Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Előnyben a családi házak (Páty)

> Páty

2006-06-01


Az elmúlt években a fővárosból sokan költöztek az agglomerációba, emiatt több település is divatba jött, melyek még ma is igen népszerűek. Ezek közé sorolható Telki, Páty, vagy Budajenő. Mára fordul a trend, egyre többen akarnak visszamenni a fővárosba.

Általánosságban jellemző, hogy az agglomerációban inkább a családi házas területeket részesítik előnyben a vásárlók, ezek között is a többség a néhány éve épült, de szolidabb árfekvésű ingatlanok közül próbál válogatni, de adott esetben mutatkozhat igény kis lakásszámú projektekben megvalósuló társasházi lakásokra is - jellemzi a helyzetet Murányi Ákos, a Duna House a Napi Gazdaság hasábjain.

Érden a középkategória a nyerő

Érden a legjobban keresett ingatlanok közé tartoznak az új építésű, négylakásos házakban található ingatlanok, 60-70 négyzetméter alapterülettel, 1+2 félszobával, melyek jellemző ára 16-18 millió forint között alakul. Szintén keresettek a viszonylag újabb építésű, 1-2 éves családi házak a 18-26 millió forint közötti árkategóriában - az ennél jelentősen drágább, illetve a jóval régebben épült ingatlanok iránt már mérsékeltebb az érdeklődés. Természetesen az igényesebb lakások iránt érdeklődők is találnak kedvükre való ingatlant, a közelben fekvő Törökbálinton panorámás és luxus felszereltségű, 520 négyzetméteres mediterrán villát is kínálnak eladásra.

Budakeszin négyzetméterenként 300 ezret kell fizetni

Budakeszin a négyzetméterárak közelítik, vagy meg is haladják a 300 ezer forintot - a kínálatban 21 milliótól egészen 100 millióig szerepelnek különféle minőségű és adottságú ingatlanok. Valamivel több, mint 21 millióért egy század elején épült házban elhelyezkedő, 77 négyzetméteres, háromszobás lakást kínálnak - a négyzetméterár 275 ezer forint. Néhány éve épült lakóparkban található, tetőtéri, panorámás, közel 100 négyzetméteres ingatlan kínálati ára 25 millió forint, egy 10 éve épült, jó állapotú, 240 négyzetméteres, üzlethelyiséggel rendelkező családi ház - új építésű övezetben - 48 millió forintba kerül, míg az előző településeken már említett színvonalú, erdő mellett elhelyezkedő luxus családi házért 96 millió forintot szeretnének kapni a tulajdonosok.

Budaörsön nem lehet társasházat építeni

Budaörsön az olcsóbb kategóriában leginkább csak panellakásokat lehet vásárolni, ezek négyzetméterárai 200-250 ezer forint között alakulnak (ami magasabb, mint a főváros számos lakótelepén). Egy 50 négyzetméteres, kétszobás panellakás ára 12,5 millió forint. A település belvárosában egy téglaépítésű lakás négyzetméterára 240 ezer forint - magát a lakást 28 millió forintért kapjuk meg, közel 120 négyzetméter alapterülettel. A családi házak 30-40 millió forinttól indulnak, 20 éve épült, 270 négyzetméteres családi otthon kínálati ára 58 millió forint, míg egy új építésű, 240 négyzetméteres panorámás ingatlanért 63 millió forintot kérnek - derül ki az Duna House körképéből. Fontos megjegyezni, hogy a nemrég elfogadott építési szabályzat alapján Budaörsön nem lehet társasházakat építeni, így csak a már korábban megkezdett fejlesztések még eladatlan lakásaiból lehet ilyen típusú lakóingatlan vásárolni - nyilatkozott Kocsis György, az Otthon Centrum budarörsi irodájának vezetője a Napi Gazdaság kérdésére.


Vissza