Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Ígéretesek az újborok

Pinceszer > Páty

2008-12-08


Negyedik alkalommal rendeztek újborkóstolást Pátyon a művelődési ház szervezésében. A helyi gazdák „pályamunkáit” háromtagú zsűri véleményezte: Ritecz János borász-közgazdász, Kovács István, Pátyon élő sommelier és Kerék Tiborné, a művelődési ház vezetője.

Ebben az évben jelentősen befolyásolta az újborok minőségét az elhúzódó szüret, így a borok még kialakulatlanok voltak. A megmérettetés inkább csak tájékozódásul szolgált, a valódi sorrendet majd a tavasz versenyen lehet eldönteni. Akkor már öttagú zsűri bírálja a borokat, köztük budakeszi, töki borászokkal. – tájékoztatta lapunkat Ritecz János. A borászatok építésével, szervezésével foglalkozó szakember az elmúlt négy év alatt örvendetes fejlődést tapasztalt a helyi gazdák borkészítési kultúrájában. megállapította, hogy négy év alatt nagyon sokat fejlődtek a gazdák. Komolyabb borhibák már csak elvétve fordultak előtt és határozottan felismerhető fajtaízeket lehetett kóstolni.

A borértékelés sajátja, hogy a hivatalos eredményhirdetés után a gazdák még összeülnek és maguk is végig kóstolják egymás borát, hogy eldöntsék, abban az évben melyikük a legjobb. A Gazdák bora –kategóriában idén Kiss Zoltán szerezte meg ezt az elismerést.

A pátyi Márton-napi Újbor-verseny helyezettjei:
I. helyezett: Székely Lajos – olasz rizling
II. helyezett: Holczer Attila – vörösbor
III. helyezett: Gábor Ákos – rosé
A díjakat a Pince-hegyi Nagypincében adták át november 14-én.


Vissza