Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Csángó hétvége és néptánctalálkozó Gyimesfelsőlokon

Panoráma > Budakeszi

2009-07-17


A Gyimesekben az ezeréves határhoz látogatók a hétvégén amellett, hogy megtekinthetik a Budakeszi Kultúra Alapítvány támogatásával felújított gyimesbükki őrházat és a kontumáci templomot, részt vehetnek a csángó hétvégére szervezett néptánctalálkozón is.

„Ez az őrház most lett felújítva nemrégen. Erről azt kell tudni, hogy ez volt az utolsó őrház a magyar oldalon. A kontumáci templomról pedig azt kell tudni, hogy ez az egyik legrégebbi katolikus templom a Gyimes völgyében” – közölte Timár Zsombor, Gyimesfelsőlok polgármestere. Este serketánc lesz a gyerekeknek, utána pedig 9 órától kezdődik a nyitó gálaműsor.

Idén egyébként a csángó hétvégén kerül sor a gyimesi tánctalálkozóra is. „Minden este van gálaműsor, amikor az együttesek fellépnek. Közel 20 néptánccsoport érkezett, aki fel fog lépni, és sok vendég is jött, akik a községben szállnak meg családoknál és panzióknál.” A rendezvényen részt vesznek Tímár Viktor gyimesi muzsikus, Nyisztor Ilona moldvai és Antal Tibor gyimesi énekesek is.

(erdelyfm.ro)


Vissza