Budakeszi Bio Bianca2005 száraz minőségi fehérbor (2)
Pinceszer
2006-05-01
A figyelmes Olvasónak talán feltűnik, hogy ismét egy budakeszi Bianca-ról értekezünk, de nem a nyomda ördöge űz velünk tréfát. Bár Budakeszin a szőlőtermesztés és a borászat a korábbiakhoz képest jelentősen visszaesett, azért annyi szőlő és abból annyi Bianca fajtájú még szerencsére van, hogy akár több borász vagy pincészet is készíthessen belőle jófajta igazi budakeszi bort.
Ismétlés a tudás atyja, ezért felidézem, miket is mondtam erről a fajtáról, úgy általánosságban.
Olaszos csengésű neve ellenére nem mediterrán eredetű fajta, az új XX. századi magyar hibridek közé született, a Zenit, Zefír, Zeusz, az Irsai Olivér és társai generációjával. Szakmai körökből kiigazítást kaptam múltkori tanulmányom után, melyben azt írtam, hogy két, nem túlságosan ismert francia fajta keresztezéséből, magyar nemesítők keze által született meg a Bianca. Egyik szülője azonban igazából Kalifornia lankáiról származik, tehát amerikai. A Bianca fiatal fajta, Magyarországon 1982 óta államilag is elismert. Termőterülete hazánkban alig éri el az 1 %-ot, tehát ritkaság, de Budakeszin van belőle, sőt az egykori Egyetemi Tangazdaság jóvoltából a környékbeli szőlőkben több helyen is előfordul. A Bianca szőlője talajra nem túl igényes, gombás megbetegedéseknek ellenálló, bora alkoholban gazdag, savai finomak, de lágyulásra hajlamosak, ami köztudottan nem tesz jót egy bornak. Ha Budakesziről délnek tekintünk, a Budaörsi út jobb oldalán, nem sokkal a vitorlázó repülőtér után terülnek el az egykoron Letzte Theilung Aecker-nek (utolsó osztás szántó) nevezett földek.
Régi budakeszi családoknak vannak ma is itt szőlői, itt szüreteltünk még pár éve a fiatalon elhunyt Gräfl Béla szőlőjében, tanulmányunk tárgya pedig a Mayer-Schrotti-Martin családok birtokáról került asztalunkra. A szőlő termesztése bio alapokon áll, azaz gyomirtó szerek, műtrágya felhasználása nélkül érlelődnek a fürtök. Dolgozatunk tárgya érdekes együttműködés szülötte: a szőlőt Schrotti János Sváb Pincészete termelte és palackozta, a szakmai irányítást pedig Menczinger Tibor borász adta. Fiatal, 2005-ös Biancánkat kecses, sötétbarna üvegű, elegáns, rajnai palackba zárták.
Mint a legtöbb száraz fehér bort, ezt is 9-10°C-ra, jól lehűtjük. Világossárga színű, tiszta, enyhén mézes-akácos illatú nedűnket enyhe szénsavtartalom teszi üdévé és 12,5 százalék alkohol pedig tüzessé. Savai üdítőek és harmonikusak, italunkat lokálpatrióta hevület nélkül is kiegyensúlyozott, harmonikus, kellemes bornak mondhatjuk.
Alkalmas aktuális országos események megbeszéléséhez, feldolgozásához baráti körben, hideg saláták, tojásételek, szárnyas és sertéssültek, rántott, vagy grillezett halak, húsok kiváló kísérője.
Zum Wohl! Egészségünkre!
Bánkuti Ákos
Sváb Pince – Schrotti János
Borász: Menczinger Tibor