Nagy Gáspárra emlékeztek
Kultúra > Budakeszi
2019-01-07
A budapesti Egyetemi templomban január 3-án este tartották a hagyományos Nagy Gáspár-emlékmisét, mintegy százötven résztvevővel. Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát prédikációjában az igazság, a szeretet és Isten összefüggésrendszerében az igazság kimondását, a hitvallás jelentőségét hangsúlyozta, még ez kellemetlen következményekkel jár is.
Nagy Gáspár életének és költészetének, életművének ez volt a fő vonulata. Olyan értékrend, ami igazodási pont mindannyiunk számára. A mise utáni agapén kötetlen, jó hangulatú, finom borokkal felszabadított beszélgetés zajlott.
Január 8-án Versünnep címmel Nagy Gáspár-emlékestet rendez a Budakeszi Széchenyi Baráti Kör a Prohászka Gimnázium aulájában. A rendezvényen közreműködnek a gimnázium tanárai, diákjai.
A Bencés Diákszövetség kiadásában megjelent Nagy Gáspár-naptár 2019. második hetén a költő alábbi költeményét mutatja be:
Álom, téli kertnézőkkel
Álmomban itt jártak valóban
itt topogtak a havas kerti úton
de szinte könnyű nyári öltözetben
kabátot sálat sapkát feledve
mint akik csak beugrottak hozzám
téli kertnézőnek
rigóetetőnek
fagyaratónak
lelkes hószüretelőnek
víg éneket mondó újévköszöntőnek.
Melyik égtájról jöttek?
ha jöttek miért siettek?
kezük melege
fagyos cseresznyetörzsön
itt éltek-e ezen a Földön?
Mert nem esett nem olvadt azóta
nyomukat nézegetném a hóba'
de nincs semmi lábforma bélyeg
lehet arasznyit fölötte léptek.
És ének is volt
gyönyörű ének:
dúdoltam velük
hogy véget ne érjen.
De véget ért.
Szememből törlöm az álmot.
A háborult világból
mentem a kert-világot!