Luxusadó
> Budajenő
2006-06-01
Csökkentik az értékhatárt?
Messze elmarad a központilag várttól az önkormányzatok luxusadó-bevétele, legalábbis erre következtethetünk az önkormányzati hivatalokhoz beérkezett bevallások számából.
Budapesten a pénzügyminisztérium ezer körülire becsülte az adóköteles ingatlanok számát, ennek ellenére mindössze 340 bevallás érkezett be. Törökbálinton és Budakeszin mindössze egy bevallással találkoztak. Telkiben még nem dolgozták fel a kiküldött, ötven nyomtatványra beérkezett válaszokat. Budajenőn az egyetlen bevallóról az adatok átvizsgálása után kiderült, hogy valójában nem is adóköteles, míg Nagykovácsiban egy olyan magántulajdonban lévő ingatlant ítél az önkormányzat olyannak, amiről bevallást kellene benyújtani. A százmillió forintnál többre becsült ingatlanok ugyanis többnyire cégtulajdonban vannak, a rendelet azonban csak a kizárólag magántulajdonban lévő ingatlanokra vonatkozik, s nem sújtja a nagy értékű telkeket sem. A törvényt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nyílt levélben támadta meg, mert véleményük szerint sérti a jövedelem – és vagyonarányos közteherviselés elvét. Kifogásolták, hogy csak magánszemélyek tulajdonában és belföldi ingatlanok után kell adózni és sérelmezték a többszörös adózást is, hiszen az ingatlant adózott jövedelemből építik, illetéket is kell fizetni utána, ráadásul nem vonhatók le az ingatlant terhelő hitelek.
Lehetőségként már felmerült a százmillió adómentes értékhatár jelentős leszállítása akár 25 millió forintra, amely ismét a magyarországi középosztály számára jelenti majd a legsúlyosabb terhet.