Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Elhunyt Ederle József

Múltunk tanúi > Budakeszi

2018-08-30


Eggyel megint kevesebben vannak a Budakesziről kitelepítettek. Múlt héten hosszú betegség után elhunyt Ederle József (1932) a Sinsheimhez tartozó Steinsfurtban. Mindene volt Budakeszi. Egyszer postán megleptük egy budakeszi képekkel teli albummal. Amikor telefonált, a meghatottságtól nem tudott beszélni. Együtt sírtunk vele.

Rózsi, a neje Nagykovácsiból való volt. Régóta betegeskedett, Józsi aggódott érte, vigyázott rá, mégis ő ment el hamarabb. Már régóta nyugdíjas volt, azelőtt festő, épületeket renováló vállalkozása volt, amit átadott a fiának, aki korán, ötven évesen meghalt. A lánya is hamarabb ment el, mint ő, csak a másik fia élte túl, aki műbútorasztalos, stílbútorokat restaurál. Õ tájékoztatta a Budakeszi Társaságot édesapja elvesztéséről. 

Míg egészséggel bírta, gyakran utazott haza, rendszerint a Keszi panzióban szállt meg. Kezdetben a Budakeszi Hírmondó, majd a Buda környéki Iránytű egyik leglelkesebb olvasója volt. Hálás volt, hogy rendszeresen megkaphatta. Még elérte egy példány a legutóbbi küldeményből, de nem vagyok benne biztos, hogy a súlyos betegsége engedte-e neki, hogy a kezébe vegye, hogy elolvassa az otthoni híreket.

A felvétel jónéhány évvel ezelőtt készült a Gräfl-családnál a Keszi panzióban, amikor véletlenül egyidőben voltunk otthon.

Albrecht György, Németország

Fotók: Albrecht Klára


Vissza