Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Etyek elutasítja a budaörsi példát

Építészet

2007-07-20


A filmgyártól alig két kilométerre fekvő Etyeken egyébként már alaposan megdrágultak az ingatlanok, de nem feltétlenül a stúdió miatt. Már az első, 2003-as Etyeki Pincefesztivál után megindultak felfelé az árak.

Etyeken idén áprilisban nyitotta kapuit az Etyekwood néven megismert filmgyár, amely ugyan csak 2008 elejére lesz teljesen kész, de már második hónapja forgatják a Pokolfajzat 2 nevű amerikai produkciót. A helyiek abban bíznak, hogy a 37 milliárd forintos beruházással készülő Korda Sándor stúdió vonzani fogja  a vastag pénztárcával érkező filmeseket.

Új lakások nincsenek, és úgy tudni, nem is nagyon lesznek, noha egyes beruházók szeretnének lakóparkot, no meg luxuspanziót, lovardát építeni. Belterületen azonban nincs alkalmas hely, külterületen pedig a szabályozás értelmében nem vásárolhatnak kevesebbet, mint 10 hektár, ami az 5 ezer forintos négyzetméterárak miatt túl drága lenne.

Belterületen az önkormányzat a helybéliek akaratát követve nem támogatja a fejlesztéseket, a falu mostani jellegét szeretnék megőrizni. Nem akarják a városiasodó Budaörs vagy Törökbálint példáját követni, a Kápolnaparkban is csupán építési telkeket engedett felparcellázni egy egységes lakóparkberuházás helyett. Egy másik beruházásnál a község sok telket szociális alapon osztott ki rászoruló fiataloknak.

 


Vissza