlet történt később annak megtalálására. Ez végül Sebestyénnek, a bécsi skót bencések apátjának sikerült, aki 1700-ban megszerezte magának, és a bécsi udvarnál sikerült kieszközölnie, hogy 1702-ben I. Lipót adománylevélben rendelje Telkit és birtokait a bécsi skót bencés apátság fennhatósága alá. Telki község bécsi skót bencések alatti időszakáról (1702-1881) alapos levéltári tanulmány áll rendelkezésre.
A kőkeresztről azonban sajnos a forrásokban nem esik szó. Csak a régi apátsági templom romjainak sorsa követhető e források alapján. Így például Novák Krizosztom bakonybéli apát naplójában találhatunk leírást a templomról 1789. május 29-i keltezéssel. Õ azt írja, hogy a régi templomnak már csak a szentélye áll, a falak külső és belső része faragott kövekből van, s a falakon némi festés és képek nyoma látszik. A fönnálló szentély boltozata megmaradt, teteje nincs, és egyébként a falakat benőtte a rekettye. Magát a keresztet azonban nem említi. 1801-ben a régi apátság falmaradványait elbontották, köveit az új templom építésekor használták fel. 1965-ben Kovalovszky Júlia a kereszt keleti szomszédságában, a Fűrésztelepen figyelt meg középkori falmaradványokat.
A rendi hagyományok és a szakirodalom szerint a szoborcsoport e régi templom helyén került felállításra, de a levéltári források hiánya egyelőre nem engedi meg ennek pontosabb datálását. El kell fogadnunk tehát a stíluskritikai alapon való datálást: a szakirodalom a szoborcsoport alsó és középső részét 1740 körülire teszi.
*
A szoborcsoport számára a két oldalán magasodó gesztenyefa ugyan festői keretet biztosít, de az erős kopás és szennyeződés, a sérülések már restaurátori beavatkozás után kiáltanak. Úgy hírlik, az ehhez szükséges első lépések már megtörténtek.
Sárossy Péter – Földváry Gábor