Hol van az én szavazatom?
Panoráma
2009-06-23
Napjainkban Teheránban - a budapesti 2006. október 23-i eseményekhez hasonlóan - a forradalmi gárda és a rendőrség brutális kegyetlenséggel próbálja letörni a tüntetéseket. A karslruhei demonstráción is lehetett erről képeket látni - külföldi tudósítónktól.
Épp a napokban írtam a következőket és máris hasonló érzés fogott el:
- - -
"(...),hogy két helyszínen is éreztem azt a hihetetlen kisugárzást, ami ritkán adatik meg egy ember életében. 1956-ban még kisgyerek voltam, akkor ennek a szele csak megcsapott, de 1989 már át is éltem. Egy-két évvel azelőtt már voltam Pekingben, 1989-ben éppen májusban jártam ott újfent. Semmiféle tájékoztatást nem kaptunk, hogy mi történik, csak azt láttuk, hogy teherautók robogtak fel és alá megrakva lelkes fiatalokkal, akik transzparenseket lobogtattak és számunkra érthetetlen jelszavakat skandáltak. Ha nem is értettük követeléseiket, de azt libabőrösen átéreztük, hogy itt valami demokratikus változás előttt állunk, és nagyon drukkoltunk nekik, hogy sikerüljön. Mint tudjuk, nem így történt. Döbbenten hallottuk (akkor már itthonról) egy hónappal később, hogy Peking főterén védtelen emberekbe lőttek, mint a Kossuth téren ´56-ban, tankok lánctalpaival tiporták el a tüntetőket.
A másik méginkább testközeli emlék a prágai Vencel tér. 1989 novemberében jártam ott (külkereskedelmi kiutazásnak köszönhetően ugyanúgy, mint Kínában) és persze mágnesként vonzott ez a helyszín. A Vencel-szobor talpazatát zászlók, feliratok, gyertyák tömkelege borította. Fiatalok, látszott, hogy már régen ott táboroznak hálózsákokkal, takarókkal, a világ kincséért el nem mozdultak volna onnan. A környék lakói látták el őket élelemmel, itallal, mint nemzeti hősöket. Az emberek szemében tűz, arcukon fény gyulladt, mint (ahogy Nagy Gáspár megénekelte a Fénylő arcok című kötetében, ha jól tudom) az ´56-os első napokhoz hasonlóan. Mindenkiben ott lobogott a vágy, a remény a jobb, a szabadabb életre."
- - -
Tegnap Karlsruhe főterén járva váratlanul belebotlottunk egy békés tüntetésbe. Már messziről feltűnt nekünk a piros-fehér-zöld zászlókat lengető csoport. Igaz a színek sorrendje pont fordított, mégis számunkra ismerős képet és sok-sok hasonlóságot mutatott a Magyarországon történtekkel. A csoport közepén gyertyák égtek, akadt a résztvevők között olyan, aki az 1848-as és ´56-os nemzetőrökhöz hasonlóan karszalagot viselt. Az irániak tüntetésére ugyanott - Karlsruhe szívében - került sor, ahol ötvenhárom évvel azelőtt főleg a helyi egyetem diákjai felvonulással fejezték ki a magyar forradalom és szabadságharc kegyetlen eltiprása miatti felháborodásukat. Akkor is és most is az ENSZ-hez fordultak értetlenül és segítséget keresve.
1956-ban azt kérdezte a plakátok egyike: "...és mit csinál az ENSZ?"
2009-ben: "Kérjük az ENSZ-et, hogy támogassa az iráni népet jogainak visszaszerzésében."
Tulajdonképpen vajmi keveset tudunk a csaknem hatezer éves múltra visszatekintő Iránról. Csak néhány kiemelkedő eseményre korlátozódik az ismeretünk. Kürosz neve merül fel a ködös múltból, majd a mérhetetlenül gazdag Dáriusz (ma is mondjuk, hogy Dáriusz kincse sem lenne elegenő, ha valami nagyon költséges) majd Xerxesz, a nagyratörő hadvezér. A görögök ellen viselt háborúja során figyelemreméltó a szervezettség: óriási szárazföldi és tengeri hadsereg nagy távolságokba történő mozgatása, összehangolása. Elég csak arra gondolni, hogy milyen komoly logisztikai feladat lehetett a katonák, az állatok napi élelmezése.
Emlékezetünkbe beugrik Nagy Sándor neve is, aki győzedelmeskedett a perzsák felett.Nagyot ugorva az időben:
-a külsőségekben feltűnő, hivalkodó perzsa sah és felesége
-1979-ben külföldi számkivetettségből az iráni forradolom hírére visszatérő Khomeini ajatollah és követői,
-az azóta is tartó fundamentalista állam. Valahogy olyan képzetet keltett eddig Irán, hogy ott minden rendben, elűzték a páváskodó, az embereket elnyomó uralkodót és udvarát, hogy azóta az történik az országban, amit a nép akar.
Az első híreknél a választások után arra lehetett gondolni, hogy csak amolyan enyhe tiltakozásról lehet szó, hiszen mindenhol, az alulmaradó ellenzék választási csalásról beszél, még a legfejlettebb demokráciában sem ritkák az újra- és újraszámlálások (lásd George W. Bush első megmérettetésekor). De ahogy telnek a napok a nemzetközi hírzárlat ellenére egyre több információ szivárog ki Iránból, egyre jobban elgondolkodik a világ, hogy súlyos belpolitikai és gazdasági problémák lehetnek, feszültségek feszítik ezt az eddig kívülről egységesnek, nyugodtnak hitt országot. Maximum az iráni atomprogram nyugtalanította az Egyesült Államokat és Nyugat-Európát, ez foglalta el eddig a híreket. Elsősorban az iráni népet sújtó gazdasági szankciók, az elszigeteltség, a külföldi bankoknál befagyasztott iráni érdekeltségű bankszámlák befagyasztása, a nemzetközi pénzpiacon nehéz hitelfeltételek okozta nehézségek már nem jutottak el a Nyugat füléig.
Napjainkban Teheránban - a budapesti 2006. október 23-i eseményekhez hasonlóan - a forradalmi gárda és a rendőrség brutális kegyetlenséggel próbálja letörni a tüntetéseket. A karslruhei demonstráción is lehetett erről képeket látni. A transzparenseken olvashattuk:
-Semmi mást nem akarunk, csak demokráciát.
-Hol van az én szavazatom?
-Ahmadinedzsad szégyeld magad!
-Demokrácia a célunk, a jogunk.
-Molla távozz! (Mollák, Mullahok = iszlám teológusok, tanítók, prédikátorok)
-Nem akarunk iszlám kormányt! (Ezek szerint az itteni irániak az ellenzéki Muszavit sem támogatnák)
-Szabadságot akarok hazámnak!
-Támogasd az iszlám nők jogait!
Albrecht György, Karlsruhe
Fotók: Albrecht Klára
Kapcsolódó cikk: Köszönettel megkaptuk... - Olvasói levelek - 2009-06-12
