Látni is kell, nem csak nézni
Kultúra > Budajenő
2008-02-06

A település egyik újonnan beépített részén, a szőlődombon álló házának ablakából az Árpád-kori templomra tekintve az ember úgy érezheti, hogy kicsit elszakad a mindennapok anyagi valóságától. Az utóbbi években Herceghalmon, Aldebrőn és Budajenőn rendezett kiállításain mutatta be festményeit.
- Képeinek bensőséges nyugalma kapcsolható-e minden különösebb „belemagyarázás” ahhoz a szűkebb környezethez ahol Ön él. Miért Budajenőt választotta?
- Létezik egy prózai és egy – ha fogalmazhatok így – érzékeink feletti magyarázata vagy oka idejövetelemnek. Öcsém véleményére hallgatva, aki már öt éve Budajenőn él, döntöttem úgy néhány évvel ezelőtt, hogy követem őt, új otthont teremtek ebben a gyönyörű faluban. A másik magyarázat már bonyolultabb. Az új otthonteremtés egyúttal új alkotói közeget, környezetet, inspirációt is jelentett. Mint festőművész is megtaláltam önmagam itt Budajenőn, kicsit mintha újjászülettem volna. Bár nem minden esetben van értelme egy életutat merev szakaszhatárokkal tagolni, de mintha egy másik dimenzióba léptem volna a korábbiakhoz képest. Negyedszázadon keresztül grafikusként pontosabban reklámgrafikusként dolgoztam. Nem mondhatom hogy kudarc élményekkel teli huszonöt év volt ez az időszak – több száz kiállításom volt itthon és külföldön – mégis egy idő után szűknek éreztem a külső és belső teret, úgy éreztem, váltanom kell.
![]() |
Kápolna |
- Egyik kiállításomon fogalmazta meg egy látogató nagyon tömör egyszerűséggel: „ nagyon szép és olyan jó nézni …” Ebben a magától értetődő kijelentésben pontosan megfogalmazódott mindaz a szándék, érzés, amely munkáimban tetten érhető, ha úgy tetszik, művészi hitvallásként. Realista festőként arra törekszem, hogy mindenki számára érthető érzéseket, hangulatokat közvetítő, a mindennapok szépségét felmutató egyszerűséget mutassak be képeimen. A jó művészet nem igényel magyarázatot. Akkor kerülnek helyükre a dolgok, ha belső örömöt érzünk. „Jó ezt látni, mert értem és érzem” – ez a lényegi végső kicsengés fogalmazódott meg az idézett kijelentésben. A látvány hordozza a mondanivalót.
- Mit fest legszívesebben?
- Portrét. Az ember, mint megfejthetetlen, rendkívül összetett lelki teremtmény a legcsodálatosabb téma számomra. Egy arccal sok minden érzékeltethető, akár egy egész élet fájdalma, öröme. A műterem falán felfedeztem egy izgalmas, tárgyszerűségében enciklopédikus táblázatot. Tudomány, történelem és művészeti ágak, területek, századonkénti besorolásban. Tények, személyek, évszámok, egymáshoz rendezetten.
- Ez a „tudományos” véna bizonyítéka, egy másik „én” megnyilvánulása?
![]() |
Õrangyal |
- Mi a terve a közeli jövőben?
- A gyerekekkel való foglalkozás. Régi vágyam teljesülne, ha beindíthatnék egy rajzfoglalkozást itt a műtermemben. A tapasztalat azt mutatja, hogy rajzolni ugyanúgy meglehet tanulni, mint olvasni. Nincs eleve ügyetlen gyerek, mindenki a saját szintjén fejleszthető. A rajzolás egy nagyon fontos személyiség fejlesztő „tréning”, a gyerek megtanul uralkodni az érzelmein, az izmain, megtanul koncentrálni és megtanul látni is, nem csak nézni.
Simon István