Bezzeg Amerikában!
Olvasói levelek > Perbál
2011-07-24
Éhségem csillapítani, beültem egy vendéglőbe. Néhányan azon tanakodtak, hogy mi magyarok nem vagyunk elég mobilak, nem tudunk váltani.Bezzeg Amerikában!
Miután tökéletesen egyetértettek önmagukkal, úgy gondolták, hogy e nagyszerű felismerést másokkal, így velem is meg kell osztaniuk.
Lankadó figyelemmel hallgatom, miközben lepereg a magam mögött hagyott hét évtized.
Mi ne lennénk mobilak? - teszem fel a kérdést magamnak.
Voltunk háborúban menekültek, deportáltak, kitelepítettek, és betelepítettek. Voltunk ingázó kétlakiak, dolgoztunk kalákában és géemkában.
Mi ne tudnánk váltani?
Mi, akik a gyárakat, földbirtokokat államosítottuk, földet osztottunk, javakat fosztottunk, kollektivizáltunk és privatizáltunk?
Mi, akik a szalma- és a fatüzelésről átálltunk szénre, olajra, aztán elektromos áramra, és jött a gáz. Most, hogy „gáz” van, kezdjük a szalmával.
Mi ne tudnánk váltani?
Akik a kivágott szőlősök és gyümölcsösök helyére távol-keleti ipari növényeket telepítettünk? Akik a híres porcelángyárban át tudtunk állni pöttyös bögrék gyártására?
Ahol a kisiparosból gyári munkás, a jegyzőből segédmunkás, az apácából kalauz, a tudatlan lumpenből hivatali főnök lett?
Mi ne tudnánk váltani?
Akik a tantermek faláról levettük a feszületet, hogy új prófétákra cseréljük? Mi, akik meg tudtuk szüntetni a hit és erkölcstant, hogy helyére a szocialista embertípus ötletét állítsuk?
Mi ne tudnánk váltani?
Mikor a kommunistából kapitalista, a vasöntőből szakács, a bányászból kosárfonó, a vályogvetőből „megélhetési”, a senkiháziból celeb lett?
Volt, aki ÁVH-t alapított, hogy ugyanannak a szervezetnek áldozatává váljon, és mi lett belőle? Szobor!
Hol van ehhez Amerika?
Feltoluló érzelmeimnek a pultos - „mit adhatok”- tömör, a köszönést is helyettesítő felszólítása vetett véget.
„Kérek egy zónapörköltet, káposztás cvekedlit, egy pikoló világost és egy szimpla kávét”.
Rendelésem hallatán a társalgás azonnal megszakad. Szinte megáll a műanyagkés a levegőben. Sanda tekintetek kereszttüzében kapom a kioktató, pökhendi választ: Sajnálom, de ez egy Burger étterem.
Igazán?
Hiszen akkor ez már, Amerika! - vetem oda sértett önérzettel.
Óvatosan lecsúszok a nekem túl magasra állított bárszékről és további szép napot kívánva távozom.
Elment az étvágyam.
Szilágyi László
