Régi tárgyak vonzásában
Építészet
2005-12-01
Amikor először kerestem fel vendéglátóimat, úgy éreztem magam, mint hajdan nagyszüleim otthonában: negyvennyolcas relikviák, fafödém gerendás tetőszerkezet, az idő vasfoga által kikezdett, nagy időket megélt bútorok, mint vattába ágyazódnak az őket körülfogó, s szinte kézzelfoghatóvá váló időbe, amelyet egyenletes kíméletlen ütéseivel csak falióra mér. S miközben vendéglátóim kedvesen a kertben termett zamatos gyógyteával kínálnak, közben a cserépkályhában pattog-ropog a tűz.
Nehéz megfogalmazni, mi az az érzés, amit a mai embernek adhat a múlt folyamatossága, ám akinek van része a szülői örökségben, az érzi igazán ennek a súlyát. Számba venni mi az, amit kaptunk és mi az, amit mi tettünk hozzá újként ehhez az örökséghez, egy élet programja is lehet, s az egykori örökös, később maga is, mint örökhagyó tulajdonos, szintén kötelességének tartja, hogy – akár a tárgyakról, akár a gondosan kimunkált és a nemzedékektől átörökített tárgyakban megnyilvánuló értékrendről van szó – megmutassa és továbbadja gyermekeinek, az utókornak, folyamatossá téve így a nemzedékeken átívelő parancsolatot: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű légy e földön!”
.jpg)
A ház 12 évvel ezelőtt 120 négyzetméter lakótérrel 80 négyzetméter műhelyként is szolgáló pincével rendelkező négyszögletes építménynek épült. A tulajdonosok Budapestről „menekültek” Budakeszi csöndjébe, a kisváros nyugalmába. Körülbelül harminc-negyven helyet néztek meg, mire rátaláltak mai lakóhelyükre. Bár mindketten a hagyományos formákat kedvelik, hogy helyet találjanak az értékes bútorgyűjteménynek, hosszú, vagy „L” alakban telekhatárra épült, ugyanakkor a mai igényeket is kielégítő parasztházat, vagy nemesi kúriát szerettek volna, az építkezés anyagi keretei akkor „csak” egy négyszögletes ház felépítését tették lehetővé számukra. Az öt hónap alatt felépült házon ez a szögletesség sem kívülről, sem belülről nem tűnik fel, hiszen azóta szépítik folyamatosan, s így vált uralkodóvá a főként örökségből származó, családi emlékeket őrző bútordaraboknak köszönhetően az ezernyolcszázas évek benyomását keltő, copf – biedermeier - klasszicista hangulat, amelyet részben a táblabíró nagyapától származó, részben ecseri-piacról potom pénzért vásárolt, vagy lomtalanításokból gondosan összeválogatott és a házigazda által felújított bútorok tesznek plasztikusabbá. A tulajdonos íróasztala arról nevezetes, hogy már nagypapája is azon tanult ifjúkorában.
A nappaliban található egyik legrégebbi bútordarab egy 1780-as évekből származó korabeli csillagintarziás copf komód. A konyhában lévő gerendát az egyik pátyi pincéből lomtalanított, présházból származó, kézzel faragott csavaróorsó tartja. A nappali világítását a mennyezeti gerendákba sülyesztett halogénlámpák biztosítják, de a stílszerűség kedvéért az asztal fölött egy mennyezeti gerendáról lógó parasztlámpát is elhelyeztek. Az alsó szinten a pince, a földszinten a nappali-konyha-étkező és a könyvtárszoba található a szintén örökségből származó sok érdekes könyvritkasággal. A régi tárgyak és az azok iránti vonzalom – könyvek, bútorok, képek, kerámiák, cserepek, üvegek – mind a szülők hagyatéka. Az 1700-as évekből, a család származási helyéről való archaikus népi motívumokkal díszített tányérok és bokályok (kályhacsempék) saját gyűjtésű, ajándékba kapott, és szülői örökségből származó, tordai, zilahi, székelyföldi és a felvidéki darabok. A konyhában elhelyezett Ikea konyhabútor észrevétlenül simul a lakás hangulatába, bár a lakás többi bútordarabjaihoz idomítása a tulajdonos közeli tervei között szerepel. A nappali egyik vitrinné alakított ablakában sorakozó színes, kézi fúvott, részben emberalakokat ábrázoló - Kossuth, Andrássy gróf - kancsók, poharak, hutaüvegek is értékes díszei a lakásnak. A ház melegéről egy kék szecessziós, életfás cserépkályha gondoskodik. Jó szolgálatot tesz, mert a háztartásban és barkácsolás közben keletkezett összes fahulladékot elnyeli és közben még kellemes meleget is ad. A házigazda hobbija a bútorfelújítás, mind saját használatra mind az ismerőseinek is szívesen fúr, farag ilyen célzattal.
A lépcsőházban sorakozó, ezerhatszázas évekbeli metszeteken magyar fejedelmek, török bégek és egy igazi ritkaság - Leonardo Da Vinci korabeli cinquecento ceruzarajz látható. A fölső szinten vannak a gyerekszobák és a háló. A kis kert alig több mint 100 négyszögöl, de a cseresznyefa árnyéka nyáron az egész családot egybegyűjti, s az együtt elköltött ebédek itt a gyerekeknek is jobban ízlenek. Ilyenkor a papa ugyanazokat a történeteket meséli, amelyeket hajdanában neki meséltek a szülei, nagyszülei, a többiek pedig kíváncsian hallgatják, mint ahogyan egykor ő és a testvérei tették.
Galgóczy Zsuzsa
