Kárpát-koszorú túra 4. rész
Panoráma
2005-10-01
Csíkmenaságtól Borgói-hágóig, 2004. június 14-től június 25-ig
Csíkmenaság főutcáján, nagy port kavarva, tizennégy nagy hátizsákos turista indult el a Csíki-havasok felé. A Tomotok felé tartva, átrobogtunk Pottyand falun. Betértünk az egyik túratársunk, - Bartalis László - szüleihez köszönni.
A gyönyörű fából készült harangláb mellett elhaladva még egy helyi nevezetességet akartam a társaimnak megmutatni. A helyi fiatalok Bartalis Laci vezetésével bővizű forrást foglaltak és KPE műanyag csövezéssel bevezették a pottyandi házakba. Nem tagadom, hogy nagy csodálója vagyok ezeknek a fiataloknak. Sokszor beszélünk arról, hogy milyenek elpuhultak nemtörődöm mentalításúak ezek a „mai fiatalok”. Ez a forrás-foglalás szép ellenpélda.
A Csíki-havasok fő vízválasztója, széles, kopasz hegyhát. A havasi legelőkön és kaszálókon, alig található fa. Itt-ott, legelésző birkanyájak elevenítik meg a tájat. Ahol a legeltetéssel felhagynak, az erdő azonnal teret nyer magának. (A keleti blokk országaiban a természetes állattartás költségesebb, mint Európa nyugati felében a mesterséges.) Öröm azt látni, hogy ha az ember elvonul a tájból, a természet azonnal visszaköveteli a saját területét.
Szép időben a hegygerincről messze elláttunk. Távoli kékes hegyeket próbáltunk azonosítani, kevés sikerrel. A látvány annyira szép volt, hogy a részletekkel nem is sokat vesződtünk.
Igyekeztem mindig a menasági Mátéfi Laci - e szakaszon őt kértem fel túravezetőnek magam helyett - mellett lépkedni, mert amikor beszélni kezdett, élvezet volt hallgatni. Fantasztikus orgánuma és előadó képessége, történetei csemegét jelentettek számomra. Laci civil foglalkozása: bádogos. Egyszerű történeteket is olyan humorral tud előadni, hogy már régóta őt hívják lakodalmakba vőfénynek. Csíkmenaságtól a Naskalat, Ter-kő, Öcsém-tető útvonalon vezetett minket a Balánbánya fölötti Egyes-kőhöz két nap alatt. Egyes-kőtől Imre Istvánnak adtam át a „vezetőpálcát”,aki szintén kétkezi munkás, de a kárpáti virágokról mindent elmondott nekünk, kezdve a latin neveikkel. Néha annyira belefeledkezett a növények és a környék históriájának magyarázatába, hogy komolyan aggódni kezdtem, hogy estére a táborhelyet elérjük-e? Pongrác-tető után a Gyergyói-havasok vízválasztó gerincén, többször nagy bozótharcot kellett vívnunk. Szigorúan követve a gerinc élét, mindig megtaláltuk a helyes utat.
Június 19-én érkeztünk meg Borszékre, ahol már vártak ránk a marosvásárhelyi EKÉ-sek, vagyis az Erdélyi Kárpát Egyesület marosi osztályának turistái. Csupa lelkes fiatal. Borszék üdülőtelep a XIX. század második felében épült ki. A savanyúvize tette híressé. Az akkori magyar arisztokrácia csodálatos üdülő villákat emelt, amik magukon viselik az elmúlt embertelen korok nyomait. Mégis, még mindig szinte minden egyes épület egy építészeti remekmű, amit tanulmányozni érdemes.
Az egyik gyönyörű villa tulajdonosa a Péterffy család volt. Az egész család összefogására szükség volt ahhoz, hogy a villát megmentsék. A „tűzoltó” munkákon már túljutottak. Most a túracsapatnak adtak két napra szállást.
A Kelemen-havasok bejárása előtt álltunk. A Keleti-Kárpátok egyik legjellemzőbb szerkezeti eleme az un. Fliss övezet, mely magyarra lefordítva tengeri üledékes kőzetet jelent. Helyenként a jég és a szél által különleges konglomerátum szobrokat formált homokkőből. A másik jellegzetessége a belső vulkáni vonulat, melynek a legnagyobb vulkáni kalderáját a Kelemen-havasok főgerince képezi. Magas, vadregényes hegység. Wass Albert legtöbb írása a Kelemen-havasokban játszódik. A magyarországi turisták körében igen népszerűnek számított, ezért erre a túrára harmincketten indultunk el Borszékről. Árkon, bokron keresztül, széltépte erdőben. Elvadult táj, őserdő. Az egyik sűrűbb helyen, szinte már medve szagot éreztem. Annyira éreztem, hogy medve is lehet a közelben, hogy az egyik túratársunkat majdnem feldöntötte menekülése közben. Szerencsére nem történt baleset. Egész nap ráláttunk a párába burkolózó Bélborra. Erdélyben, Bélborban fakad a legtöbb, mintegy ötszáz borvízforrás.
A következő napokban elértük a kaldera peremét, felértünk a Csáki csúcsra, a meteorológiai állomáshoz. Csodálatos idő volt. A kaldera belső oldalán emelkedett valamikor a Román Negoi. Az elmúlt időszakban kénkitermelés folyt itt. A bányászat gazdaságtalanul működött, ezért bezárták a bányát. A romok visszamaradtak. A bányaterület rehabilitációjáról most készítik a terveket. Lelki szemeimmel látom a rozsdásodó bányagépeket, néha kisebb, elhagyott lakókocsi maradványt szabad szemmel is. A bányaterület vöröses, sárgás színekben fürdik. Illene szidnom, de mert a környezetétől a sok élénk színével díszesen válik el, fotózni jó, érdekes, mondhatnám szép látvány.
A Csáki-csúcsról meredek kőtörmelékes oldalban ereszkedtünk le, csak azért, hogy még meredekebb törmelékkúpra, a Magyar Negoi-re a Pietroszra kapaszkodjuk fel. A csúcson alig fér el néhány ember. Mégis felmentünk rá egyszerre mind a harmincketten. Én egy kicsit hamarabb jöttem le róla. Visszanézve, ismét egy nagyszerű látvány tárult elém. Harmincegy nagy hátizsákos ember állt a hegy gerincén.
Másnap a társaság egyik fele elindult a hegyről Istenszékét érintve Ratosnyára. A másik fele folytatta útját fel a Kis-Besztercére. Az igazi törpefenyő bozótharc csak ezután kezdődött. Az ágakkal birkózás közben megsérült, majd eltörött a „naplopó” készülékünk, vagyis a napelemes töltő berendezésünk. Egy kis időre, lemondhattunk a digitális fényképezőgépünkről és a videokameránk használatáról. A törpefenyves után még egy kis őserdő következett, majd gyönyörű virágos mezőn keresztül ballaghattunk Pietre Fintinelle, a Borgói-hágó felé. Itt Az esti rögtönzés nem hozta meg a várt eredményt. Magasra nőtt fűben kellett sátrazni. Ivóvizet messziről, ballonokban tudtunk hozni. A terület gazdája szinte camping-hely árat kért tőlünk. Kétnapi munkával jól berendezkedtünk. Forrást fogtunk, a közeli patakon fürdőhelyet alakítottunk ki. Kimostuk a ruháinkat és felkészültünk a völgycsapatunk fogadására.
Mályi József
