Dr.Gantner Péter: „Egy elfelejtett államfő”
Könyvajánló > Budajenő
2008-09-13
Zsedényi Béla életútján, sorsán keresztül hazánk XX. századi történetének drámai fordulatokban gazdag éveinek – a mai demokrácia építőinek is tanulságul, példázatul szolgáló – eseményei kapcsolódnak egymáshoz. A mű fő erénye annak érzékeltetése, hogy a demokráciaépítés félresiklatott „szerelvénye” milyen vágányokon keresztül robogott végzete felé. A művet Simon Péter történész mutatja be.
A Máramaros vármegyében született, 61 évet élt Zsedényi Béla egyetemi tanulmányai után a korábban Eperjesen működő, majd a trianoni békediktátum miatt Miskolcra áttelepült Evangélikus Jogakadémia tanára lett. A húszas-harmincas években megjelent tanulmányaiban a politikai intézményrendszer hatékonyabb működésének lehetőségeit kereste. Az alkotmányjogi reformok iránti érdeklődése mind a tudományos pályán, mind a későbbi politikusi, közéleti tevékenysége során meghatározta, kijelölte a demokratikus szabályok melletti szigorú, elvszerű elkötelezettségét és másokkal szembeni elvárásait. Miskolc közéleti tisztaságáért folytatott küzdelmet pártalapítóként is (Független Demokrata Párt) és Miskolc városi törvényhatósági bizottságának tagjaként egyaránt. 1944. december 17-én megválasztották Miskolc tizenkét küldötte egyikeként az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjának.
1945 után az ellenforradalmi rendszer döntően demokratikus parlamenti ellenzékének képviselői kerültek felelős döntési pozícióba. Kelet-Közép-Európában tovább folytatódott a világháború alatt kialakult természetellenes és a demokráciákra nézve tragikus, tartalmát tekintve abszurd együttműködés, amely antifasiszta szövetségesként beemelte a demokratikus mezőbe a kommunista pártokat. Kapcsolatai, megnyilatkozásai alapján a harmincas-negyvenes években a polgári-liberális erőtérbe helyezhető Zsedényit 1944-45 fordulóján egy váratlan esemény állította a történelem forgószínpadára. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tisztikarának összeállítása körüli egyeztetések során december 21-én – hosszas viták után – kompromisszumos megoldásként vetődött fel Zsedényi Béla neve (Sántha Kálmán mellett) az egyik alelnöki poszt várományosaként. Végül Valentiny Ágoston szociáldemokrata igazságügyi miniszter javaslata után a jelenlévő képviselők egyhangúlag megválasztották Zsedényit az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökének.
A „Magyarország államfője” c. fejezetet olvasva szembesülhetünk azzal a hihetetlen akaraterővel, elszántsággal, munkabírással, amely alapján érthetővé válik Zsedényivel kapcsolatban szállóigévé vált megállapítás: „a nemzet mindenese”. Zsedényi Béla közéleti szereplésének talán legfontosabb és legjellegzetesebb területe az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökeként betöltött funkciója. Ebben a minőségében tett kijelentései, megállapításai akár egy demokrata hitvallásának is értelmezhetőek. A szerző kiemelten foglalkozik Zsedényi parlamenti felszólalásaival, megnyilatkozásaival – képviselők összeférhetetlenségéről, békeszerződés feltételeiről, külpolitikai kérdésekről, szabadságjogokat érintő kérdésekről - érzékeltetve a demokratikus meggyőződéséből következően elvtelen kompromisszumra képtelen szilárd erkölcsi tartást. Bátor szókimondása azok közé emeli, akik a demokrácia utóvédharcaiban (elsősorban 1947 nyara után) nyíltan felemelték szavukat a demokratikus elvektől és gyakorlattól idegen jelenségekkel, törekvésekkel szemben. A Moszkvát kiszolgáló baloldallal szemben a parlament falai jelentették még az egyetlen olyan helyet, ahol érvényesülhetett valamilyen fék, ahol érvényesülhettek a demokrácia játékszabályai. „Megállapítható, hogy ebben a vonatkozásban beért a termés, amelyet Zsedényi Béla vetett el. Igaz, hogy a kommunisták és szövetségeseik mindent megtettek a polgári pártok megzavarására… a parlament mégis szabályszerűen működött. Olyan kérdésekről lehetett a Nemzetgyűlés nyilvánossága előtt beszélni, ami más vonatkozásban (pl. sajtó) elképzelhetetlen volt akkor már.”
Természetesen Zsedényi demokrácia melletti bátor kiállásának „logikus” következménye lett lejáratása, háttérbe szorítása majd letartóztatása. Ez a folyamat összekapcsolódott a Pfeiffer Zoltán vezette Magyar Függetlenségi Párt felszámolásával a kékcédulás-választások után. Zsedényi ügyét a Kővágó József volt budapesti polgármester ellen a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése, vezetése és kémkedés miatt indított perhez csatolták. Zsedényi Bélát a Szovjetuniót gyalázó, fasiszta tartalmú uszító írások megjelentetésével (a „Felső-magyarországi Reggeli Hírlap” főszerkesztőjeként a világháború évei alatt), és 1945 után a brit titkosszolgálat számára végzett kémkedéssel vádolták. Elítélése után Vácra, majd a Kozma utcai Gyűjtőfogházba került. 1955. február 8-án hunyt el. 1989. július 6-án rehabilitálták, és 1990. december 20-án helyezték végső nyughelyére a Rákoskeresztúri köztemetőben az akkori köztársasági elnök és a miniszterelnök jelenlétében.
A szerző a finnországi párhuzammal választ keres egy lehetséges alternatív, hazánk szempontjából szerencsésebb forgatókönyvre. A finn „szovjetizálási” folyamat hasonló és eltérő mozzanatait mérlegre téve a szerző Finnország stratégiai helyzetén túl éppen a Finn Szociáldemokrata Párt következetes antikommunista magatartásában látja a kulcsmozzanatot. Fájó szembesülni azzal a ténnyel, hogy a magyar szociáldemokrácia beolvasztása utáni hetekben Finnországban kisebbségi szociáldemokrata kormány alakulhatott Karl August Fagerholm vezetésével - a polgári pártok külső támogatásával - szűkítve a kommunisták mozgásterét.
Simon István történész
