Bezár a Tante Susanne
Életmód > Budajenő
2008-08-08


Egy évek óta húzódó vagyonmegosztási per végére tett pontot a tulajdonos, amikor ügyvédei tanácsa ellenére az irreálisan felértékelt ingatlant az ellenérdekű félnek átengedte, s a végeredményt „Megnyertem a pert!” felkiáltással konstatálta.

- Öregapám, Bucsics István gazdálkodóként kezdte a vendéglátást 1928-ban Győrszentivánon egy kármentős kocsmával.

.jpg)
- A szaktudás, mert ha az megvan, akkor az ember már jól ki tudja választani a helyet és azt, hogy azon a helyen mit lehet jól csinálni. Nagyapám mondta: ha nem jön a vendég, nem a vendég van rossz helyen, hanem a vendéglős. A vendéglátás nem egy piaci műfaj. Azonnali sikert itt nem lehet elérni. Csak évek kemény munkájával lehet nevet szerezni ebben a szakmában. Vendégeink nem a járókelőkből, még csak nem is a környékbeliekből, hanem jóval távolabbról érkeznek. „A Bucsicshoz” jönnek. Ha tovább állok egy faluval, oda is utánam jönnek.

- Nekem mindegyik a sajátom volt. Amit elvállaltam, azt mindig úgy csináltam, mintha a sajátom lenne. Hiába nincs a nevemen, más a tulajdonos, neki is akkor jó és mi is akkor keresünk jól, ha úgy csináljuk, mintha a sajátunk lenne.
- Természetesen a Tante Susanne az, amire gondolok.
- 1996-ban Budakesziről kiköltöztünk Budajenőre. Akárhová mentünk, sehol egy komolyabb vendéglátóhely. Telkiben akkor eladó volt a Pajta és a Jung-ház, de a testület megosztott volt az értékesítésben. Nem vágtam bele. Ajánlották a Házisárkányt Budajenőn, de akkor még nem hajlottam rá. Aztán mindig újra és újra beszéltünk róla és az ár egyre lejjebb ment. Végül megszületett az üzlet. Õsszel vettem, következő ősszel már ki is nyitottam.

- A csapat, akikkel együtt dolgozom. Franke László és a négy szakács, akiket betanított. Lacival együtt indítottuk az éttermet. Világhírű szakács, Bécsben, Dijonban, Strassburgban, Monacoban gyűjtötte a tudást, a monacoi szakácsklub tiszteletbeli tagja, szakácsolimpiák számtalan érmének birtokosa.

- A vendéglő nem csak üzlet, de helyi közösségteremtő erő is. Otthont ad a Márton-napi lampionos felvonulásnak, ahol marcipán libával, süteményekkel, teával, töki pompossal várják a budajenőieket.

- A fővárostól alig félórányira gyönyörű környezetben elterülő településeken számtalan látnivaló,

- Hogy lehet mindezt feladni? Mi lesz ezután?
- Egy kicsit elfáradtam. Ez egy nagyüzem, amit minden nap fel kell tölteni áruval, étellel, itallal, személyzettel. Nagy leterheltség, sokszor napi 12-14 órás munka. Talán jól is jön egy kis pihenés. Aztán ha nincs munka, az ember két hét után elkezd unatkozni és elindulnak a gondolatai. A csapatunk nem akar szétszéledni. Ez nagy felelősség. Így hát már ki is néztem egy házat, bár arról kiderült, hogy parókia.
- Tehát van remény, hogy látjuk még vendéglő bejárata fölött a Tante Susanne-feliratot és Bucsics Imrét könyökölni a pult mögött?
- Hát….? Csak a Zsámbéki-medence jöhet szóba, innen jön a legtöbb vendég, most itt ismernek a legjobban bennünket. Talán találunk egy megfelelő helyet...
Koós Hutás Katalin
fotók: Bánkuti ÁKos
fotók: Bánkuti ÁKos