Kárpát - koszorú túra 5. rész
Panoráma
2005-06-01
A Borgói-hágótól Havasmezőig 2004. június 26-tól július 9-ig
A Borgói-hágótól tizenegyen indultunk tovább a Borgói-havasokba. Kevesen járják ezt a vidéket, szinte csak a pásztorok. Messzire ellátni, varázslatos alpesi táj. A Borgói-havasok vízválasztó gerincének van egy éles szögű fordulópontja, a Tegzes (1392 m). Innen már jól látható a Radnai-havasok keleti része, a kékesen az egekbe emelkedő Ünő-kővel. Mielőtt nekiveselkednénk a Radnai-havasoknak, még teszünk egy kirándulást a Szohárd felé.
Élesen kelet felé fordultunk. Leereszkedtünk a Tegzes-nyeregbe, ahol egy nagy esztena foglalt szállást magának. Kb. 1200 birkát gondoznak itt. Újoncaink azonnal rávetették magukat a pásztorok orda készletére és nagy szeretettel vettek nekünk is. Mi már rá se tudtunk nézni. Azért illendőségből elraktuk a két-három kilós ajándékcsomagokat. Lápira már hárman adtuk fel a hátizsákját. A gerinc-hullámvasúton kimerülésig gyalogoltunk tovább. Kis vizű forrásnál állítottunk tábort, paradicsomi környezetben. Csodálatos panorámában gyönyörködhettünk. Másnap reggel, hamar elértünk egy újabb esztenát. Mivel „illik” néhány kedves szót váltani a pásztorokkal, megkérdeztük tőlük, hogy nem akarnak-e tőlünk ordát vásárolni? – Nem akartak…
Utunk már hetek óta az I. és a II. világháború idején épített lövészárkok mentén vezetett. Harrach Albert gyergyószentmiklósi történelem tanár úr alapos előadásokat tartott a védrendszer kialakításáról és munkálatairól. Sok érdekességet mondott, ittuk szavait, csodáltuk a Szent László védelmi vonalat, de egy idő után már nyomasztóan hatottak a betemetetlen lövészárkok. Nagy, véres csatákról árulkodtak. A Radnai-hágó környékét annyira megszórták aknavetőkkel, hogy bárhol lehajolva, marékszámra lehet gyűjteni a repeszeket. Hiába volt azonban az ellenségnek hatalmas tűzereje, a Szent László- és az Árpád-vonalat nem tudták áttörni a II. világháborúban, csak megkerülni. Öröm volt látni, hogy ahol régen csata dúlt, most virágok nőnek. De micsoda virágok! Rododendronokat (havasi rózsa) fedeztünk fel. Az első rododendronok, melyeket magas hegyekben láttam virágozni.
Aztán fel a Szohárd legmagasabb csúcsára, az Emberfőre (1932 m). Alig járt csúcs, nyitott történelemkönyv. Mély védelmi állás, szögesdrótok. Az utunk, a vízválasztó főgerinc nyugat felé fordult. Most már egyenesen a Radnai-hágó felé vettük az irányt. A további gerincszakasz erősen kitett, éles, tarajos. Ügyesen kellett kapaszkodnunk a vizes sziklákon. Gargalónál (2160 m) a vízválasztó északra, a Borsai-hágóba tart.
Mi most inkább továbbmentünk nyugatnak, hogy a Radna főgerincétől északra kieső Pietroszt (Horthy-csúcs 2305 m) is megmászhassuk, és onnan ereszkedjünk le Borsabányára. Az utolsó radnai táborhelyünk a Rebra csúcs előtti katlanban volt.
A Pietroszt nagy szélben, viszonylag rossz látási viszonyok mellett értük el. Meredek cirkuszvölgybe ereszkedtünk le a csúcs alatti tengerszemhez, ahol most egy meteorológiai állomás működik. A második világégés idején tizennégy magyar leventét temetett el itt egy lavina. A salgótarjáni cserkészek két évvel ezelőtt állítottak egy kopjafát az emlékükre. Krisztián, aki ott volt az emlékünnepségen, nem találta a helyén a kopjafát, már azt hittük, hogy már megint… de nem. A kopjafát is lavina vitte el. Megtaláltuk, és visszahelyeztük a helyére.
Borsára leereszkedve barátaink jöttek elénk Kolozsvárról és Nagybányáról. Találkozáskor előkerültek a köszöntő pálinkás üvegek és a nagyon finom sütemények. Az erdélyieknél ez így szokás.
Július 4-én legalább ötvenen indultunk el a Borsai-hágótól a Máramarosi-havasokba. Igazán kellemes túrázó idő volt. Elláttunk a Szohárdtól a Gutin hegységig. Turisták által nem járt, ismeretlen, csodálatos máramarosi tájakon, közelebbről a Keresztállón (1853 m) keresztül közelítettük meg az ukrán-román határsávot, persze a román hatóságok írásos engedélyével. A határsáv még szépen gondozott. Két méter szélességben csak fű van és a határoszlopok végtelen sora. Az ukrán részen szép, hússzor húsz centiméteres, két méter magas betonoszlop, mely kék-sárga színű és rajta az ukrán címer van. A román oszlopok hasonlóak, csak éppen a román címerrel és piros fehér zöldben tündöklőek. Nem tévedés az, amit leírtam. Ugyanis a román trikolor kifakult, csak az alapozó színek látszanak. Messziről látszanak. A XX. század csodálatos betontermékei mellett néha-néha rátaláltunk a régi, igazán műves, igazán szép lengyel öntöttvas határoszlopokra is.
Az első határsávi táborhelyünk a Nagy-Kumrán alatti nyeregben, sűrű borókásban induló, mély patakmeder partján volt. „Száraz a fű, megváltozik az idő” – mondta a kolozsvári Fazakas Feri barátunk. Délutánra valóban megváltozott. Este már villámlással kísérve szakadt az eső. Szerencsére akkor egy lakatlan, nagy esztenában sátraztunk a Papágya alatti kaszálón.
Papágya után fáradtan, szemerkélő esőben ereszkedtünk le az Asztag előtti Gyermek-tetőről (1599 m). A ködös időben kibontakozott előttem egy kis faház. Ideális táborhelynek látszott, hát leereszkedtünk. Román határőrök lakták. Mindegyikünket leigazoltattak, végezték a dolgukat. Tudtak rólunk. Kedélyesen elbeszélgettünk. Még fotót is készíthettünk velük, csoportképet! A kunyhójuk előtt! Ami pedig azután következett, az volt igazán meseszerű. A szolgálati idejük letelt arra a napra. A kunyhójuk kulcsát meglobogtatva átadták nekünk, hogy éjszakára nyugodtan költözzünk be. Reggel, amikor továbbállunk, akkor ide és ide rejtsük el, mondták, hogy ők majd ott megtalálják. Nos, nagyot változott a világ. Legalább is náluk. A mi román határőreink elmondták, hogy csak most van lehetőség a határsávi kirándulásra, mert hamarosan megkezdik a technikai zár felújítását, modernizálását. Jön az UNIÓ! Akkor majd ismét senki sem közelítheti meg a határsávot.
Másnapra maradt az Asztag (1655 m) megmászása. A Kárpátok fő vízválasztója innen folytatja az útját észak felé. Az egykori magyar határ is az Asztagnál fordult a Fekete-havas (Csorna Hora 2026 m) irányába. Nekünk mégis dél felé kellett venni utunkat, mert nem kaptunk engedélyt a zöld határon való átlépésre. Gyönyörű, igazán izgalmas, magashegyi – alpesi tájon jártunk. Nagyon sokat mentünk és nagy szinteket másztunk meg a romániai túránk utolsó napján. Elcsigázva értünk le a Havasmező melletti Oroszkőre (Repeda).
Tisztelt Olvasó!
A két Kárpát-Koszorú expedíción, több mint négyezer felvételt készítettem. Ebből vetített képes előadásokra kétezerkétszáz képet állítottam össze. Sokfelé hívtak élménybeszámolót tartani Erdélybe és Magyarországra. Amennyiben érdekelné Önöket egy esetleges diafilmes előadás a nyári túráról, vagy egy néhány részes előadás-sorozat a teljes Kárpát-Koszorúról, akkor kérem, jelezzék Koós Hutás Katalinnak, a Budakeszi Iránytű főszerkesztőjének. A cikksorozat végén (ősz elején) - kellő érdeklődő esetén, szívesen és ingyenesen vetítenék Budakeszin.
Mályi József
