Kínai-magyar együttműködési központ a Zsámbéki-medencében
Gazdasági rovat
2011-06-30

A Talentis-csoport már nyitott Kína felé, egy évvel ezelőtti kínai útjáról 15 aláírt szándéknyilatkozattal tért vissza, melyeket olyan cégekkel kötött, akik közép-európai cégközpontjukat a Talentis-térségben képzelik el. Ezen elkezdődött együttműködések eredményeként a Talentis-cégcsoport megalapította kínai irodáját tavaly novemberben, Pekingben. Elsődleges célja az volt, hogy felkeltse a fejlett iparágakban tevékenykedő kínai vállalkozások érdeklődését Közép-Európában egyedülálló, tudásközpontot létrehozó program iránt. A Talentis Group lehetőséget kínál arra, hogy a high-tech iparágakban mára vezető szerepet játszó távol-keleti cégek megvessék lábukat az Európai Unió területén.
A kínai miniszterelnök vezetésével Magyarországon járt magas rangú diplomáciai és üzleti delegáció számos kétoldalú megállapodást kötött, többek között a Talentis-csoporttal is. Dr. Takács Ernő, a Talentis Group elnök-vezérigazgatója, valamint Li Fangrui, a Shandong Imperial International Investment Co. elnöke aláírta a Közép-Európai Kínai-Magyar Üzleti és Kereskedelmi Kooperációs Övezet létrehozásáról szóló keretszerződést.
A Talentis-program bekapcsolódási lehetőséget kínál kínai vállalatoknak is arra, hogy fejlődő high-tech iparukkal a magyar állam támogatása mellett megjelenjenek az Európai Unió egységes piacán. Ennek legmegfelelőbb helyszínét a Talentis Régióban, a Zsámbéki-medencében jelölték ki, erősítve ezáltal Közép-Európa első és legnagyobb tudástérségének létjogosultságát. Az EU-n belül tehát elsőként itt jöhet létre egy komplex szolgáltatásokat és lehetőségeket nyújtó Kínai Üzleti és Kereskedelmi Övezet. - áll a Talentis közleményében.
***
Még 2011 februárjában szándéknyilatkozatot írt alá közös gazdasági társaság alapítására a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Talentis Program vezetője. Kenyeres Sándor, a Talentis csoport igazgatóságának elnöke akkor arról számolt be, hogy a program 2009 végén lezárult első szakaszában, a Zsámbéki-medencében herceghalmi központtal, megépült az ország egyik legnagyobb logisztikai központja, az Agrogate Hungary, az első környezettudatos, elővárosi irodapark és innovációs központ, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozásokat befogadó Talentis Business Park és Innovációs Központ is.
A tapasztalat Európa- és világszerte az, hogy a Talentishez hasonló tudásrégiós projektek ott tudtak igazán sikeresek lenni, ahol a magántőke mellett az állam is katalizátorszerepet vállalt – indokolta a kormány döntését Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Az állam első körben földterületek apportjával száll be a kutatás-fejlesztési és innovációs vállalkozásba, ezzel 10-15 százalékos tulajdonrészt szerez. Az NFM egyidejűleg megkezdi a program eddig elkészült terveinek átvilágítását és 2014. december 31-ig véglegesítik az egész projektcsomagot. Azzal, hogy a Talentis bekerült az Új Széchenyi-terv programjai közé, a miniszter szerint európai uniós forrást is be lehet vonni a megvalósításába.
A tudásalapú térségfejlesztési program főbb elemei a kutatás-fejlesztés, az innováció, az oktatás és a technológia. Ezekhez társul horizontális elemként egy nagy léptékű infrastruktúra-fejlesztés, valamint a térség környezeti és életminőségi feltételeinek javítása. A program deklarált fő célja egy olyan kelet-közép-európai tudásközpont kialakítása, amely az Új Széchenyi Terv nemzeti programjai között ugyancsak szereplő szegedi lézerközponttal együtt képes felvenni a versenyt a világ nagy szellemi központjaival.