Bezár a Tante Susanne

Életmód > Budajenő

2008-08-08

Augusztus végén váratlanul bezárja kapuit a budajenői Tante Susanne étterem. A hagyományokról, a szakmáról, a csapatmunkáról és a folytatásról beszélgettem Bucsics Imre vendéglőssel.


Egy évek óta húzódó vagyonmegosztási per végére tett pontot a tulajdonos, amikor ügyvédei tanácsa ellenére az irreálisan felértékelt ingatlant az ellenérdekű félnek átengedte, s a végeredményt „Megnyertem a pert!” felkiáltással konstatálta. Hiszen a szó legjobb, már-már idealizált értelmében vett falusi vendéglőjének valódi értékét elsősorban nem az ízlésesen kialakított és berendezett épület vagy a csodálatos virágokkal borított, gondozott kert adja, hanem az a jó hírű szolgáltatás, amit Bucsics Imre vezetésével az ott dolgozók nyújtanak nem csak a környékbeli, de a fővárosból, sőt még külföldről is visszatérő, nagy neveket is felsorakoztató törzsközönség részére.

-   Öregapám, Bucsics István gazdálkodóként kezdte a vendéglátást 1928-ban Győrszentivánon egy kármentős kocsmával. A kármentő a söntés volt, amit deszkázással leválasztottak az ivótól, ahol, ha komolyabb verekedés tört ki, a valódi értékekben nem eshetett kár. Apám pincérnek tanult, 1930-ig a Gundelben dolgozott, majd megházasodott és saját vendéglőt épített Győrszentivánon Diófa néven. A kerthelyiségben tizenhárom diófa adta az árnyékot. 1948-ban aztán annyi adóval sújtották, hogy visszaadta az iparengedélyt. De a még ezután is – ki tudja mi okból – kiszabott adót már nem tudta kifizetni: elkobozták hát az étterem teljes berendezését. Aztán jött a kuláklista, az államosítás, végül a győri vagongyárban kötött ki segédmunkásként, hogy öt gyerekét eltarthassa. Jómagam 1954-ben kezdtem a vendéglátós szakmát Győrben, augusztus elsején volt ötvennégy éve.

-   De ’63-ban már a Béke Szálló üzletvezetője volt Budapesten. S ahol szakmai pályafutása alatt megfordult  a Duna Intercontinentaltól a Béke Szállón át a hármashatár-hegyi Udvarházig, mindenütt a legeslegjobbak közé sorolt, jó hírű éttermet teremtett. Hogyan nyissunk fogadót címmel tapasztalatait közzé is tette. Mi a siker legfontosabb eleme?
-   A szaktudás, mert ha az megvan, akkor az ember már jól ki tudja választani a helyet és azt, hogy azon a helyen mit lehet jól csinálni. Nagyapám mondta: ha nem jön a vendég, nem a vendég van rossz helyen, hanem a vendéglős. A vendéglátás nem egy piaci műfaj. Azonnali sikert itt nem lehet elérni. Csak évek kemény munkájával lehet nevet szerezni ebben a szakmában. Vendégeink nem a járókelőkből, még csak nem is a környékbeliekből, hanem jóval távolabbról érkeznek. „A Bucsicshoz” jönnek. Ha tovább állok egy faluval, oda is utánam jönnek.

-   Mikor kezdődött a saját vendéglőjének a története?
-   Nekem mindegyik a sajátom volt. Amit elvállaltam, azt mindig úgy csináltam, mintha a sajátom lenne. Hiába nincs a nevemen, más a tulajdonos, neki is akkor jó és mi is akkor keresünk jól, ha úgy csináljuk, mintha a sajátunk lenne.
-   Természetesen a Tante Susanne az, amire gondolok.
-   1996-ban Budakesziről kiköltöztünk Budajenőre. Akárhová mentünk, sehol egy komolyabb vendéglátóhely. Telkiben akkor eladó volt a Pajta és a Jung-ház, de a testület megosztott volt az értékesítésben. Nem vágtam bele. Ajánlották a Házisárkányt Budajenőn, de akkor még nem hajlottam rá. Aztán mindig újra és újra beszéltünk róla és az ár egyre lejjebb ment. Végül megszületett az üzlet. Õsszel vettem, következő ősszel már ki is nyitottam.

-   Mi az erőssége a vendéglőnek az ízléses és egyben klasszikus belső berendezésen és a mesébe illő kerthelyiségen kívül?
-   A csapat, akikkel együtt dolgozom. Franke László és a négy szakács, akiket betanított. Lacival együtt indítottuk az éttermet. Világhírű szakács, Bécsben, Dijonban, Strassburgban, Monacoban gyűjtötte a tudást, a monacoi szakácsklub tiszteletbeli tagja, szakácsolimpiák számtalan érmének birtokosa. Az állandó étlapunk mellett vele állítunk össze minden hónapban egy külön étlapot a szezonális ételekből. A felesége a cukrászunk.

-   A vendéglő nem csak üzlet, de helyi közösségteremtő erő is. Otthont ad a Márton-napi lampionos felvonulásnak, ahol marcipán libával, süteményekkel, teával, töki pompossal várják a budajenőieket. Ön részt vesz a helyi farsangi fánksütő verseny zsűrijében, sőt a budakeszi bográcsos ételfőző verseny bírálói között is. Mi több, a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület elnöke. A falusi vendéglátást tehát sokkal átfogóbban értelmezi, mint azt első pillantásra gondolnánk.
-   A fővárostól alig félórányira gyönyörű környezetben elterülő településeken számtalan látnivaló, kulturális rendezvény, sportolási lehetőség, borospince, szállás és vendéglátóhely várja a kikapcsolódni vágyókat. Közös ügy ez, hiszen csak együtt lehetünk sikeresek: a jó programok, a szép látnivalók vendéget hoznak és fordítva, a hozzám betérők a környéken is körülnéznek, s ha jót tapasztalnak, még inkább visszatérnek.

-   Hogy lehet mindezt feladni? Mi lesz ezután?
-   Egy kicsit elfáradtam. Ez egy nagyüzem, amit minden nap fel kell tölteni áruval, étellel, itallal, személyzettel. Nagy leterheltség, sokszor napi 12-14 órás munka. Talán jól is jön egy kis pihenés. Aztán ha nincs munka, az ember két hét után elkezd unatkozni és elindulnak a gondolatai. A csapatunk nem akar szétszéledni. Ez nagy felelősség. Így hát már ki is néztem egy házat, bár arról kiderült, hogy parókia.
-   Tehát van remény, hogy látjuk még vendéglő bejárata fölött a Tante Susanne-feliratot és Bucsics Imrét könyökölni a pult mögött?
-   Hát….? Csak a Zsámbéki-medence jöhet szóba, innen jön a legtöbb vendég, most itt ismernek a legjobban bennünket. Talán találunk egy megfelelő helyet...

---

Vissza