Budakörnyéki iránytű E-mail Keresés


Szalagvágás a városházán

Közélet > Budakeszi

2011-11-02


Ma délelőtt ünnepélyes keretek között nyitották meg Budakeszi lakói előtt a látványosan átalakított városháza kapuit. A vendégek végigjárhatták a polgármesteri hivatal helyiségeit, ahol a dolgozók süteménnyel várták a betérőket és készségesen válaszoltak a kérdésekre.

Még az előző önkormányzati ciklusban 520 millió forintos európai uniós támogatást nyert el az önkormányzat a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácstól, melynek köszönhetően a mostani önkormányzat az ez évben biztosítandó 208 milliós önrésszel együtt 728 millió forintot költhetett a városközpont rehabilitációjára. A Budakeszi történetében eddig egyedülálló nagyberuházás keretében megújul a városháza, a főtéri park, a park szakaszán a járdák, a templomkert környéke és a Nagy Sándor-ház. A pályázat feltétele, hogy a létrehozott építményeket öt évig ugyanabban a funkcióban tartsa meg a város.

A városháza átalakítása Sólyom Benedek és Fialovszky Tamás, az Építész Stúdió kft. munkatársainak tervei alapján készült el. A földszinti helyiségekben helyezték el a gyámhivatal, az építéshatóság, az adócsoport, az informatika, a Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési (BVV) Kft. és a Budaörsi Kistérségi irodáit. Ugyanezen a szinten található a tanácsterem és az érthetetlenül kicsi házasságkötő terem. Az emeleten kapott helyet a pénzügyi iroda, a jegyzői és a polgármesteri titkárság, ahol az önkormányzat lapjának szerkesztősége is működik. A sokat álmodott, százas nagyságrendű ember fefogadására alkalmas közösségi tér megvalósulása ebben az épületegyüttesben sem valósult meg. Bár ha a polgármesteri hivatal bővítésének valóban ez csak az első üteme, akkor a következő alkalommal, amikor az orvosi rendelő a jelenlegi tüdőgondozó mellé költözik, az elbontott épület helyén még remélhetünk egy kétszáz fős konferencia- és rendezvénytermet.

A fölszinti folyosókon és az épületek által körülzárt belső udvaron művészeti kiállítások rendszeres berendezéséhez megteremtették a feltételeket, így most is Orosz István Kossuth-díjas grafikus, Makk Attila belsőépítész, Basa Péter Ybl-díjas építész, Ilyés István faszobrász és Bernáth Béla bútorkészítő, valamint a "Rajzold újra Budakeszit!" pályázat alkotásai mellett a látogatók megtekinthették a Budakeszi Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház sváb kultúrát bemutató tárlatát, valamint Budakeszi Kultúra Alapítvány fotókiállítását Bánkuti Ákosnak az első világháborús emlékmű felújításáról készített felvételeiből.

A Német Önkormányzat évekkel korábban a belső udvaron, az épület falán elhelyezett, a második világháború utáni kitelepítésekre emlékeztető, Deponte József grafikusművész alkotását megidéző emléktáblája a főbejárat mellett méltó helyet kapott.

A kivitelezők az év elején még július végi, augusztus eleji határidőt vállaltak a befejezésre, hogy a pályázatkiíró felé vállalt szeptember 30-i befejezési határidőt a város be tudja tartani. Az elszámolás határideje az év vége. A helyszínek közül a városháza készült el a legzökkenőmentesebben. Az átalakítás idejére a polgármesteri hivatal a Szőlőskert u. 21. alatti bérelt irodákba költözött, s csak október 17. és 24. között vehette birtokba az új épületegyüttest.

Az ügyfélkapcsolat minőségi javulását ígérte

Az ünnepélyes átadáson dr. Csutoráné dr. Győri Ottília polgármester az ügyfélkapcsolat minőségi javulását, az ügyfelek megfelelő körülmények közötti fogadását ígérte a megújult épületben. Beszédében a megszépült környezet hatására a környező ingatlanok értékének emelkedését, a környékbeli vállakozások üzleti forgalmának növekedését, más vállalkozások idetelepülését, a munkanélküliség csökkenését és a város adóbevételeinek növekedését vízionálta. Mint mondta, a beruházás megvalósulásával megnövekedtek az esélyek, hogy a várost fejlettebbé, versenyképesebbé, szebbé és biztonságosabbá tegyék.


Budakeszi képviselő-testülete

A polgármester jelképes ajándékkal, egy üveg itallal mondott köszönetet Tagai István előző polgármesternek, Bánhidi László és Ohr Alajos fideszes, Szabó Ákos Péter szocialista önkormányzati képviselőknek, mivel a beruházás megvalósulásában az ő közreműködésüket ítélte az előző ciklusban a leghatékonyabbnak. Bari Zoltán, a kivitelező Progress-B 90 Zrt. vezetőjének munkáját szintén egy üveg borral honorálta, majd Garainé dr. Szelenczy Gabriella jegyzőt köszöntötte virágcsokorral.

Munkaidőben állandó ügyfélszolgálat

Garainé dr. Szelenczy Gabriella az intézmény házigazdájaként kiemelte, hogy az eddiginél jóval nagyobb, most már 1300 négyzetméteren, minden igényt kielégítő körülmények között várják az ügyfeleket. Az épületben a klasszikus polgármesteri hivatali funkciók mellett helyet kapott a gyámhivatal, a BVV Kft. székhelye, valamint a Budaörsi Kistérségi Iroda is. Az épületben mostantól munkaidőben állandó ügyfélszolgálat működik, három ügyintézővel. A gyermekekkel érkező szülők egy gyermeksarokban köthetik le a várakozásban türelmetlenebb kicsinyeiket. A belső udvaron szabadtéri esküvők, kamarakoncertek rendezésére is lehetőséget adnak majd. A szomszédos, Rathauskellernek elnevezett pincében szintén fogadásokat, kiállításokat terveznek.

Budakeszi jegyzője a vadlibák szárnyalásához hasonlította azt a csapatépítő tréninggel felérő helyzetet, ami a kiköltözés-átalakítás-visszaköltözés hónapjaiban egységbe kovácsolta azt a vadludakhoz hasonlóan egymás emelő hatását használó, munkatársakból és képviselőkből álló csapatot, amelynek ő is tagja lehet. Egy virágcsokorral köszönetet mondott a polgármesternek, majd a képviselő-testületnek és Till Gábornak, a BVV Kft. vezetőjének. A hivatal munkatársai közül Verhóczky Zita aljegyző, Uzsoki Gábor, Péter-Szabó Kinga, Pelzhoffer Lászlóné, Borsodiné Gláser Krisztina, Németh Jánosné, Kocsis Lászlóné, Búzás Anita, Győrfi Tamás, Baranyai Tamás és Kiss Jánosné nevét említette.

Bruttó Nemzeti Boldogság

A  városháza és a Pitypang Óvoda átalakítását kivitelező Progress-B '90 Zrt. ügyvezető igazgatója, Bari Zoltán örömét fejezte ki, hogy a Tesco és az Aldi polcai között vagy éppen a virágosnál már sokakkal ismerősökként üdvözölhetik egymást. A kivitelezést, Bismarck állítólagos mondásához hasonlóan, a kolbásszal hozta összefüggésbe: A törvények olyanok, mint a kolbász. Jobb, ha nincs ott az ember, amikor készülnek. Antal László közgazdászt, Békesi László, Bokros Lajos és Medgyessy Péter pénzügyi tanácsadóját ídézve, ugyanúgy, mint a szaunázás után a sörözés, a végeredmény a fontos.

Végül a dél-kelet-ázsiai Buthán alkotmányából merített, mely szerint az állam feladata azoknak a feltételeknek a megteremtése, amelyek a "bruttó nemzeti boldogság (Great Domestic Luck)" elérését lehetővé teszi. Buthán elsőrendű célja a lakosság lelki békéje. A növekedés, a fogyasztás, az adóságállomány helyett az egészség, a képzés, a környezetvédelem és az egymással törődés mértéke adja egy társadalom értékét. Ennek biztosítása a politikusok felelőssége, melyhez a megújult váriosházán sok sikert kívánt Bari Zoltán.

A szalagot Gulyás Dénes, a választókörzet országgyűlési képviselője, dr. Csutoráné dr. Győri Ottília és Garainé dr. Szelenczy Gabriella vágta el.


Egy kádban - Budakeszi és Perbál polgármestere a Kompánia egyik vezető színészével, Mózer Zoltánnal

A vendégeket délután három óráig fogadták a polgármesteri hivatalban. Napközben a Kompánia Színházi Társulat színészei ötletes perfomansszal szórakoztatták a közönséget, a pincében pedig könyvkötészettel és budakeszi címerkészítéssel kötötték le a gyerekeket.

Koós Hutás Katalin
Fotók: Salamon László

Képriport a rendezvényről


Vissza