Fizet a megye a nevelőszülőknek és az iskoláknak
Közélet > Pest megye
2011-09-01
.jpg)
Pest megye önkormányzata közleményben hangsúlyozta, hogy a kifizetéseket saját, szeptemberben esedékes bevételei terhére megadott bevételből oldja meg.Az önkormányzathoz rendes körülmények között csak szeptemberben beérkező illetékbevétel és normatív támogatás terhére előleghez jut Pest Megye Önkormányzata. Az iskoláknak és a nevelőszülőknek így érdemi segítséget nyújt a tanévkezdéshez, de az alapvető probléma továbbra sem szűnt meg – rendes bevételei továbbra sem fedezik a kiadásokat, ezért elkerülhetetlenül újabb gondok adódhatnak, ha nem kap érdemi segítséget.
A megyei önkormányzat három fő bevételi forrással rendelkezik: normatíva, az ún. átengedett személyi jövedelemadó (szja) és az illetékbevétel. Az idei évben a közoktatásban 8,5 milliárd forint kiadáshoz mindössze 5 milliárd forint normatív támogatásra jogosult; a gyermekvédelemben 1,3 milliárd forint normatívát kap, miközben a kiadás kétmilliárd forint; a szociális otthonok hiánya pedig egymagában egymilliárd forint. Az említett három ágazat alulfinanszírozása miatt keletkező hiány tehát összesen 6,5 milliárd forint, ezzel szemben az önkormányzat illetékbevétele és az átengedett szja együttes összege alig több, mint 2,9 milliárd forint. Képtelenség tehát teljesíteni mindazt a kötelező feladatot és kiadást, amelyet előírnak a megyei önkormányzat számára.
A megyei önkormányzatok iparűzési és egyéb saját jogon szedett helyi adókivetési joggal nem rendelkeznek. A normatíva fenntartói kiegészítéséhez szükséges forrást kizárólag az átengedett SZJA és az illetékbevétel teremtette meg; 2006-ban Pest megye önkormányzatának e két forrásból még 10,8 milliárd forint bevétele származott, így volt mód és lehetőség az egyensúly megteremtésére. 2006 és 2010 között ez a lehetőség megszűnt, összesen 14,9 milliárd forintot vont el Pest megye önkormányzatától az akkori kormányzat úgy, hogy a népesség, az ellátottak száma, a feladtok, az előírt bér, és a dologi kiadások költsége folyamatosan növekedett.
Nyilvánvaló, hogy az önkormányzati rendszer teljes újjászervezése nélkül nem orvosolható a probléma. Az iskolák, a szociális otthonok, a nevelőotthonok továbbra is kritikus helyzetben vannak. Pest megye önkormányzata abban az ígéretben bízik, hogy azonnali segítség érkezik, mindenekelőtt a március végén beadott, önhibájukon hátrányos helyezetben lévő önkormányzatok (ÖNHIKI) pályázata alapján, amelynek elbírálása még nem történt meg. Ha ez nem történik meg, akkor már szeptember második felében újra jelentkezhetnek problémák az alapfeladatok ellátásában, éppen ezért az önkormányzat számít arra, hogy Nyitrai Imre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) helyettes államtitkára megtartja ígéretét és (az Oktatásért Felelős Államtitkársággal együttműködve) a szaktárca közbenjár azért, hogy a Pest megyei ellátórendszer megkapja a kért rendkívüli segítséget. - áll a megyei önkormányzat közleményében.