Ódon ház Johannes Kreps kőfaragó emlékének
Építészet > Budakeszi
2006-05-01
Tavaszi sétánkon, amikor zöldbe borul a természet, az Erdő utca vége felé feltűnik egy repkénnyel befutott, Budakeszi képeslapokon is fel-felbukkanó ódon házikó. Az épület úgy magasodik Budakeszi fölé, mint az egyik „stabil” pont a városban: átkötés múlt és jelen között. Találomra csöngettem és nyitottam be a Csipkerózsika álmát alvó ház magas, rozsdás vaskapuján, mint a mesebeli királyfi, nem gondolva arra, hogy bárki is fogadna az elhagyott ház udvarán. Meglepetésem nagy volt, amikor szépen felújított házat vettem észre az udvarban meghúzódva.
Aztán lihegve, farkát csóválva már rohant is elém egy vidám vizsla, mintha egyszerre örülne nekem és a tavasznak. Nyomában felbukkant a ház tulajdonosa is, érdeklődéssel fogadva a személyemben érkezőt. Miután elmondtam, hogy mi járatban vagyok, mindvégig a felújított épület építészeti megoldásaiban gyönyörködve, arról kérdezősködtem, hogyan jöttek Budakeszire, mit tudnak a házról, milyen otthont képzeltek el életük új színtereként a város e műemlék utcájában…
„Hosszabb ideje keresgéltünk, akkoriban mérsékelt intenzitással, a Buda környéki településeken.” – kezdi beszélgetésünket vendéglátóm. „Budakeszin is azért jártunk éppen, hogy hirdetésekben megjelent házakat nézzünk meg. Ez nem volt köztük, de a kapun volt egy tábla. Felhívtuk, megnéztük. A romos épületek és kalyibák mögött érezni lehetett a lehetőséget, hogy egy kellemes zárt belső tér alakítható ki az öreg diófa körül és rokonszenves volt a hagyományos, oldalhatáros beépítés is. Azóta, hogy megvettük és kedvünkre rendbe hoztuk az egyik házat, még jobban tetszik a hely, bár hallottam már azt is fiaimtól, hogy nem lakást, hanem skanzent építek.” Az ingatlan egy Johannes Kreps nevű kőfaragó mester tulajdona volt, akit kitelepítettek. Ezután több családot is beköltöztettek az üresen maradt épületbe, amelynek elülső része az ötvenes években összeomlott. A hetvenes években Fehér Árpád tulajdonába került, aki egy idő után megszerezte az egész ingatlant, sőt még a telekhez is vásárolt földdarabot. Fehér Árpád és felesége halála után azonban a ház 12 évig állt üresen, mígnem vendéglátóm egyszer csak felfedezte és öt évvel ezelőtt megvásárolta. A család első dolga volt a 2600 négyzetméteres telek rendbetétele, a tyúkudvar lebontása és a pince eredeti funkciójának helyreállítása, mert a régi tulajdonos az ahhoz hozzáépített részben is állatokat tartott. 
A kert tisztításakor találtak rá a föld alatt a terméskő járdára, amelyhez később rönkfából raktak toldalékot a házhoz vezető út szélesítésére. Az éppen bedőlni készülő boros pince boltívét megtámasztották, és az ívre felülről egy méter vastagságban iszapolt agyagot tömörítettek. De nem telepítették vissza a rajta lévő szőlőtőkéket, mert a pince fölötti növényzet gyökérzete mentén befolyhat a víz és ezzel a szigetelés megsérülhet. Ezután kezdtek az ötven négyzetméter alapterületű ház felújításához. Szinte mindent elölről kellett kezdeni: a korhadt, elszuvasodott födémgerendákat lebontani, az elvizesedett vályogfalrész törmelékeit elhordani, s amikor már csak a négy fal állt, akkor lehetett elkezdeni újra ház-formát adni a szerkezetnek. A falakra új tetőszerkezet és cserép került, egyedileg tervezett, stílusos, többszemes nyílászárókkal. „Érdekes volt napvilágra hozni az idő homályából – mondja a házigazda – az edényeket, cserepeket, bögréket, üvegpoharakat, amelyeket a födém közé rejtett az eredeti tulajdonos, ki tudja mi okból.”
Belépve az előtérbe, a bejárattól jobbra nyílik egy aprócska zuhanyzó-fürdőszoba W. C-vel, majd balra a nappali, jobbra a konyha foglal helyet. Eredeti megoldás volt a ház egyik 80 cm vastag kőből épült falát derékmagasságban „elvágni” és vakolattól mentesen, szabadon hagyni. Így a kőfal a konyha éke és egyben praktikus polcként is szolgál a konyhai eszközök számára. A natúr konyhabútorok szintén az asztalos keze munkáját dicsérik, a kabátakasztó is hangulatos megoldás egy széles faágból vágott fadarab, benne kis fém akasztókkal.
A nappaliban a sárga szemes, máriaüveges cserépkályha adja a meleget a hidegebb napokon, és kellemes hangulatot varázsol a helyiségbe. De ugyanilyen meghatározó a natúr fafödém, valamint az ajándékba kapott szarvasagancs csillár, ami a család egyik kedves ismerősének vadászkastélyából maradt egyedüli bútordarabként századunk magyar történelmének viharos évtizedeiből. És valóban, itt is, mintha egy kastélyban lennénk, kicsiben megvan minden, régi patinás olajfestmények a falon, amelyek a családi múlt alakjait ábrázolják, sötétbarna, liliomos mintájú székekből és hosszú asztalból álló ebédlő garnitúra, a széles fapárkányok az ablakok belső könyöklőiben. A nappaliban megemelték a födémet, de az eredeti falat nem magasították meg, így a fal tetejére kerülhettek a mázazott cserép korsók, könyvek és a nappali egyik ékességéül szolgáló, erdélyi festett bútorokról szóló könyvből mintázott faragott tálas, amelyen helyet kaptak a család Nagy-Magyarország területéről származó cserépszilke-gyűjteményének darabjai. Alatta a csíkszeredai templomról készített tollrajz, az utcára néző ablak másik oldalán pedig a múlt századi Liptó vármegye térképe, magas hegyeivel egyébként a tulajdonosok kedvenc síparadicsoma.
A konyhából a tetőtérbe vezető lépcsőn fellépkedve a fönti hálóhelyiségbe érkezünk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a régi Budakeszire, ami különösen szép ilyenkor tavasszal. A háló sarkában pedig egy hangulatos csipkefüggönyös ablakú, belső kertre néző pici kis fürdőszoba csalogatja frissülni vágyó vendégeit egy-egy fárasztó nap után. A kellemes hangulatú látogatás befejezéséül a házigazda elmondta, hogy szeretné a kertben megmaradt régi gyümölcsfákat átoltatni, hogy ezek a fajták megmaradjanak az unokák számára.
Megköszönve a kedves vendéglátást, s még egyszer visszapillantva a kapuból az az érzésem, hogy ide biztosan máskor is szívesen visszatérnék építészeti és lakberendezési tanácsadásra, no meg egy kis beszélgetésre!
Galgóczy Zsuzsa
