Keresztény holokauszt világszerte
Könyvajánló > Nagykovácsi
2016-10-04

A Linum Alapítvány által szervezett pódiumbeszélgetésen elhangzott, az ókori Rómában zajló keresztényüldözések óta nem volt ilyen mértékű üldöztetés, hátrányos megkülönböztetés, mint napjainkban, különös tekintettel az idei évre. Szerte a világban négyszázmillóan nem érezhetik magukat biztonságban azért, mert keresztények, miközben átlagosan négy percenként mártírhalált hal valaki a hite miatt. A szerző úgy gondolja, ezeknek a számadatoknak a tükrében a keresztény holokauszt elnevezés sem túlzás, hiszen maga a holokauszt szó elevenen elégetett áldozatot jelent, miközben számos keresztényt égetnek meg manapság Pakisztánban, Irakban, Szíriában, és számos más országban is. Pakisztánban arra is volt példa, hogy egy egész családit dobtak téglagyári kemencébe, Egyiptomban a házukat gyújtják rá a tömegesen keresztényekre, Szaud- Arábiában pedig egy apa, kitépte a lánya nyelvét, majd kerozinnal leöntve felgyújtotta, miután rájött, hogy áttért a keresztény hitre. Az Open Doors evangélikus szervezet adatai szerint tavaly hétezer-száz keresztényt öltek meg, hatvanhárom százalékkal többet, mint a korábbi évben, a statisztika pedig azt mutatja, hogy folyamatosan nő a keresztényüldözés. Ezek az adatok ráadásul internetes forrásokból, vagy sajtóból származnak, így a leírtaknál valójában több ilyen eset történik.
Győrfi Károly kiemelte, a borzasztó események ellenére a modern kori keresztényüldözésről mélyen hallgatnak Európában, alig hallani például a Közel-keleti, vagy például indiai gyilkosságokról, erőszakos cselekményekről. Kontinensünkön nincs ugyan üldözés, keresztényellenesség azonban nagyon is jelen van, a legerősebben Franciaországban és Angliában, méghozzá nem is a nagy számban ott élő bevándorlók miatt, hanem a bennszülött lakosság körében. Ilyen a munkahelyeken tapasztalható negatív diszkrimináció, amikor a keresztet levetetik a dolgozók nyakláncáról azzal az indokkal, hogy mások érzékenységét sérti, sokszor a vallási semlegességre hivatkozva lehetetlenítenek el színdarabokat, és egyéb alkotásokat, de ilyen a keresztény tradíciók negligálása, az ünnepek tartalmának szándékos kiüresítése is. Ez a folyamat, kiegészítve a migrációs válsággal, azt valószínűsíti, hogy legalábbis Nyugat-Európa iszlamizálódásához vezethet, elvégre a bevándorlók ragaszkodnak a hitükhöz, jobban, mint a helyi közösségek.
Kertész Dániel
Linum Alapítvány
