Miniszterelnöki megbízott felel a Nemzeti Lovas Stratégiáért
Gazdasági rovat
2011-11-23

A miniszterelnöki megbízott kinevezésével a kormány kiemelt ügynek ismerte el a lovas ágazatot. - áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) MTI-hez eljuttatott közleményében. A közlés szerint Horváth László nem először vállal ilyen feladatot. Fideszes országgyűlési képviselőként és a Magyar Lótenyésztő és Lovassport Szövetség alelnökeként már részt vett az első Széchenyi Terv lovas-turisztikai alprogramjának kidolgozásában, és korábban az Országgyűlés Nemzeti Lovas Programot előkészítő eseti bizottságának is tagja volt. Idén a Magyar Lótenyésztők Szövetségének tiszteletbeli elnökévé választották. 2011. január 1-től Heves megyei kormánymegbízott.
A miniszterelnöki megbízott január végére készíti el és terjeszti a kormány elé a Nemzeti Lovas Stratégiát, majd annak elfogadását követően irányítja a végrehajtást. A stratégia megalkotásában szorosan együttműködik az érintett szakterületekért - különösen a sportért, turizmusért, egészségügyért, oktatásért, vidékfejlesztésért, kultúráért, környezetvédelemért, foglalkoztatásért, gazdaságpolitikáért - felelős állami vezetőkkel, minisztériumokkal, intézményekkel.
A kormány azért tartja fontosnak a lovas ágazat egységes kormányzati kezelését és fejlesztését, mert az jelentősen hozzájárulhat új munkahelyek teremtéséhez, a vidékfejlesztéshez, az ország turisztikai és idegenforgalmi vonzerejének növeléséhez. A kormány célja, hogy egységes és összehangolt kormányzati politika érvényesüljön a lovas ágazatban. Így például kormányzati cél, hogy erősödjön a lovas turizmus, bővüljenek a lovas turisztikai szolgáltatások (például a lovasbarát település minősítés bevezetésével, lovasbarát szálláshelyek kialakításával), kiemelt figyelmet kapjanak a lovassportok, a lovas rendezvények, erősödjön a lótenyésztés biztonsága és rangja.
A kormány célja az is, hogy a lovas kultúra a gyermekek, a fiatalok körében is népszerűbb legyen; a lovas kultúra oktatása jelenjen meg a köznevelésben. Fontos az is, hogy lótenyésztő-, és lovasbarát jogszabályi környezet segítse a célok megvalósulását. - olvasható a tárca közleményében.
Kapcsolódó cikkünk:
A jordán király vendége voltam - 2011-07-05
Pátyolgassuk - az olimpiai eszmét! - 2011-05-07
A lovaglás varázsa - 2009-09-19