Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Budajenői örökségnapok

Építészet > Budajenő

2008-10-06



Budajenőn idén is tárt kapukkal várták a vendégeket a honfoglalás kori múltra visszatekintő település nevezetességei. A múlt évben októberi és novemberi lapszámunkban részletesen beszámoltunk a magtár, az Árpád-kori kápolna, a római katolikus templom és a bencés apátság történetéről, valamint a megvalósításra váró tervekről. Ezt most nem tesszük meg újra, csupán a változások ismertetésére szorítkozunk.


Befejeződött a római katolikus templom tavaly megkezdett, külső felújítása. Az új lépcsőbejárat különösen szépre sikerült. A felújítás most a belső terekkel folytatódik.

Az Árpád-kori kistemplom egyszerűségében is lenyűgöző látványa, a szépen gondozott környezet szakrális hangulata mit sem veszített varázsából. Szerencsére még nem vezették be a villanyt az épületbe, így időnként gyertyafény mellett tartanak ott misét, ami a legcsodálatosabb élmények közé tartozik - mesélte egy helybéli.

Változás mégis történt: pályázaton nyert pénzből a helyi Kuli László tervei alapján megépült az új ravatalozó, amely a felhasznált természetes anyagok szép harmóniáját mutatja.

 

 

A ravatalozót íves nyílású fal választja le a parkolótól, a kapunyílás felett egy régi sírkő keresztje inti tiszteletre a belépőt.

 A legnagyobb változásokkal a skót bencés apátság épületegyüttesében találkoztunk. A Fő utca felőli épületeket már korábban használatba vette a polgármesteri hivatal, korhűen felújítva azokat. Érdekes a községháza magyar és német nyelvű felirata a főbejárati front két homlokzatán, és mindenképpen alaposabb szemrevételezést érdemel a két épület timpanonjában elhelyezett, Pap Imre keramikus munkáját dicsérő jenői és a skót bencés címer. Az udvarra belépve a szeptember végén átadott, önkormányzati forrásból elkészült és már régóta vágyott tornaterem impozáns épülete izgalmasan illeszkedik az apátsági belső udvar hangulatába, amely az öltözők számára újonnan elkészült keleti épületszárnynak köszönhetően végre eredeti arányaiban élvezhető újra. Különleges látvány a tornacsarnok íves mennyezete és nagyszerű ötlet a korszerűen felszerelt sportlétesítmény előterében a kolostor korabeli hangulatát idéző ivókút elhelyezése és a csodálatra méltóan szép famunka. Ez az épület is Kuli László tervei alapján készült.

Mátéffy Anna főépítész útmutatásai alapján készítette
Koós Hutás Katalin
fotók: Bánkuti Ákos


Vissza