Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Kiritog - a kitelepített budakesziek találkozója

Panoráma > Budakeszi

2010-09-22


Az idei "Kiritogra", más néven Kirchentreffenre, 2010. szeptember 19-én sor. Érdemes röviden visszatekinteni az első találkozóra. Pentei (Pfendtner) Antal volt budakeszi jegyző által szerkesztett, a kitelepítettek tájékoztatására kéthetente megjelenő, magyar nyelvű Értesítő újságjában így írnak erről:

"...Bruchsalban 1946. augusztus 11-én megtartott budakeszi búcsú napján körülbelül 500-600 ember jött össze az előre lefoglalt vendéglőhelyiségekben. A városban csupa örömteljes, vidám arcokat lehetett látni, akik aznap elfelejtették, hogy elűzöttek. Ha az ember a vendéglőben volt, vagy az utcán járt, csupa ismerőst látott. Mindenki úgy érezte, hogy aznap otthon van Budakeszin...."
 
Ezúttal jóval kevesebben, hozzávetőlegesen százhúszan jöttek el. Ne csodálkozzunk! Az első rendezvénytől 64 év választja el a mostani résztvevőket. A csoda inkább az, hogy ennyi évtized után is megtartják a budakeszi közösséghez való tartozás igényét. Boldogok, hogy ezt megérhették és egészségileg megengedhették maguknak, hogy idén is eljöjjenek a találkozóra. Hányan lehetnek olyanok, akik otthonukban, magányukban soójtoznak, hogy erre már többé nem képesek?
 
És hogy mennyire lelkesítette öket ez az esemény, az Franz Huber a Budakesser Gemeinschaft elnöke, valamint Joachim Scholz Neckarsulm föpolgármeterének ünnepi beszéde után abból is látszott, hogy a kiváló gemmingeni fúvószenekar muzsikájára, kortól függetlenül, sokan táncra perdültek a magyar nemzet és a budakeszi társaság zászlaja alatt.
 
Hosszú időre feltölt bennünket a megszámlálhatatlanul sok kedves ismerőssel való találkozás, mégis kiemelkedő számomra ezúttal, hogy röviden beszélhettem Hoffer József jezsuita szerzetessel, akit személyesen nem, de a nevét már régóta ismerem.  A meghívón kellemes meglepetéssel olvastam, hogy idelátogat és már előre örültem annak, hogy ha alkalmam lesz megszorítani a kezét. Az idei Kiritogon ő celebrálta a szentmisét a neckarsulmi Miasszonyunk (Frauenkirche) templomban.
 
Az internetes digitális rádióadásoknak köszönhetően itt, Karlsruheban közel három évvel ezelőtt értesültem arról, hogy két szerzetes - egyikük Hoffer József - éhségsztrájkkal állnak ki a szegényekért és tiltakoznak az országra nehezedő válság ellen. Nekem Mahatma Ghandit juttatta eszembe. Lehet, hogy sokan furcsálják az összehasonlítást, de ha az ismertségük nem is összevethető, de az éhező szevezet ugyanaz és mindketten másokért, sokakért vállalták a testi gyötrődést.

Albrecht György

Albrecht György és Hoffer József


Vissza