Közlekedésbiztonsági fejlesztések
Gazdasági rovat > Budakeszi
2020-06-12
.jpg)
A beruházás célja volt, hogy a városban megtalálható közösségi közlekedési formák megfelelő összekapcsolása a kerékpáros forgalommal, egy biztonságos és környezetbarát közlekedést biztosítson a településen élők számára, melynek eredményeképpen egy kerékpáros-barát településkép alakuljon ki. A kivitelezési munkák befejeződtek, a projekthez kapcsolódó szemléletformáló kampány rendezvénye június második felében várható.
A beruházás során számos kerékpáros útvonalat jelöltek ki és kerékpártámaszokat helyeztek el. Gyalogátkelőhelyek kiépítése, akadálymentesítése; járdák, buszöblök, parkolók létesítése is a kivitelezés része volt.
A javasolt kerékpáros nyomvonalak kiválasztásánál a városvezetés arra törekedett, hogy az minél jobban szolgálja a város érdekeit, azonban nem feledkeztek meg arról sem, hogy a hálózat nem csak célforgalmi, hanem turisztikai szerepet is betölt, ezért több olyan nyomvonal is van, mely távol esik az országos közutaktól, így a tervezett kerékpáros hálózat a városközpontot, a város keleti, nyugati és dél-nyugati területét, valamint Máriamakk és Nagyszénazug területét érinti.
Budakeszi városában a több mint 118 millió forintos európai uniós támogatásnak köszönhetően tehát új kerékpárutak is létesültek, így hozzájárulva a fenntartható közlekedési módok közlekedési feltételeinek javulásához.
Budakeszi Város Önkormányzatának kiemelt célja volt, hogy a beruházás valamennyi közlekedő számára biztosítsa a biztonságos közlekedési feltételeket, valamint hozzájáruljon az élhető városi és települési környezet megteremtéséhez.
forrás: Budakeszi önkormányzata