Nagykovácsi bányász múltja
Múltunk tanúi > Nagykovácsi
2009-03-26
Szent Borbála, nemes asszon, testemet, lelkemet Tenéked ajánlom, mind életemben, mind halálomban. Légy segítségemre a végső szükségben, légy segítségemre utolsó napomon, hogy felvehessem a legnagyobb szentséget, hogy az Úr előtt oly kedves lehessek, hogy kegyelmedben veszítsem életem. Istenem, ha lelkem testemet elhagyja, kezed azt magadhoz szorítsa. A pokol kínjától óvja azt meg, s vezesse lelkemet az örök életbe.
Így fohászkodtak annak idején a nagykovácsi bányászok, majd a Borbála-ima után a Miatyánk következett és a „Szerencse fel!” köszöntéssel szálltak le nap, mint nap a környékbeli aknákba, hogy a Föld gyomrából a felszínre hozzák a fekete kincset.
Az egykori krónika szerint a lakossági igényeket is kielégítő nagykovácsi szénbányászat kezdete a XIX. század közepére nyúlik vissza. Az első kutatások immár több mint 150 éve kezdődtek meg, amikor is a falu feletti részen Miesbach Alajos pesti téglagyáros egy kb. 20 méter mély aknát alakított ki. Ez azonban még nem jelentett nagyobb volumenű termelést, mivel az itt talált szén nem volt megfelelő minőségű.
A következő próbálkozás Eder Ferenc pesti kerekedő nevéhez fűződik, aki több évi kutatás után a Miesbach-akna közelében alakított ki egy olyan aknát, amely a későbbiek során már évi 1100 tonna szén kitermelésére is alkalmas volt. Az Eder-akna közelében, 1921-ben a Tisza-család birtokán mélyítettek azt a lejtős aknát, aminek termelése az előbbi aknáét is jóval túlszárnyalta, mivel közel 6300 tonna szenet adott. A megnyitás után néhány évvel a Tisza-család felhagyott a kitermeléssel, majd 1928-tól a bányabérlők kezébe került. Az itteni kitermelés 10 év után, 1931-ben szűnt meg.
Az egykori források szerint ugyanezen a területen volt egy légakna, amely elsősorban a bánya szellőzését szolgálta, majd a termelés befejezése után ezeken keresztül juttatták be a tömedék anyagként szolgáló homokot, hogy ily módon elkerüljék az esetleg későbbiekben kialakuló bányatüzeket, illetve baleseteket. Az előbbitől kicsit távolabb, a falu irányába helyezkedett el a Husz-táró és az Antal-főakna. Ezek közelében, de már Solymár irányában a szorgos kezek másik három légaknát és a Pinge-aknát alakították ki. Szintén ebben a térségben működött az Antal-lejtősakna, amit még 1943-ban Ajtay Zoltán vezetése alatt kezdtek el kihajtani. A szállítás megkönnyítése érdekében a lejtősakna és a solymári rakodó állomás közé drótkötélpálya megépítését is tervezték, amit a közelgő háború hiúsított meg. Az elkezdett, de be nem fejezett pálya betontömbjei a Zsíros-hegyen még ma is jól láthatók. A háborút követően, 1947-ben tovább mélyítették az aknát; illetve egy altáró kihajtása is megtörtént, ami a korábbi bánya alá behatoló vágat volt, s a fölötte lévő bánya vizének elvezetését szolgálta.
Az Antal-lejtős akna közelében 1881-ben egy morvaországi bányavállalkozó, Zwierzina Ede hajtatta ki a róla elnevezett Zwierzina-aknát és lejtősaknát. A 43 méter, majd 140 méter mélységre növelt aknából kitermelt szenet szekerekkel szállították Budára. A bányatelepen több mint 100 fő dolgozott, köztük gyerekek is. Sajnálatos módon ebben az aknában történtek a bányavidék első halálos balesetei is. Az itteni termelés egészen 1900-ig folyt, amikor az akkori tulajdonosok a kitermelés megszüntetése mellett döntöttek.
Nagykovácsi nyugati határában 1954-ben kezdték meg a Delta-mezőrész feltárását, amit Delta I-re és Delta II-re osztottak. Az itteni bányatelep saját közüzemi fürdővel is rendelkezett. A bánya egészen 1969 végéig működött, amikor is bezárásáról határoztak. A balesetek és az esetleges bányatüzek elkerülésére a felhagyott művelésű bányákat homokkal iszapolták be. A bányavezetés a Zsíros-hegy alatt, Pilisszentivánon jelölte ki a homokbányát és az ott kitermelt jó minőségű homokot több mint 5 km hosszúságú drótkötélpályán juttatták el a Nagykovácsi végponton fekvő bányákba. A bányászok napi munkaideje 12 óra volt, fejüket bőrből készült sisakkal, a kobakkal védték, nagy ünnepeken viszont a díszes bányászruhát öltötték magukra.
Az egykori krónika az első bányafelügyelők között id. Malacsek Ignác nevét említi, a bányászok között pedig megemlékezik Bayer Jakabról, Bayer Józsefről, Brunner Mátyásról, Czink Mátyásról, Hauptner Józsefről, Kaltwasser Mártonról, Klaus Mihályról, Klein Imréről, Klein Sebestyénről, Krephardt Mátyásról, Mayer Istvánról, Piri Józsefről, Stiller Gotfridről, Stiller Flóriánról, Stiller Ferencről, Szilassi Józsefről és Schneller Tamásról. Nekik állít emléket a nagykovácsi Öregiskola Közösségi Házban nemrég megnyílt kiállítás, amit hétfői napokon 12-18, kedden 10-18, csütörtökön 12-18, pénteken 10-18, szombaton 9-13 óra között lehet megtekinteni.
Antalóczy Péter
