A Szerelmeskönyv titka
Könyvajánló > Nagykovácsi
2007-03-01
Megszólalt a kapucsengő. Szaggatott, ritmustalan, erőszakos csengetés volt, csakis gyerekkéztől származhatott. Bosszúsan bújtam be a cipőmbe, morogva mentem kifelé, készítettem magamban a megszokott dorgáló mondatokat. A kapu előtt nem állt senki. Trappoló léptek zaját hallottam, és kisfiam visító hangját: „ Anyaaa, nézd meg a levelesládááát!” Odamentem a ládához, felhajtottam az ajtaját: egy maroknyi százszorszép hullott ki belőle a lábam elé, a földre meg a cipőm orrára.
-E bájos történet ott sorakozik a többivel együtt Gábos Katalin Szerelmeskönyv című kötetében. Mi indította Önt arra, hogy tollat ragadjon?
- Tizennégy évig voltam színésznő egy vidéki színházban, Nyíregyházán, és az utolsó öt évben született meg a három gyerekünk. Eközben szerződött a férjem Budapestre, majd kiköltöztünk Nagykovácsiba, így én 2001 óta nem dolgozom színésznőként. Tanítok a helyi művészeti iskolában, de elsősorban a gyerekeim körüli dolgokkal foglalkozom, főállásban. Ez a legerősebb érzelmi hatás, ami most engem ér: a férjem, a gyerekek, a családunk. És ahogy elkezdtek szaporodni az egyedülálló nőkről szóló könyvek, úgy erősödött bennem a szándék: írni arról a szerelemről, ami egy házasságban él, meg arról, hogy mitől sír és nevet egy anyuka, aki éppúgy nő, boldog és boldogtalan, és nevetséges, és szeretetreméltó, mint azok a nők, akik még nem kötelezték el magukat.
- Akkor ez nem pusztán „csak” egy mesekönyv.
- Egyáltalán nem az, ugyanis nagyon erős volt a szándék, ami a történeteimet leíratta velem. Hiszek, nagyon erősen hiszek a család megtartó erejében, a hétköznapokon váratlanul az ölünkbe pottyanó boldogságban, a hűségben – de a humorban is, és abban, hogy kötelező néha magunkra is kritikusan nézni. A történetek – reményeim, no meg a visszajelzések szerint – nem csak rólam szólnak. Akik olvasták, szinte mindannyian ezt mondták: köszönik, hogy leírtam helyettük. Ez nagyon boldoggá tesz. A hétköznapok a legfontosabbak, azokon kell nagyon figyelni, és lehetőleg jól csinálni a dolgokat. Persze én sem tudom, csak szeretném – de a napok azért jönnek, egymás után, én meg leírtam, hogy mi történik a napokon, hogy el ne felejtsük őket. A könyvem hátulján ott van, hogy fiatalkoromban én egyszerűen nem tartottam lehetségesnek, hogy megtaláljam azt az embert, aki egy életen át mellettem akarjon élni, és viszont. Azt gondoltam, akkora a tévedés lehetősége, és olyan hatalmas a feladat, hogy egyszerűen képtelenség, hogy sikerüljön.
- … és sikerült?
- Úgy érzem, hogy igen, mivel váratlanul mégis megkaptam, Isten szó szerint megajándékozott engem a férjemmel, úgyhogy én azóta is megajándékozottnak érzem magam minden áldott napon. És azt mondom, a szándék, az akarat, hogy meg akarjuk tartani egymást, a családunkat, az a legfontosabb. Az érzelmek ebben a sorban csak a második helyen vannak – hiszen mindenki haragszik néha, talán még a gyűlölet is felütheti a fejét pillanatokra, mindig vannak rosszabb, nehezebb napok, ezért az érzelmek után menni hazardírozás lenne. Akarni a másikat, vigyázni rá és bocsánatot kérni, ha bántottam – a szerelem meg úgyis jön. A szeretet munka, akarat, cél, nem csupán érzés – a boldogság pedig mindennek a „mellékterméke”. Én ezt tanultam a házasságban, és szeretném, ha a könyvem végén így éreznének, akik elolvassák. Ha meg nem sikerül, akkor majd leírom a következőben.
Antalóczy Péter
A könyv beszerezhető a Libri hálózatán és Budakeszin a Kiskápolna Könyvesboltban.
